Részletes keresés

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. február 18-ig – elrendelte annak a férfinak és nőnek a letartóztatását, négy hónapra – 2021. május 18-ig – pedig annak a nőnek a bűnügyi felügyeletét, akiket új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével gyanúsít az ügyészség. 

A megalapozott gyanú szerint a terheltek 2021. január 15-én és azt megelőzően egy budapesti lakásban, valamint Józsefvárosban „varázsdohány” fantázianevű új pszichoaktív anyaggal kereskedtek.

A vádlott 2019. augusztus 8-án vette feleségül a három kiskorú gyermekét nevelő sértettet. Annak érdekében, hogy együtt lakhassanak, a vádlott az édesanyjával közösen lakott ingatlanban egy önálló lakrészt kívánt kialakítani, ehhez babaváró hitelt is igényeltek. A lakás elkészültéig a sértett a gyermekeivel egy albérletben lakott. A vádlott édesanyja ellenezte a házasságkötést és a költözést is, a sértettel beszélő viszonyban sem volt. Mivel a vádlott igyekezett megfelelni az édesanyja és a felesége elvárásának is, rövid időn belül pszichésen zavart állapotba került. 

Ítéletével megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az életveszélyt okozó testi sértés bűntette, a folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntette és folytatólagosan elkövetett kényszerítés bűntette miatt I. D. M. vádlott ellen folyamatban volt büntetőügyben az elsőfokon eljárt Szegedi Törvényszék ítéletét. Az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés büntetést 5 évre enyhítette, egyebekben a törvényszék ítéletét helybenhagyta.

Az emberölés bűntette miatt K. L. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla az enyhítés érdekében bejelentett védelmi fellebbezéseket nem találta alaposnak, ezért a 2023. november 21-én megtartott tanácsülésen az elsőfokú bíróság ítéletét kisebb változtatásokkal helybenhagyta. A döntés jogerős. A terhelt a kiszabott szabadságvesztésből nem bocsátható feltételes szabadságra.

A Szekszárdi Járásbíróság a 2024. január 31-én tartott előkészítő ülésen ítéletet hirdetett a Szekszárd és Várdomb között, 2021 nyarán történt halálos közúti baleset ügyében. 

Horgászfelszerelést és szendvicseket is zsákmányolt a terhelt, cselekményeit több alkalommal egy ismerőse segítségével hajtotta vége. Rablás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt a Ráckevei Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2024. február 28-án megtartott ülésén elrendelte a férfi letartóztatását.

A Komlói Járásbíróság a napokban megtartott nyilvános előkészítő ülésen meghozott ítéletével E. R. vádlottat hivatalos személy elleni erőszak bűntette, súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés bűntette és kábítószer birtoklásának vétsége miatt halmazati büntetésül egy év börtönre, három év közúti járművezetéstől eltiltásra és kettő év közügyektől eltiltásra ítélte. Kötelezte a vádlottat több mint 700.00 forint bűnügyi költség államnak történő megfizetésére.

A gyanúsított és a még férjezett sértett 2021. évben létesített élettársi kapcsolatot egy pilisvörösvári családi házban, ahol velük élt még a sértett férje, valamint közös gyermekük. 2024. augusztus 21. napjának éjjelén a házban tartózkodott még a házaspár másik gyermeke is. A gyanúsított féltékeny volt élettársa férjére, több esetben vita alakult ki köztük és a gyanúsított telefonon keresztül megfenyegette a sértettet, hogy felgyújtja a lakóházukat.

A Fővárosi Törvényszék 2025. január 23-án előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy nőt és egy férfit társtettesként elkövetett befolyással üzérkedés bűntettével, egy másik személyt, mint ezen bűncselekmény bűnsegédjét, negyedik társukat pedig korrupciós bűncselekmény feljelentésének elmulasztása bűntettével vádolják.

