Részletes keresés

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 126 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 50 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024

A Szolnoki Törvényszéken 2020. február 4-én, 11-én, 13-án és 20-án további sértettek tanúkénti kihallgatásával folytatódik az ún. Kun-Mediátor ügy tárgyalása. A bíróság, ahogyan eddig is valamennyi napra egész napos tárgyalást tűzött ki, melyekre összesen 10 tanút idézett meg.

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki halálra szúrta élettársát sajószentpéteri otthonukban.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott és a sértett tizennégy éve álltak élettársi kapcsolatban. A sértett 2023 márciusától külföldön dolgozott, ez idő alatt elhidegült a vádlottól és kilátásba helyezte azt, hogy szakít vele. A terhelt is tudomást szerzett arról, hogy élettársa kapcsolatot alakított ki egy másik férfival, ami miatt többször számon is kérte a nőt.

Év: 2017 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés
A Szolnoki Törvényszéken 2017. december 21-én további sértettek tanúkénti kihallgatásával folytatódik az ún. Kun-Mediátor ügy tárgyalása.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 717 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 811 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 234 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
A Nyíregyházi Törvényszék dr. Bodnár Zsolt vezette büntetőtanácsa a mai napon 6 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte O. A. vádlottat halált okozó testi sértés bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt.
 
A Nyíregyházi Törvényszék dr. Sörös László vezette büntető tanácsa 2017. december 19-én testi sértés bűntette és rablás bűntette miatt 5 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte M. A. vádlottat.
 

A Győri Törvényszék elsőfokú ítéletében a vádlottat bűnösnek mondta ki egy rendbeli halált okozó közúti veszélyeztetés bűntettében és egy rendbeli ittas járművezetés bűnvétségében és őt halmazati büntetésül 7 év börtönbüntetésre, 6 év járművezetéstől eltiltásra és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte és kötelezte közel 700.000 forint bűnügyi költség megfizetésére.  A vádlott a büntetés 2/3-ad részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

Kép

Felújítják a Kaposvári Törvényszék épületének tetőszerkezetét az Országos Bírósági Hivatal által hirdetett Wagner Gyula terv keretében. A munkálatok során kijavítják a tartószerkezetet és szükség szerint részlegesen cserélik is azt. Emellett újra bádogozzák a párkányokat és új tetőfedést kap az épület.  

2024. 02. 14.

A Szolnoki Törvényszék másodfokú döntésével jogerősen lezárult annak a 38 éves, büntetett előéletű férfinak a büntetőügye, aki 2020. tavaszán, kihasználva a gyermek érzéseit és azt, hogy kettesben maradhatott vele, annak beleegyezésével, két alkalommal közösült élettársa 12 éves kislányával Kisújszálláson.

2024. 04. 26.

A Szolnoki Törvényszék 2024. április 19-én ítéletet hozott annak a testvérpárnak és két társuknak a büntetőügyében, akik 2020. májusáig éveken át kábítószerrel, új pszichoaktív anyaggal és gyógyszerbehozatali engedéllyel nem rendelkező gyógyszerekkel  kereskedtek Szolnokon és a környező településeken.

A Zalaegerszegi Törvényszék 2016-ban alakította ki a „Peren kívül” - Társadalmi felelősségvállalás programját, amelynek jegyében több jótékony kezdeményezésben is részt vesznek a bírósági dolgozók. Idén immár hetedik alkalommal nevezett a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány által szervezett jótékony célú futóversenyen.

A „Másodszor is célba érünk” elnevezésű futóversenyre a Zalaegerszegi Törvényszék a Lenti Járásbírósággal közösen egy váltócsapattal, továbbá a Keszthelyi Járásbíróság szintén egy váltócsapattal indult 2024. április 28-án.

A zalai bíróságok csapatai a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány által szervezett jótékony célú futóversenyen.

A jótékony cél mellett végül egy igazi egymást segítő, támogató közösségé kovácsolódott össze a Zalaegerszegi Törvényszék Ferincz Ágnes, Jóna-Horváth Andrea, Molnárné Lábodi Erika, dr. Pintér Boglárka Dóra, dr. Adorján Csaba, Farkas György, Kifer László, dr. Sorok Norbert által alkotta csapata. 

A Keszthelyi Járásbíróságot Horváth Vera, Mecsériné Olasz Magdolna, dr. Sárompek Csilla, Sárompek Panna, Sárompek Virág, dr. Szilbereki-Vajda Dóra, dr. Wayda Gertrúd képviselte, e csapatot az egyik kolléganőnk két gyermeke is erősítette, akik kiskorúk óta részt vesznek különböző sportrendezvényeken. 

Ezúton is gratulálunk a kollégáknak, köszönjük részvételüket.

 

A zalai bíróságok részt vettek a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány által szervezett jótékony célú futóversenyen

2025. 04. 25.

Felmentette a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének vádja alól és kényszergyógykezelését rendelte el a Nyíregyházi Törvényszék 2025. április 24-én annak a vádlottnak, aki felesége meggyilkolása pillanatában az elmeműködés olyan kóros állapotában szenvedett, amely a beszámítási képességét kizárta.

Végzés a Szegedi Ítélőtáblán
Erőszakos közösülés bűntettének kísérlete Bordányban