Részletes keresés

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék

Közigazgatási Kollégium kollégiumvezető-helyettesi (11. számú) álláshelyének betöltésére

 
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 16-án kihirdetett ítéletében elutasította az Örkényi Takarékszövetkezet felperesnek a Magyar Állam ellen ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetét.
 

A törvényszék megítélése szerint az idegenrendészeti hatóság jogszerűen döntött a kiutasításukról.

 

A koronavírus fertőzés miatt karanténba került iráni diákok ellen a rendőrség járványügyi szabályszegés vétségének gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A rendőrség javaslatára az idegenrendészeti hatóság a diákokat az Európai Unió tagállamainak területéről Irán területére kiutasította, és velük szemben hároméves időtartamra beutazási és tartózkodási tilalmat rendelt el.

 

Pályázási határidő

A Fővárosi Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 428 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
A Miniszterelnökségnek a Gazdasági Versenyhivatal ellen közigazgatási végzés bírósági felülvizsgálata iránt indított ügyében a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság jogerősen kötelezte a Gazdasági Versenyhivatalt, hogy 30 napon belül rendeljen el vizsgálatot.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 359 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 261 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 227 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
Pályázási határidő

BÍRÓSÁGI TITKÁRI PÁLYÁZAT

 

A Fővárosi Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet

 

a  Fővárosi Törvényszéken és területén működő bíróságokon bírósági titkári álláshelyek betöltésére.

 

A pályázatok beérkezésének határideje:

2018. december 20. napja.

 

A pályázatok beadásának helye

A Fővárosi Törvényszék 2021. június 14-én másodfokon 13 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, akit – mint erőszakos többszörös visszaesőt – 3 rendbeli rablás bűntettével vádoltak.

Az ítélet szerint a terhelt két alkalommal rabolt ki kiskorúakat, akiktől mindkét esetben a telefonjukat vette el. Egyiküket többször meg is ütötte, amikor az vissza akarta szerezni tőle a készüléket. A fiatalokat többek között veréssel és késeléssel is fenyegette – arra az esetre, ha nem engedelmeskednek neki.

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma

tanácselnöki (680. számú) álláshelyének betöltésére

Pályázási határidő

A Fővárosi Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet