Részletes keresés

A Nyíregyházi Törvényszék 2020. február 21-én dr. M. A. vádlott bűnösségét érintően az elsőfokú bíróság ítéletet helybenhagyta.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. május 27-én az orvost foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt 1 év 2 hónap – végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett - fogházbüntetésre ítélte, és 2 évre eltiltotta az aneszteziológiai orvosi foglalkozástól. A bíróság a vádlottat előzetes mentesítésben részesítette. 

Az Egri Törvényszék a 2017. április 25-én meghozott másodfokú ítéletével az Egri Járásbíróság ítéletét a vádlott által elkövetett bűncselekmények minősítése vonatkozásában részben megváltoztatta, és szexuális erőszak bűntettének kísérletében, aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettében, több rendbeli szeméremsértés vétségében és szeméremsértés vétségének kísérletében állapította meg a vádlott felelősségét.

A Pécsi Járásbíróság 2020. március 6-án egy hónapra elrendelte P. M. M. gyanúsított letartóztatását kifosztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

A rendelkezésére álló adatok szerint P. M. M. gyanúsított nő 2019. augusztus 31. napján éjjel 1 órakor odament a pécsi főpályaudvar egyik padján alvó P. Zs. sértett férfihez, majd a sértett védekezésre képtelen állapotát kihasználva a sértett táskájából kivette a fekete irattartóját, és az irattartóból elvette a sértett tulajdonát képező mobiltelefont.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra letartóztatta azt a nőt, aki a gyanú szerint április 10-én éjjel azért gyújtott fel egy miskolci házat, hogy a bennlakókat megölje. 

A Debreceni Járásbíróság hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt – távmeghallgatás útján – 2020. április 13-án elrendelte egy kondói férfi letartóztatását.

 

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a két várpalotai férfinak a letartóztatását, akikkel szemben felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt folyik büntetőeljárás. A bíróság a letartóztatást az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb egy hónapra rendelte el.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletet hirdetett abban a büntetőügyben, amelyben koncessziós eljárás bűntettével vádolnak 11 személyt.

A Kecskeméti Törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletének kihirdetéséig fenntartotta a parndorfi ügy vádlottainak előzetes letartóztatását. A határozat indokolása szerint továbbra is indokolt a letartóztatás fenntartása, ugyanis megalapozottan feltehető, hogy a magas büntetési tétellel fenyegetett, kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekményekkel vádolt - magyarországi lakóhellyel nem rendelkező - külföldi állampolgár vádlottak a hatóságok elől megszöknének, vagy elrejtőznének. Másrészről a vádlottak esetében a bűnismétlés veszélyét is megállapította a bíróság.

Az Érdi Járásbíróság 2020. november 25-én hozott ítéletet gyorsított, bíróság elé állításos eljárásban.   Az izraeli állampolgárságú, de Franciaországban élő elkövető egy hónappal ezelőtt Szegedről kívánt az osztrák határig szállítani öt szír állampolgárságú személyt. A vádlott által vezetett gépkocsit Törökbálinton vonták intézkedés alá a rendőrjárőrök és a gépkocsiban megtalálták a hivatalos iratokkal nem rendelkező migránsokat. A vádlottat a helyszínen őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte a letartóztatását, míg az elfogott migránsokat visszaszállították a határra. 

A Fővárosi Törvényszék elsőfokon 1 év 1 hónap – 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte lőszerrel visszaélés bűntette miatt a B. Gy. és társai ellen terrorcselekmény bűntette miatt folyamatban lévő ügy XVII. rendű vádlottját. A Törvényszék a vádlottat előzetes mentesítésben is részesítette.

Az ítélet szerint a XVII. rendű vádlott a bűnszervezet egyik tagjának kérésére – ismeretlen helyről – engedély nélkül 50 darab 9 milliméteres lőszert szerzett be, majd azokat 2009 áprilisában továbbadta az azokat tőle megrendelő társának.

Az Encsi Járásbíróság 2019. február 14-én hirdetett ítéletet annak a házaspárnak az ügyében, akik úgy nyújtottak kisebb összegű kölcsönöket a nehéz helyzetben lévő mérai családoknak, hogy néhány hónappal később azok kétszeresét kellett visszafizetniük.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2020. június 9-én, előkészítő ülésen L.G. vádlottat hivatalos személy elleni erőszak bűntette és 2 rendbeli testi sértés vétsége miatt 3 év börtönbüntetésre, és 3 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte. A bíróság elrendelte a vádlottal szemben korábban kiszabott 1 év fogház végrehajtását is.

 

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2020. május 31-én egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a négy férfinak, akikkel szemben kábítószer-kereskedelem bűntette miatt folyik büntetőeljárás.

A Pécsi Ítélőtábla 2020. július 8-án 9 óra 30 perckor tart harmadfokú nyilvános ülést a Szeviép-ügyben az ítélőtábla magasföldszint I. számú tárgyalótermében. 

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak férfinak az előzetes letartóztatását, akit különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt kedden vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2017. július hó 15. napjáig tart.
 

Az Esztergomi Járásbíróság a 2021. május 11-én tartott tárgyaláson, a nagyobb kárt okozó csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználása vétsége miatt halmazati büntetésül 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki úgy vásárolt meg egy hőkezelő kemencét, hogy annak kifizetése nem állt szándékában. A férfit a bíróság 2016-ban csalás bűntette miatt 1 év, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását most szintén elrendelte.

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2021. május 25-én tartott nyilvános ülésén megváltoztatta annak a férfinak az elsőfokú ítéletét, akit gyermekpornográfia bűntette miatt ítélt el a Debreceni Járásbíróság.

A Fővárosi Törvényszék életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, akit előre kitervelten és több ember sérelmére elkövetett emberöléssel, 3 rendbeli lőfegyverrel és lőszerrel visszaéléssel, valamint 4 rendbeli felbújtóként elkövetett közokirat-hamisítással vádolt az ügyészség. 

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak az 56 éves zirci férfinak, akivel szemben emberölés bűntette miatt indult nyomozás. A bíróság a gyanúsított letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, legfeljebb egy hónap időtartamra rendelte el.

A Tatabányai Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult ügyben tartott előkészítő ülésen hozott ítéletet.