Részletes keresés

A Budai Központi Kerületi Bíróság három hónappal – 2019. december 9-ig – meghosszabbította annak a két holland állampolgárnak a letartóztatását, akiket jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítanak.

A Fővárosi Törvényszék 2017. március 10-én 1 év 6 hónap fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre súlyosította annak a férfinak a büntetését, aki 2013 augusztusában Budapesten, az Örs Vezér téren okozott halálos közúti balesetet.
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülés során 2 év 6 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki társaival együtt telefonhívásaikkal ismeretlen idős embereket tévesztett meg azért, hogy pénzüket és értékeiket megszerezze. Tekintettel arra, hogy a vádlott a bűncselekményt felfüggesztett börtönbüntetésének hatálya alatt követte el, a bíróság elrendelte a vele szemben korábban kiszabott 10 hónap felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtását is.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2020. április 16-ig – elrendelte annak a külföldi állampolgárságú férfinak a letartóztatását, akit bűnszövetségben, jelentős kárt okozó csalás bűntettével gyanúsítanak.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a két nőnek és két férfinak a letartóztatását, akiket jelentős kárt okozó, bűnszövetségben, közveszély színhelyén és üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével gyanúsítanak.

 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletet hirdetett abban a büntetőügyben, amelyben koncessziós eljárás bűntettével vádolnak 11 személyt.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2021. április 9-én elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki ellen többek között sikkasztás bűntette miatt volt elfogatóparancs érvényben.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2017. december 22-én megtartott nem nyilvános ülésen egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte azt a férfit, akit a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztálya Budapesten, a Népligetben elkövetett emberölés bűntettével is gyanúsít.
 

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság büntetővégzésében 3 év próbaidőre felfüggesztett 1 év 7 hónap börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki védett énekesmadarakat ejtett foglyul azért, hogy azokat keresztezze egymással. 

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság megkezdte a 2017 márciusában történt Szentendrei úti baleset miatt indult büntetőügy tárgyalását.
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra, 2025. január 14-ig elrendelte egy személy letartóztatását, a férfit emberkereskedelem bűntettével gyanúsítják.

A Fővárosi Ítélőtábla 2017. február 10. napján T. J. és társa vádlott ellen csalás bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőügyben határozatot hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte.
A Fővárosi Ítélőtábla 2018. június 13-án B.T. vádlott ellen szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben határozatot hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta.
 
A Fővárosi Ítélőtábla 2018. június 19-én K.B. vádlott és társa ellen emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben határozatot hirdetett, amellyel az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
 
2025. 04. 24.

A növekedő ügyforgalom ellenére a Fővárosi Ítélőtáblán kiemelkedően jók az időszerűségi mutatók – emelte ki dr. Ribai Csilla, a Fővárosi Ítélőtábla elnöke a 2025. április 24-én rendezett a 2024-es évről szóló sajtótájékoztatón és Médiaklubon, amelyet dr. Ujvári Ákos, a Fővárosi Ítélőtábla sajtószóvivőjével és Büntető Kollégiumának kollégiumvezetőjével közösen tartott. Az idei első médiaklub témája: Tanú vagy elkövető? A bűncselekmény helyszínén való jelenlét minősítése volt.

A jövő héten, szeptember 18-19-én csütörtökön és pénteken tárgyalja II. fokon a Fővárosi Ítélőtábla Szegeden, a Szegedi Ítélőtábla épületében. (Sóhordó utca 5. szám) az R. Elemér és 5 társa ("ároktői banda") ellen emberölés és más bűncselekmények miatt indított büntetőügyet.  

Az ügyben a Szegedi Ítélőtábla ítélkező tanácsa a Fővárosi Ítélőtábla tanácsaként jár el.