Részletes keresés

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 418 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Év
2014
Közlöny
Fájl

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2019. június 1-jén szökés és elrejtőzés veszélye miatt egy hónapra elrendelte annak a terheltnek a letartóztatását, akit halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétségével gyanúsít az ügyészség. A bíróság a gyanúsított védője által előterjesztett óvadék megállapítására irányuló indítványt elfogadta, az óvadék összegét pedig tizenötmillió forintban állapította meg. Az óvadék lehetőségének megállapítása ellen az ügyészség fellebbezett, ezért a döntés nem végleges.

Pályázási határidő

355.E/2021. (XII. 21.) OBHE határozat

pályázati kiírás a Fővárosi Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Fővárosi Törvényszéken egy büntető ügyszakos (elsőfokú) törvényszéki bírói (717. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2022. február 15. napja.

Pályázási határidő

357.E/2021. (XII. 21.) OBHE határozat

pályázati kiírás a Fővárosi Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Fővárosi Törvényszéken egy büntető ügyszakos (másodfokú) törvényszéki bírói (221. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2022. február 15. napja.

Pályázási határidő

358.E/2021. (XII. 21.) OBHE határozat

pályázati kiírás a Fővárosi Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Fővárosi Törvényszéken egy büntető ügyszakos (másodfokú) törvényszéki bírói (745. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2022. február 15. napja.

Pályázási határidő

362.E/2021. (XII. 21.) OBHE határozat

pályázati kiírás a Fővárosi Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Fővárosi Törvényszéken egy polgári ügyszakos (elsőfokú) törvényszéki bírói (764. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2022. február 15. napja.

Pályázási határidő

363.E/2021. (XII. 21.) OBHE határozat

pályázati kiírás a Fővárosi Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Fővárosi Törvényszéken egy polgári ügyszakos (elsőfokú) törvényszéki bírói (767. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2022. február 15. napja.

Pályázási határidő

13.E/2023. (I. 17.) OBHE határozat 

pályázati kiírás a Fővárosi Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Fővárosi Törvényszéken egy büntető ügyszakos (másodfokú) törvényszéki bírói (706. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2023. február 20. napja

Pályázási határidő

14.E/2023. (I. 17.) OBHE határozat

pályázati kiírás a Fővárosi Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Fővárosi Törvényszéken egy büntető ügyszakos (másodfokú) törvényszéki bírói (716. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2023. február 20. napja

Pályázási határidő

127.E/2023. (III. 20.) OBHE határozat

pályázati kiírás a Fővárosi Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Fővárosi Törvényszéken egy büntető ügyszakos (másodfokú) törvényszéki bírói (212. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2023. április 25. napja

Pályázási határidő

129.E/2023. (III. 20.) OBHE határozat 

pályázati kiírás a Fővárosi Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Fővárosi Törvényszéken egy büntető ügyszakos (Büntetés-végrehajtási Csoport) törvényszéki bírói (790. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2023. április 25. napja

Pályázási határidő

132.E/2023. (III. 20.) OBHE határozat 

pályázati kiírás a Fővárosi Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Fővárosi Törvényszéken egy gazdasági ügyszakos (elsőfokú) törvényszéki bírói (215. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2023. április 25. napja

Pályázási határidő

310.E/2023. (VII. 27.) OBHE határozat 

pályázati kiírás a Fővárosi Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Fővárosi Törvényszéken egy gazdasági ügyszakos (elsőfokú peres) törvényszéki bírói (733. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2023. szeptember 20. napja

Pályázási határidő

480.E/2023. (XI. 23.) OBHE határozat 

pályázati kiírás a Fővárosi Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Fővárosi Törvényszéken egy gazdasági (cég) ügyszakos törvényszéki bírói (258. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2024. január 15. napja

Pályázási határidő

123.E/2024. (III. 19.) OBHE határozat 

pályázati kiírás a Fővárosi Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Fővárosi Törvényszéken egy gazdasági ügyszakos törvényszéki bírói (238. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2024. április 15. napja

Pályázási határidő

526.E/2024. (XII. 23.) OBHE határozat 

pályázati kiírás a Fővárosi Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Fővárosi Törvényszéken egy büntető ügyszakos (másodfokú) törvényszéki bírói (778. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2025. február 10. napja

Kép

A mai napon a Fővárosi Törvényszék bírói kara véleményt nyilvánított a törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Kollégiumainak tisztségeire, valamint az elnöki tisztségre pályázókról a Groupama Arénában. Az értekezleten 585 fő bíró jelent meg, mely a bírói kar 78,6 %-át teszi ki. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 275 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021