Egy autópálya pihenőjében provokálták a gyanúsítottak a sértettet és testvérét. A fivérek az ortodox izraelita vallás szabályai szerinti ruházatot viselték, amely miatt sértő megjegyzéseket kaptak, majd a kialakult konfliktus tettlegességig fajult. 2025. április 9-én a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a terheltek letartóztatását, akik ellen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság bántalmazással elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt nyomoz.

A most 62 éves vádlott  2022. augusztus 25-én délelőtt útbaigazítást követően felkereste a lakóhelyén a későbbi sértettet. Az utcára nyíló ajtó nem volt kulcsra zárva, és a 87 éves sértett a kertben dolgozott, nem vette észre a vádlottat. A vádlott ezt kihasználva bement a kamrába, magához vett macskaeledelt, tejet, tojást, összesen 5448 forint értékben, ezeket az udvaron a táskájába pakolta. Ekkor jött előre a sértett, meglátta a vádlottat, és megkérte, hogy rakjon vissza mindent a helyére.

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki fk. J. A. T. I.r. és fk. K. E. K. II.r. vádlottakat társtettesként elkövetett rablás bűntettében, fk. K.ZS. III.r. vádlottat bűnsegédként elkövetett rablás bűntettében, ezért I.r. vádlottat 2 évi, II.r. vádlottat 1 évi próbaidőre próbára bocsátotta, III.r. vádlottat megrovásban részesítette. I.r. és II.r. vádlottak a próbaidő tartama alatt pártfogó felügyelet alatt állnak. 
 

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa az emberölés bűntette miatt Sz. A. Cs. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletének a vádlott bűnösségére, a jogi minősítésre és büntetésére vonatkozó részét is. Így a vádlott jogerős büntetése 10 év börtönben letöltendő szabadságvesztés lett, amelyből a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa a vádlott bűncselekményét emberölés bűntette kísérletének minősítette és a vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztést 6 év 6 hónapra, a közügyektől eltiltást pedig 7 évre súlyosította. A bíróság a szabadságvesztést fegyházban rendelte végrehajtani. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Az ítélőtábla indoklása szerint az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg.

 
A Szombathelyi Járásbíróság - dr. Farkasné dr. Diós Mária tanácsa - ítéletet hozott Cz-né. O. K. és kettő társa ellen személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben.
 
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akit édesanyjának sérelmére elkövetett kifosztás bűntette és zaklatás vétsége, valamint más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt szerdán vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2016. szeptember hó 12. napjáig tart. 
 

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt L. R. és társai ellen indított büntetőügyben a Gyula Törvényszék elsőfokon kimondott ítéletét. 

Az I. rendű vádlott büntetését 12 év fegyházról és 10 év közügyektől eltiltásról 9 év fegyházra és 9 év közügyektől eltiltásra, a II. rendű vádlott R. B. M.  és a III. rendű vádlott M. M. büntetését 9-9 év fegyházról és 9-9 év közügyektől eltiltásról 7-7 év fegyházra és 7-7 év közügyektől eltiltásra enyhítette. 

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer-kereskedelem bűntette miatt N. Á. és társa ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék elsőfokon kimondott ítéletét. Így az I. rendű vádlott jogerős büntetése 7 év börtön és 7 év közügyektől eltiltás, a II. rendű vádlotté 3 év 6 hónap börtön és 3 év közügyektől eltiltás lett. Mindkét vádlott esetében vagyonelkobzást is elrendelt a bíróság. 

A Fővárosi Ítélőtábla, mint harmadfokú bíróság 2017. április 10. napján M. Zs. vádlott ellen csalás vétsége miatt indult büntetőügyben ítéletet hirdetett, a másodfokú bíróság ítéletét a kiszabott büntetés tekintetében megváltoztatta.
 
A Szolnoki Járásbíróság 2017. május 16-án meghozott ítéletével rablás és közúti veszélyeztetés bűntettében mondta ki bűnösnek, és 2 év – 4 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönbüntetésre és 3 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a buszsofőrt, aki a nem jogerős ítélet szerint egy áprilisi éjszakán a Jászkun Volán Zrt.