Részletes keresés

Űrlap azonosító
P27
Nyomtatvány azonosítója
1.1
Közzététel dátuma
Módosítás dátuma

A Sárvári Járásbíróság előkészítő ülésen hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt 1 év, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélt egy büntetlen előéletű férfit. A vádlottal szemben 1.911.244 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.

Kép

A magyar bírósági szervezet kiemelten figyel az új generációra, a 2019-es képzési koncepció komplexen foglakozik a fogalmazók, bírósági titkárok és bírák képzésével, de a fiatalok a tudományos munka területén és nemzetközi szinten is kipróbálhatják magukat - hangsúlyozta köszöntőjében Dr. Gyarmath Judit, az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese a Consilium Peritorium alkalmából tartott ünnepségen. Az OBH elnökhelyettese a fogalmazók alkotta THEMIS csapat idei európai sikere mellett a nemzetk

Kép

A Miskolci Törvényszék a mai napon mutatta be Megtartó Programjának keretében született „Családi kisokos 2019.” című kiadványát, mely a gyermekek után járó és a fiatal házasok által igénybe vehető családtámogatások és egyéb kedvezmények lehetőségeiről nyújt tájékoztatást.

Év: 2014 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés
Év: 2018 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés
Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék csoportvezetői (114. számú) álláshelyének betöltésére

Pályázási határidő

Pályázat a Veszprémi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoport csoportvezetői (70. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

Kép

Idén a Miskolci Törvényszék is csatlakozott a Biztonságos Internet Napja rendezvénysorozathoz, melynek keretében bírák tartottak előadást az internet veszélyeiről a törvényszékre érkező miskolci középiskolásoknak. 

Év
2016
Állásfoglalás dokumentuma

Az Országos Bírói Tanács (OBT) 2014. szeptember 9-én ülést tartott, melynek elején az OBT soros elnöke köszöntette Csillikné dr. Velenczei Katalin bírónőt, akinek mandátuma 2014. július 31-én az Országos Bírósági Hivatalba történő beosztása folytán megszűnt és méltatta az OBT megalakulásától kezdve eltelt két és fél alatt végzett tevékenységét. Ezt követően átadta az Országos Bírói Tanács új tagjának a megbízó levelét és sok sikert kívánt munkájához. Dr. Csermák János, az Esztergomi Járásbíróság bírája az OBT tagjait választó 2012.

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen további egy gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el, akit bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt kedden vett őrizetbe a nyomozó hatóság. A gyanúsított előzetes letartóztatása 2017. augusztus hó 13. napjáig tart.
 
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen további egy gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el, akit bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a vám- és pénzügyőrség. A gyanúsított előzetes letartóztatása 2017. július hó 29. napjáig tart.
 
Kép

Átmenet projekt néven hozott létre projektszervezetet az Országos Bírósági Hivatal. A projekt küldetése, hogy elősegítse a közigazgatási bírósági rendszer felállítását. A bírósági szervezet érintett dolgozói egy önálló intranetes aloldalon is folyamatosan tájékozódhatnak az átalakulással kapcsolatos információkról.

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte további két gyanúsított előzetes letartóztatását, akiket bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a nyomozó hatóság. A gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2018. június hó 16. napjáig tart.
 
Év: 2013 OBT dokumentum típusa: Összefoglalók Dokumentum: Letöltés
Kép

Folytatva az OBH által kezdeményezett párbeszédet 2019. november 6. napján dr. Répássy Árpád, az OBH elnökhelyettese személyesen adta át az OBT tagjai részére az OBH elnökének 2018. évi beszámolóját, valamint a „Bírák vagyunk” című ünnepi kötetet, amely a nagy bíró elődök gondolatait tartalmazza a bírói hivatásról, a bírói függetlenségről, pártatlanságról, méltányosságról, elfogulatlanságról, igazságosságról.