Részletes keresés

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 33 éves kecskeméti férfinak, akit kifosztással, továbbá okirattal és készpénzhelyettesítő eszközzel visszaéléssel gyanúsítanak.

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. július 1-jén tartott tárgyaláson, kábítószer-kereskedelem bűntette miatt 3 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte a vádlottat, valamint vele szemben 94.500 forint vagyonelkobzásról is rendelkezett.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért, a vádlott és a védője enyhítésért jelentett be fellebbezést.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 27 éves jemeni és egy 30 éves egyiptomi férfi letartóztatását, akiket embercsempészéssel gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a jemeni férfi, a társával együtt 2021. szeptember 19-én, a szerb-magyar határ közelében 5 szír állampolgárt vett fel annak érdekében, hogy Nyugat-Európába szállítsa őket. A gyanúsítottakat az M8-as autóúton, a Pentele hídon járőri igazoltatás során tetten érték és elfogták.

A Körmendi Járásbíróság előkészítő ülésen járművezetés ittas állapotban vétsége miatt a visszaeső vádlottat 10 hónap végrehajtandó börtönre és 1 év 8 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 32 éves hajléktalan férfinak, akit kifosztással és közokirattal való visszaéléssel gyanúsítanak. 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított 2021. január 1-jén a hajnali órákban, egy alkalommal megütötte a sértettet, a sértett és egy másik férfi által lakott esztergomi lakásban. Az ütés következtében a sértett harántirányú koponyacsonttörést szenvedett a feje bal oldalán, amely agyi vérömlennyel és másodlagos agysérülésekkel is járt. Ezen sérülések következtében a sértett életveszélyes állapotba került. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 26 éves ukrán férfi letartóztatását, akit embercsempészéssel gyanúsítanak.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 24 éves szenegáli férfinak, akit embercsempészéssel gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2022. október 14-én délelőtt a szerb-magyar határ közelében 32 külföldi (17 pakisztáni, 3 afgán és 12 indiai) állampolgárságú személyt vett fel az általa vezetett tehergépkocsival annak érdekében, hogy Nyugat-Európába szállítsa őket. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását két kecskeméti férfinak, akiket csalással gyanúsítanak.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 26 éves kecskeméti férfinek, akit kifosztással és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalással gyanúsítanak.

A Balassagyarmati Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2015. szeptember 30-án egy szlovák állampolgárságú személy által elkövetett rablási cselekménnyel összefüggő büntető ügyben hirdetett ítéletet.
 
A Balassagyarmati Járásbíróság a vádlottat rablás bűntettében és közúti veszélyeztetés bűntettében mondotta ki bűnösnek, amelyet - végrehajtásában öt évi próbaidőre felfüggesztett - 2 év börtönbüntetésre és 5 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.
A Fővárosi Ítélőtábla 2017. december 12-én T. P. vádlott ellen önbíráskodás bűntette miatt indult büntetőügy megismételt perújítási eljárásában végzést hirdetett, az elsőfokú bíróság végzését – annak helyes indokaira figyelemmel – helybenhagyta.
 
A Kecskeméti Járásbíróság ítéletet hirdetett idős emberek sérelmére Kecskeméten elkövetett  rablásokkal vádlottak ügyében.
 

A Szombathelyi Törvényszék a vádlottat 1 rendbeli előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, 1 rendbeli hamis vád bűntette, 1 rendbeli  hamis tanúzásra felhívás bűntette, 2 rendbeli zaklatás vétsége, 1 rendbeli folytatólagosan, személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége és 1 rendbeli személyes adattal visszaélés vétsége miatt halmazati büntetésül 13 év fegyházra, 5 év Vas megye területéről való kitiltásra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2021. december 16-i végzésében megállapította illetékességének hiányát a különleges személyes adattal visszaélés vétsége miatt folyamatban lévő büntetőeljárásban és az ügyet áttette a Szombathelyi Járásbírósághoz.

A döntés oka az, hogy a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 22. § (1) bekezdése alapján Magyarország határain kívül elkövetett bűncselekmény elbírálására az a bíróság illetékes, amelynek illetékességi területén a terhelt lakcíme, vagy tényleges tartózkodási helye található.

A Siófoki Járásbíróság 90 nap elzárásra ítélte a „Repülős Gizi” néven ismert 90 éves vádlottat.
 
Az ítéleti tényállás lényege szerint 2016. május 15-én a délutáni órákban a vádlott három Balaton-parti kertes házba is bement azért, hogy onnan 50.000 forintot meg nem haladó értékű dolgokat tulajdonítson el, azonban mindhárom házban otthon voltak, őt észrevették, ezért ellopni semmit nem sikerült. 
 

A Pécsi Járásbíróság 2018. november 22-én hat személy – öt baranyai és egy budapesti lakos – letartóztatását rendelte el egy hónapra kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

 

A 2018. november 20-án párhuzamosan több helyszínen végrehajtott rendőri ellenőrzés során a gyanúsítottak ruházatának, illetve ingatlanainak átvizsgálásakor kábítószert, elsősorban marihuánát, valamint annak tárolásához szükséges eszközöket foglalt le a nyomozó hatóság.

 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 45 éves kiskunfélegyházi férfinak, akit rablással gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2023. január 14-én, éjjel, egy kiskunfélegyházi szórakozóhelyen többször megütötte - az éppen zárni készülő - tulajdonos fejét. A sértett az ütések következtében eszméletét vesztette, miközben a gyanúsított a zsebéből 62.000 forintot, míg a kasszából 50.000 forintot elvitt. Az így okozott kár összesen 112.000 forint. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon túli sérüléseket szenvedett el. 

Az Ózdi Járásbíróság a 2022. január 10. napján megtartott tárgyaláson ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki 2019 januárjában jogosítvány nélkül, bódult állapotban közlekedett Ózdon.