Részletes keresés

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon szexuális erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárás a gyanúsítottal szemben, aki az alapos gyanú szerint 2015. december 29-én székesfehérvári lakásában a nevelése illetve felügyelete alatt álló két, 12. életévét be nem töltött gyermek sérelmére követett el nemi vágyának kielégítése céljából cselekményeket.
 
Ítéletet hirdetett a Kiskunhalasi Járásbíróság annak a 4 migránsnak (2 algériai, 2 pakisztáni állampolgár) az ügyében, akiket az ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állított.
 
Mint ismeretes, 2016. március 19. napján a migránsok a televízió használatán vesztek össze egymással, ami miatt verekedés alakult ki.
 
A Kiskunhalasi Járásbíróság 1 év 6 hónap – végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönre és 3 év kiutasításra ítélte azt a 22 éves algériai migránst, akit hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolt az ügyészség.
 

A Pécsi Járásbíróság 2019. június 14-én egy hónapra elrendelte Sz.N. gyanúsított letartóztatását jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

A rendelkezésére álló adatok szerint a gyanúsított férfi 2019. január 31. és 2019. május 6.  közötti időszakban rendszeresen értékesített és vásárolt kábítószert Pest megye és Tolna megye területén. A nyomozó hatóság Sz.N. gyanúsított lakóhelyén és az általa használt gépjárműben végzett kutatást során 213 gramm kábítószernek minősülő zöld növényi törmeléket foglalt le.

A Szolnoki Törvényszék 2019. június 21-én meghozott elsőfokú, nem jogerős ítéletével jelentős mennyiségű kábítószerre, kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt 11 év fegyházra ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától azt a férfit, aki az ítélet szerint 2012. és 2017. között törökszentmiklósi otthonában évekig árult kábítószert és új pszichoaktív anyagokat. 

A Győr Járásbíróság nyomozási bírája megszüntette a mosonmagyaróvári villanyszerelő eltűnése kapcsán előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével meggyanúsított férfi letartóztatását és az első fokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb a foganatba vételtől számított négy hónapra elrendelte a gyanúsított bűnügyi felügyeletét.

A Nyírbátori Járásbíróság 2019. október 30-án rablás bűntette, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt 7 év 8 hónap fegyházbüntetésre ítélte, és 8 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától T.J.R. vádlottat. 

A Fővárosi Törvényszék mint másodfokon eljáró bíróság két év hat hónap börtönbüntetésre, valamint a közügyektől három évre történő eltiltásra súlyosította annak a férfinak az ítéletét, akit a Pesti Központi Kerületi Bíróság felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt ítélt el.  

Az ítélet szerint a vádlott 2019 júniusában egy tapétavágó késsel felfegyverkezve akart kirabolni egy budapesti lottózót, azonban az eladó bekapcsolta a riasztót, ami miatt a vádlott zsákmány nélkül elmenekült.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte azt a 38 éves  férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy otthonában egy kettő éves kislányt a zuhanyzóban szándékosan leforrázott. A gyermek életveszélyes sérüléseket szenvedett, életét a szakszerű és gyors orvosi beavatkozás mentette meg.
 
A férfit kiskorú sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják.
 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak 29 éves, kecskeméti férfinak, aki a gyanú szerint egy késsel támadt az édesapjára.

Az alapos gyanú szerint a férfi 2020. november 9-én, az éjszakai órákban előzetes szóváltást követően, hasba szúrta az édesapját, majd elmenekült a helyszínről. A sértettet a mentő kórházba szállította, ahol életmentő beavatkozáson esett át.

A Kecskeméti Törvényszék másodfokú tanácsa jogerősen 1 év 9 hónap fogházra és 3 év járművezetéstől eltiltásra ítélt egy nőt, aki még 2019 februárjában okozott halálos balesetet. A vádlott a büntetése fele részének kitöltését követően bocsátható legkorábban feltételes szabadságra.

Elsőfokon a Kecskeméti Járásbíróság 2019. november 13-án előkészítő ülésen hirdetett ítéletet az 55 éves vádlott ügyében, aki 2019. február 2-án, Kecskeméten halálra gázolt egy zebrán szabályosan haladó gyalogost. A vádlott a piros lámpa tiltása ellenére haladt át a kereszteződésen.

Az első fokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2020. december 2-án tartott zárt tárgyaláson aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és lopás vétségének kísérlete miatt halmazati büntetésül 20 év fegyház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a húszas évei elején járó férfit, aki tavaly Szekszárdon megölte a hat éves unokatestvérét.

A Komáromi Járásbíróság a 2021. április 29. napján tartott tárgyaláson, szexuális kényszerítés bűntette miatt 3 év börtönbüntetésre ítélte a vádlottat és 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A végzést az ügyész tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mert a vádlott és a védője enyhítésért jelentett be fellebbezést.

A bíróság külön végzésben rendelkezett a letartóztatás fenntartásáról, mely végzés jogerőre emelkedett.

A Pécsi Járásbíróság 2021. május 6-án elrendelte egy fiatal pécsi férfi letartóztatását egy hónapra felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és súlyos testi sértés bűntette alapos gyanúja miatt.

A nyomozás iratai szerint az oroszlányi illetőségű férfi egy kecskédi ismerőse gépkocsijában felejtette a kabátját. Január 23-án este fél tízkor megjelent az ismerőse házánál, hogy visszakérje az elhagyott kabátot. Hiába kapta vissza, azonnal dühöngeni kezdett, azzal vádolva meg ismerősét, hogy a kabátzsebéből eltulajdonított 45.000 forintot. A gyanúsított hangosan kiabálva követelte a pénzét, szidalmazta és fenyegette a házigazdákat, a hangos fenyegetőzést még a rendőrjárőr kiérkezése után sem hagyta abba. 

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte annak a három gyanúsítottnak a letartóztatását, akik a gyanú szerint megverték, majd egy riasztófegyverrel megfenyegették negyedik társukat. 

A bíróság a megalapozott gyanú fennállását megállapította és a legsúlyosabb, személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését látta indokoltnak. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 23 éves kecskeméti férfinek a letartóztatását, akit rablással gyanúsítanak.

A Tatabányai Járásbíróság 2021. december 9-én, lőfegyver engedély nélküli tartásával elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt indult ügyben, bíróság elé állítás keretében döntött egy férfiről, aki garázsában pisztolyt és töltényeket tartott engedély nélkül.

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. március 7-én tartott tárgyaláson, ittas járművezetés vétsége miatt 2 év 8 hónap fegyházbüntetésre, 5 év járművezetéstől eltiltásra, és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte a többszörös visszaeső férfit. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mivel a vádlott és a védője fellebbezést jelentett be.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 57 éves kiskunfélegyházi férfinak, akit rablással gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2022. június 9-én, az esti órákban egy kiskunfélegyházi dohányboltba bement, majd az eladót megfenyegette azzal, hogy kitekeri a nyakát, ha nem adja át neki a bevételt. Az eladónak sikerült az üzletből kiszaladnia, miközben a gyanúsított 79.500 forintot kivett a kasszából.