Részletes keresés

A Tatabányai Törvényszék fellebbezési tanácsülésén helybenhagyta a Komáromi Járásbíróság ítéletét, melyben testi sértés bűntettének kísérlete miatt, 8 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte a többszörös visszaeső férfit, aki 2018-ban szabadult gyermekprostitúció kihasználásának bűntette és más bűncselekmények miatt kiszabott 2 év 10 hónapos börtönbüntetéséből.

A Komáromi Járásbíróság elrendelte egy hónapra – 2021. április 12-ig – embercsempészés bűntette miatt egy magyar állampolgárságú férfi letartóztatását. A végzés nem végleges, azzal szemben a vádlott és védője is fellebbezést jelentett be.

A Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt hozott ítéletet három vádlottal szemben. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 24 éves és egy 25 éves lengyel férfi letartóztatását, akiket embercsempészéssel gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfiak 2021. szeptember 10-én Baja térségében 2 migráns személyt vettek fel egy személygépjárműbe, annak érdekében, hogy Nyugat-Európába szállítsák őket. A gyanúsítottakat a bajai Türr István híd közelében járőri igazoltatás során tetten érték és elfogták.

A Győr Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónap időtartamra elrendelte az emberölés bűntettének kísérletével gyanúsított személy előzetes letartóztatását.  
 
A Mohácsi Járásbíróság 2017. április 25. napján kihirdetett ítéletével B. CS. I. vádlottat kétrendbeli közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette, kötelezte a vádlottat a felmerült bűnügyi költségek megfizetésére és az eljárás során lefoglalt mobiltelefont elkobozta.
 

A Szegedi Járásbíróság egyezően 1 év – végrehajtásában 3 évre felfüggesztett – szabadságvesztésre, valamint 2 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte azt a három szír vádlottat, akik 2021. május 29-én a szerb-magyar államhatáron felállított kerítésen próbáltak átmászni.

Az ügyészség 2021. május 31-én a vádlottakat bíróság elé állította, így a Szegedi Járásbíróság a bűncselekményt követő harmadik napon ítéletet hozott.

A Pest Megyei Rendőr-Főkapitányságon folytatólagosan megvalósított, jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt indult büntetőeljárás három gyanúsítottal szemben, akik az alapos gyanú szerint 2014. december 20. és 2015. november 24.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva, többek által elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt folytat eljárást a gyanúsítottakkal szemben. Az ügyben az Egri Járási Ügyészség indítványozta a letartóztatást, amit az Egri Járásbíróság egy hónapra napra elrendelt.

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon – 2013. január 11-én – 30 napra elrendelte a győri fémhulladék kereskedő bűnszervezet XV. rendű gyanúsítottjának előzetes letartóztatását.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a 32 éves nőnek, akit kifosztás elkövetésével gyanúsítanak.

A Győri Törvényszék másodfokú tanácsa a Győri Járásbíróság végzését megváltoztatta és a gyanúsított letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2019. június 11-ig meghosszabbította.

A másodfokú bíróság határozatának indokolása szerint az ügyész fellebbezése alapos, a legsúlyosabb, személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés alkalmazása továbbra is indokolt egyrészt az ügy jellegére, másrészt a körülményeire tekintettel. 

A Barcsi Járásbíróság 7 év fegyházra ítélt egy 40 éves férfit nem jogerős ítéletében. A tényállás lényege szerint a vádlott engedély nélkül tartott lőfegyverrel lelőtt egy 1.000.000 forint értékű gímszarvas bikát, majd annak húsát - ezáltal bűncselekmény elkövetésére rábírva – fiatalkorú gyermekével vitette haza.
 
2016. április 9-én a Pécsi Járásbíróság egy szír és két iráni állampolgárral szemben, határzár tiltott átlépésének bűntette miatt indult, gyorsított eljárásban hozott határozatot, mindhárom vádlottat 2 évre kiutasította Magyarország területéről. Az ítélet ellen nem jelentettek be fellebbezést, így az jogerőre emelkedett.
 

A Szombathelyi Járásbíróság egy év, börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte azt a büntetett előéletű, többszörös visszaeső férfit, aki 2019 februárjában a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet épületét nagyobb kárt okozóan megrongálta.

K. B. vádlott a zárkájában – ahol magánelzárását töltötte - a csap nyomógombját rögzítette, ezáltal kifolyó víz a padlót, valamint a tűzjelző központot is eláztatta, ami tönkrement, így azt ki kellett cserélni.

A rongálás 723.129 forint kárt okozott, ami nem térült meg.

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. március 22. napján tartott ülésen, 1 hónapra elrendelte egy magyar férfi letartóztatását embercsempészés bűntette miatt. A gyanúsított letartóztatása a nyomozás kezdeti szakasza, a tényállás tisztázása, a bizonyítás veszélyeztetése miatt indokolt. A végzés nem végleges, a gyanúsított és a védője fellebbezést jelentett be az ellen.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 31 éves kecskeméti férfi letartóztatását, akit lopássorozattal gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2020. novembertől 2021. március 9-ig Kecskemét területén több építési területre és telephelyre ment be. Az ott található konténerek vagy csarnokok ajtaját felveszítette és szerszámokat, gépeket, építőanyagokat és üzemanyagot lopott el. A gyanúsított ezzel összesen 2.185.350 forint kárt okozott a sértetteknek. 

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2021. június 13-ig a bakonysárkányi lakóhelyén, az ingatlanának udvarán, illetve melléképületeiben magvakat ültetett el és azokat rendszeresen öntözte annak érdekében, hogy kábítószert termesszen. A gyanúsított által elültetett magvakból összesen 491 tő indiai hasis kender növényi egyed fejlődött ki, amelyeket a nyomozó hatóság 2021. június 13-án lefoglalt. 

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája 2023. április 28-án elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy bűnsegédként közreműködött egy üzletszerűen, különösen nagy értékre elkövetett csalás bűntettében. 

A Zala Vármegyei Főügyészség 2023. április 28-án "Letartóztatási indítvány a keszthelyi csalót segítő férfi ellen" címmel kiadott tájékoztatása alapján az ügyészség a szökés, elrejtőzés veszélyére, a bizonyítási eljárás megnehezítésének, illetve a bűnismétlés veszélyére tekintettel indítványozta a letartóztatást. 

Év
2011
Közlöny
Fájl