Részletes keresés
Az Országgyűlés tavaly decemberben fogadta el a fővárosi és megyei kormányhivatalok átszervezéséről szóló törvénycsomagot. A bíróságot érintő változás, hogy 2020. március 1. napjától a gyermek és a szülő, illetve más kapcsolattartásra jogosult személy kapcsolattartására vonatkozó határozat végrehajtásával kapcsolatos hatáskörök a gyámhivataloktól a járásbíróságokhoz kerülnek át.
A „Digitális Nyílt Nap” road-show következő állomása a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) volt. A Digitális Nyílt Napon bemutatták a bíróságok elektronikus kapcsolattartásának jelenét és jövőjét. Az érdeklődők megismerhették a beszédfelismerő szoftver alkalmazhatóságát, a távmeghallgatási rendszer előnyeit, az Új Generáció projekt képzéseit, az ügyfélközpontok működését és a projekt keretében hamarosan megvalósuló e-aktát is.
A „Digitális Nyílt Nap” road-show következő állomása a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság (közismert nevén az Újpesti Bíróság) volt. A rendezvény résztvevői a bíróságok elektronikus kapcsolattartásának jelene és jövője mellett megismerkedhettek az Újpesti Bírósággal is.