Részletes keresés

A jövő héten, szeptember 18-19-én csütörtökön és pénteken tárgyalja II. fokon a Fővárosi Ítélőtábla Szegeden, a Szegedi Ítélőtábla épületében. (Sóhordó utca 5. szám) az R. Elemér és 5 társa ("ároktői banda") ellen emberölés és más bűncselekmények miatt indított büntetőügyet.  

Az ügyben a Szegedi Ítélőtábla ítélkező tanácsa a Fővárosi Ítélőtábla tanácsaként jár el.  

A Fővárosi Törvényszék 2024. október 15-én meghozott döntésével ismételten megsemmisítette a Déli körvasút építése kapcsán kiadott környezethasználati engedélyt. Az ítéletben megállapította, hogy a 381/2023. Kormányrendelet rendelkezéseinek téves értelmezése folytán nem az eljárásra illetékes Pest Vármegyei Kormányhivatal (II. rendű alperes), hanem a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal (I. rendű alperes) járt el az ügyben, ezért az illetékesség hiányában meghozott jogszabálysértő döntést megsemmisítette a törvényszék és új eljárás lefolytatását rendelte el.

Az MTV korábbi elnökének büntetőügyében a másodfokú bíróság érdemben nem változtatta meg a Pesti Központi Kerületi Bíróság felmentő ítéletét.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 536 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 350 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 351 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 482 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 323 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 32 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 291 Dokumentum: Letöltés Év: 2017

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott egy állatkínzással vádolt férfi ügyében. 

A vádirat szerint a terhelt 2020. május 19-én – ismeretlen előzményi okok miatt – felfokozott indulati állapotban ledobta a kisméretű yorkshire terrier fajtájú kutyáját lakásának 20 méter magasságban lévő 4. emeleti teraszáról. Az elszenvedett sérülések következtében a kutya elpusztult.

Mind a szökés, elrejtőzés veszélye, mind a bizonyítás megnehezítése, megakadályozása szerepelt letartóztatási okként abban a büntetőeljárásban, mely két rendbeli, három évig terjedő szabadságvesztés büntetéssel fenyegetett közokirat hamisítás bűntette miatt indult, s amelyben a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2023. december 8-án harminc napra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

A Fővárosi Ítélőtábla 2018. február 28. napján F. Gy. vádlott és társai ellen hűtlen kezelés bűntette miatt indult büntetőügyben ítéletet hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét a jogi minősítés és a büntetés kiszabása körében részben megváltoztatta.