Részletes keresés

A Tatabányai Törvényszék 2017. március 7-én hozott ítéletével F.F.S. vádlottat emberölés bűntette és rablás bűntette miatt 20 év fegyházbüntetésre és 10 év Magyarország területéről kiutasításra ítélte. 
 

A Polgári jogi szekció joghallgatói tagozatában:

  1. díj odaítélésére nem került sor.
  2. helyezett: Haraszti Nóra, a Debreceni Egyetem joghallgatója „A videojátékok és más multimédiás tartalmak szerzői jogi megítélése” című dolgozatával.
  3. helyezett: Stipkovits Tamás István, a Széchényi István Egyetem Deák Ferenc ÁJK joghallgatója „A jogalkotással okozott kár megítélése alkotmányjogi és polgári jogi szempontból” című dolgozatával.

 

A Kecskeméti Törvényszék életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte azt a 42 éves petőfiszállási férfit, akit emberöléssel, rablással és magánlaksértéssel vádolt az ügyészség.

Az ítélet lényege szerint az anyagi gondokkal küzdő 42 éves petőfiszállási vádlott 2010. augusztus 19. napján elhatározta, hogy a délután folyamán felkeresi az ügy sértettét annak érdekében, hogy tőle akár erőszakkal is, pénzt szerezzen.

A Szekszárdi Törvényszék 2023. január elején emberkereskedelem és kényszermunka, valamint kerítés bűntette miatt indult büntetőügyben hozott négy vádlottal szemben elsőfokú ítéletet.

Év: 2013 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés
Év: 2013 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés
A Miskolci Törvényszék, mint másodfokú bíróság a mai napon kihirdetett ítéletével az Ózdi Járásbíróság elsőfokú ítéletét megváltoztatta, a terheltet rágalmazás vétsége miatt megrovásban részesítette. 
 
Az ügyben első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. december 5-én meghozott ítéletében halált okozó testi sértés bűntette miatt 2 év 6 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 28 éves férfit, aki 2015. június 14-én a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Törökszentmiklós-Surjányban úgy megverte azt a férfit, aki korábban édesanyját súlyosan bántalmazta, hogy az a kórházban tíz nap múlva életét vesztette. 
 

A Szolnoki Törvényszék 2019. november 26-án 5 év börtönre ítélte és 5 évre eltiltotta a közügyektől azt a harmincas éveiben járó férfit, aki tavaly áprilisban Zagyvarékason, a nyílt utcán, féltékeny haragjában mellkason szúrta a közös csecsemőjüket karjában tartó barátnőjét. Az ítélet nem jogerős.

Az eset 2018. április 17-én a háromezer fős Jász-Nagykun-Szolnok megyei községben, Zagyvarékason történt.

A Szolnoki Törvényszék 10 év börtönre ítélte és 8 évre eltiltotta a közügyektől azt a büntetett előéletű, középkorú férfit, aki tavaly márciusban Törökszentmiklóson előbb megöléssel fenyegette 10 éves unokáját, majd a jelenlétében egy késsel fenyegetőzve két ismerősét nem engedte elmenni a házából, végül egyiküket, unokája jelenlétében leszúrta, életét csak a gyors és szakszerű orvosi ellátás mentette meg. Az ítélet nem jogerős.

A Szolnoki Törvényszék védekezésre képtelen személy sérelmére, mulasztással elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 5 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a büntetlen előéletű középkorú férfit, aki a nem jogerős ítélet szerint agyvérzést elszenvedő, eszméletlen feleségéhez kiskorú gyermeke többszöri, elkeseredett kérése ellenére csak egy nappal később hívott orvost. 
 

A Kiskunhalasi Járásbíróság ítéletet hirdetett abban az ügyben, aminek tárgyát kifosztás, illetve lopás sorozat képezte. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 105 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2018

Az Országos Bírósági Hivatal (a továbbiakban: OBH), mint a bíróságok központi igazgatási szerve a Hivatalos Statisztikai Szolgálat akkreditált tagjaként statisztikai tevékenységét a Nemzeti Statisztika Gyakorlati Kódexében megfogalmazott alapelveknek megfelelően, a minőség folyamatos javítása iránt elkötelezetten végzi.

Típus: Szabályzat Sorszám: 6 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2016

A Győri Törvényszék elsőfokú ítéletében a vádlottat bűnösnek mondta ki egy rendbeli halált okozó közúti veszélyeztetés bűntettében és egy rendbeli ittas járművezetés bűnvétségében és őt halmazati büntetésül 7 év börtönbüntetésre, 6 év járművezetéstől eltiltásra és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte és kötelezte közel 700.000 forint bűnügyi költség megfizetésére.  A vádlott a büntetés 2/3-ad részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

Az elsőfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2024. január 9-én tartott tárgyalásán társtettesként elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt 9 év, illetve 7 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte azt a testvérpárt, akik két éve nyáron Decsen egy szóváltás következtében életveszélyesen bántalmaztak egy helyi férfit. A vádlottak feltételes szabadságra nem bocsáthatók.

2024. 04. 29.

A Fővárosi Törvényszék több ember sérelmére elkövetett emberölés, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt 25 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt egy fiatal férfit (az I. rendű terheltet), két másikra (a II. és III. rendű vádlottra) pedig csoportosan elkövetett rablás bűntette és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt 7 év 6 hónap fegyházbüntetést és 6 év közügyektől eltiltást, valamint 5 év fegyházbüntetést és 5 év közügyektől eltiltást szabott ki. Az utóbbi bűncselekményt a III. rendű vádlott bűnsegédként követte el.