Részletes keresés

A Tatabányai Törvényszék a 2024. január 17-én tartott előkészítő ülésen, emberölés bűntettének kísérlete miatt indult ügyben hozott ítéletet. A bíróság a vádlottat 6 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint a lefoglalt kést, pisztolyt, töltényt és gumigolyót elkobozta. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője fellebbezést jelentett be, így az nem jogerős. Az ítélet kihirdetését követően a bíróság a vádlott letartóztatását fenntartotta, a végzés végleges.

A Tatabányai Törvényszék a 2024. január 18. napján tartott nyilvános előkészítő ülésen, életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet két fiatalkorú vádlottal szemben. A bíróság az I. rendű vádlottat 1 év 2 hónap fiatalkorúak fogházbüntetésére ítélte, a társát 1 év 6 hónapra próbára bocsátotta. A bíróság ezen kívül kötelezte a vádlottakat, hogy iskolai tanulmányaikat folytassák és vegyenek részt indulatkezelési tréningen. Az I.

Az Ózdi Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, aki előbb lakásokból, majd a közeli postáról is lopni próbált.
 

A Szolnoki Törvényszék ítéletet hozott annak a 40 éves férfinak és 21 éves társának a büntetőügyében, akik 2021. január 4-én éjfél körül az egyik kunmadarasi családi ház udvarán úgy megvertek egy férfit, hogy közvetett életveszélyes sérüléseket szenvedett, és csak a gyors és szakszerű orvosi ellátásnak köszönheti az életét.

A Salgótarjáni Járásbíróság a 2018. június 21-én megtartott tárgyaláson halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette, segítségnyújtás elmulasztásának bűntette, közúti veszélyeztetés bűntette és jármű önkényes elvétele bűntette miatt 7 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélt egy 23 éves ságújfalui férfit.
 

A Tapolcai Járásbíróság egy év négy hónap fogházbüntetésre ítélte és öt évre eltiltotta a közúti járművezetéstől azt az 51 éves tapolcai férfit, akivel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt folyik büntetőeljárás.

A jogerősen megállapított tényállás szerint a német állampolgárságú vádlott 2022 nyarán költözött tartósan Magyarországra az akkor már évek óta itt élő édesanyjához, a sértetthez. Előbb a sértett ingatlanában laktak, majd annak eladását követően albérletben, magukat a sértett nyugdíjából tartották el. A sértett 2022 nyarán egy csípőműtéten esett át, amelyet követően önállóan nem volt képes járni, a mozgását segítő járókeretet sem tudta önállóan használni.

A Zalaegerszegi Törvényszék 2024. június 13-án tartott előkészítő ülésén hozott nem jogerős ítéletet annak a férfinek az ügyében, aki egy telekommunikációs cég alkalmazottjaként szabályellenesen szolgáltatta ki az ügyfelek adatait.

Az Ajkai Járásbíróság három év hat hónap börtönbüntetésre, két év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte, továbbá hét évre kiutasította Magyarország területéről azt a 42 éves szír férfit, akivel szemben embercsempészés bűntette, valamint közúti veszélyeztetés bűntette miatt van folyamatban büntetőeljárás.

A Kecskeméti Törvényszék ítéletet hirdetett annak a két román vádlottnak az ügyében, akikkel szemben emberölés miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.

A Tatabányai Járásbíróság rablás bűntettének kísérlete, súlyos testi sértés bűntette, garázdaság vétsége, könnyű testi sértés vétsége és többrendbeli lopás bűntette miatt indult ügyben tartott ülésen, 2024. november 28-ig meghosszabbította annak a férfinek a letartóztatását, aki egymás után három nőt támadott meg Tatabányán. A letartóztatás meghosszabbítása a terhelt jelenlétének biztosítása érdekében és a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében indokolt. A végzést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított fellebbezést jelentett be, így az nem végleges.

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a nőnek az ügyében, aki közös italozás után összeveszett élettársával, elvitte az autóját, és amikor az élettársa az utcán meg akarta állítani, szándékosan elütötte őt.

Két sikertelen próbálkozás után tudott betörni a kiszemelt családi házba a terhelt. Az ingatlanból számos értéket és készpénzt tulajdonított el. Jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt a Dunakeszi Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. február 6-án megtartott ülésén elrendelte a férfi letartóztatását.

Ok nélkül, rendszeresen támadt a sértettre a terhelt. 2025. február 19-én a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a férfi letartóztatását, aki ellen a Ceglédi Rendőrkapitányság súlyos testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt nyomoz.

A vádlott és védője fellebbezése folytán másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a 2025. április 10-én kihirdetett ítéletével a Komló Járásbíróság 2023. március 8-án kelt ítéletét megváltoztatta, és H-N. E. vádlottat zsarolás bűntettének kísérlete miatt jogerősen kettő év börtönre ítélte, melynek végrehajtását négy évi próbaidőre felfüggesztette.

A Salgótarjáni Járásbíróság a 2015. november hó 5. napján kihirdetett ítéletével R. R. E. I.r. és B. M. II. rendű vádlottat bűnösnek találta 1-1 rb. társtettesként elkövetett rablás bűntettében. Ezért a vádlottakat, mint többszörös visszaesőket 4-4 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 4-4 év közügyektől eltiltásra ítélte és kizárta őket a feltételes szabadság kedvezményéből.

Előzetes mentesítésben részesítette a Pécsi Ítélőtábla azt a férfit, aki fakivágás közben életveszélyesen megsebesítette segítőjét.

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak az ötvenes éveiben járó, büntetlen előéletű férfinak a büntetőügye, aki 2018. szeptember 29-én nem sokkal délelőtt tíz óra után előbb távozásra szólította fel a garázsa közelében lomtalanítás céljából teherautóval megálló házaspárt, majd miután ennek nem tettek eleget, visszament a garázsába és egy 70-80 cm hosszú vasdarabbal támadt rájuk, amivel többször megütötte őket. Mindketten 8 napon belül gyógyuló, könnyebb sérüléseket szenvedtek.

A Fővárosi Törvényszék 2018. február 6-án emberölés bűntettének kísérlete és lőszerrel visszaélés bűntette miatt 5 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte azt a volt rendőrt, aki többek között egy társasház lépcsőházában lövöldözött a fegyverével, és majdnem meglőtte az ott dolgozó társasházkezelő cég alkalmazottját. A zaklatás vétsége miatt indult büntetőeljárást a bíróság megszüntette.
 
A Szegedi Járásbíróság tegnap nem jogerősen bűnösnek mondta ki K. L. vádlottat hivatali vesztegetés elfogadása bűntettében, ezért őt 2 év végrehajtásában 5 év próbaidőre felfüggesztett börtön fokozatú szabadságvesztésre és 3 év közszolgálati jogviszonyban lévő valamennyi jogviszonyhoz kapcsolódó foglalkozástól eltiltásra ítélte.