Részletes keresés

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2020. szeptember 2-án elsőfokon egy év négy hónap, végrehajtásában két év hat hónapra felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki 2018 decemberében részt vett egy tömegdemonstráción a Kossuth téren, ahol a Parlament épületének biztosítását végző rendőrök felé tojásokat dobott. 

 

A Fővárosi Törvényszék elrendelte egy német állampolgár ideiglenes átadási letartóztatását. A terheltet 2018. március 28-án Magyarországon vette őrizetbe a magyar rendőrség európai elfogatóparancs alapján.
 
A Fővárosi Törvényszék a 2015. február 9-én kihirdetett ítéletében elutasította az OTP Bank Nyrt és OTP Jelzálogbank Zrt. felpereseknek a Magyar Állam alperes ellen az ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet.  
 

A Fővárosi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája a 2024. február 29-én megtartott meghallgatás eredményeként nem bocsátotta feltételes szabadságra a volt gyermekotthoni igazgatót.

A büntetés-végrehajtási bíró a meghallgatás, valamint a rendelkezésére álló iratok alapján döntött abban a kérdésben, hogy az elítélt feltételes szabadságra bocsátható-e. Mindezek alapján úgy ítélte meg, hogy az elítélt a törvényi előfeltételeknek nem felel meg, a büntetési célok maradéktalan érvényesülése érdekében továbbra sem bocsátható feltételes szabadságra.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 219 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 649 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 219 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 793 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 744 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 275 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 189 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 851 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 30 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 119 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 422 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 187 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 205 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 404 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024