Részletes keresés

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék Polgári Kollégium tanácselnöki (38. számú) álláshelyének betöltésére

Pályázási határidő

A Fővárosi Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet



a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elnöki (675. számú) álláshelyének betöltésére.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál - a pályázatban foglaltakon túl- a tényleges bírói gyakorlat tartamának, valamint az igazgatási területen szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2013. december 11. napján G. Cs. és társa ellen hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt indult büntetőügyben a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság ítéletét meglapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította.

A Fővárosi Ítélőtábla a 2024. május 15-én meghozott végzésével az elsőfokú bíróság döntését megváltoztatta. Az I. rendű vádlott védőjének enyhébb kényszerintézkedés iránti indítványának helyt adott, az I. rendű vádlott letartóztatását 16 millió forint óvadék letétele esetére megszüntette és elrendelte a lakóhelyre korlátozott bűnügyi felügyeletét az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig. Az I.

Pályázási határidő

353.E/2025. (VII. 28.) OBHE határozat 

pályázati kiírás a Fővárosi Ítélőtáblán egy ítélőtáblai bírói álláshelyre

A Fővárosi Ítélőtáblán egy polgári ügyszakos ítélőtáblai bírói (63. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál az adott ügyszakban, törvényszéki szinten szerzett bírói gyakorlatnak van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben a vádlottat gondatlanságból elkövetett emberölés vétségével vádolja az ügyészség. 

A Fővárosi Törvényszék 2023. november 29-én előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben 16 személyt többek között különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztással, jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással, hivatali visszaéléssel, közokirat-hamisítással és számvitel rendjének megsértésével vádolnak.

TÁJÉKOZTATÓ
 
A ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. szeptember 30-ra a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 09.30; Helyszín: II., Varsányi I. u. 40-44., III. em. 317.)
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
Az UniCredit Leasing Hungary Pénzügyi Szolgáltató Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. szeptember 1-jére a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 13.30; Helyszín: V., Markó u. 27., fsz.30.).
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 119 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
TÁJÉKOZTATÓ
 
A Merkantil Váltó és Vagyonbefektető Bank Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. szeptember 24-re a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 09.00; Helyszín: II., Varsányi I. u. 40-44., I. em. 104.)
 
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
Az Impuls-Leasing Hungaria Pénzügyi Lízing Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. szeptember 9-re a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 9.00; Helyszín: II.,varsányi I. u. 40-44., III.,303.).
 

A Fővárosi Törvényszék 2023. június 23-án előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit gondatlanságból elkövetett emberölés vétségével vádolt az ügyészség. 

2024. 01. 17.

A Fővárosi Törvényszék különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt elsőfokon 16 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, társát pedig ugyanezen bűncselekmény bűnsegédjeként találta bűnösnek, ezért vele szemben 10 év fegyházbüntetést és 10 év közügyektől eltiltást szabott ki.

2025. 03. 18.

A Fővárosi Törvényszék a 2025. március 18-án meghozott ítéleteiben megállapította, hogy a Magyar Államkincstár jogszerűen járt el, amikor az Állami Számvevőszék által pártfinanszírozás tárgyában lefolytatott vizsgálatok alapján a felperesek központi költségvetésből származó juttatását – az általuk jogszabályellenesen elfogadott támogatások összegével – csökkentette.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 16 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022

A QUAESTOR Értékpapír Zrt., a Buda-Cash Brókerház Zrt., valamint a Hungária Értékpapír Zrt. volt ügyfeleiből létrejött pertársaság még 2017 decemberében azt kérte a bíróságtól, hogy az állapítsa meg a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Állam, valamint az Állami Számvevőszék felelősségét azért, amiért a társaság tagjait az úgynevezett brókerbotrány miatt kár érte.

Valamennyi vádlott esetében súlyosította a II. fokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla az I. fokon ítélkező Fővárosi Törvényszék ítéletét abban az ügyben, amelyben két, Magyarországon élő vietnami és hat magyar vádlottat kábítószer-kereskedelem, illetve kábítószer birtoklásának bűntettében találtak bűnösnek. 
 

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy olyan büntetőügyben, amelyben az ügyészég többek között vezető beosztású hivatalos személy az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának, valamint gazdálkodó szervezet részére vagy érdekében tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés, továbbá versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési eljárásban bűntette miatt emelt vádat kilenc személlyel szemben.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben az I. rendű vádlottat nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, különösen nagy értékre elkövetett rablás, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettével, míg három társát társtettesként különösen nagy értékre elkövetett rablás bűntettével vádolják.