A Debreceni Törvényszék katonai tanácsa 2025. május 26-án előkészítő ülést tartott annak a négy vádlottnak az ügyében, akikkel szemben hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyészség.
Részletes keresés
A Zalaegerszegi Törvényszék 2017. augusztus 1. napján nyitotta meg Ügyfélszolgálati Irodáját, amelyhez idén januárig közel 9.500 megkeresés érkezett. Mivel 2019. január 29-től már a cégügyeket is itt intézhetik az érintettek, a teljes ügyfélforgalom egy helyen koncentrálódik.
Életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete miatt három év börtönbüntetésre és három év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék azt a vádlottat, aki előkészítő ülésen beismerő vallomást tett és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.
A Szolnoki Törvényszék másodfokú döntésével jogerősen lezárult annak a 26 éves büntetett előéletű fiatalembernek a büntetőügye, aki 2022. május 15-én délután fél öt körül hozzávágott egy üveget haragosa házának Jászapátin, majd miután a férfi kiment az utcára és kérdőre vonta, egy bottal úgy megverte, hogy eltört az állkapcsa.
2025. július 15-e a Bíróságok Napja, mely a bíróságok számára munkaszüneti nap, így ezen a napon a Pécsi Törvényszék és az illetékességi területéhez tartozó járásbíróságok zárva tartanak.
Az ország valamennyi bíróságán a nyári ítélkezési szünet (tárgyalásmentes időszak) 2025. július 16. napjától 2025. augusztus 19. napjáig tart.
Az elmúlt 100 év legnagyobb ingatlanberuházásával megkezdődhetnek a Budapest Környéki Törvényszék (BKT) új székházának kivitelezési munkálatai – jelentette be dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke 2019. október 7-én a BKT Székház Projekt START rendezvényen.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban kilenc év börtönbüntetésre és kilenc év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte 2024. január 25-én a Nyíregyházi Törvényszék azt a vádlottat, aki egy gázcső megrongálásával akart volt párja életére törni.
Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2025 januárjában a vádlottat különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt 7 év fegyházbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte, kizárta továbbá a feltételes szabadság kedvezményéből.