Részletes keresés

A Kaposvári Törvényszék ítéletében halmazati büntetésül 15 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 50 éves férfit, egyben megállapította, hogy feltételes szabadságra a büntetésből nem bocsátható. 

A Fonyódi Járásbíróság gyorsított eljárásban 6 év 10 hónap fegyházbüntetésre ítélt egy 40 éves férfit. A vádlott 2020. február 26-án délután 4 óra körül ittas állapotban, – mivel anyagi helyzetét kilátástalannak ítélte – késsel a kezében fenyegette meg egy lengyeltóti dohánybolt alkalmazottját azért, hogy a kasszában lévő pénzt adja át neki. Időközben egy vásárolni érkező vevő értesítette a rendőrséget, akik perceken belül a helyszínre érkeztek és elfogták a vádlottat. 

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. március 23-án tartott ülésen 3 hónappal meghosszabbította annak a férfinak a letartóztatását, aki egy tatabányai buszmegállóban hason szúrt egy másik embert. A végzés nem végleges, mivel azzal szemben a gyanúsított fellebbezést jelentett be. A gyanúsított védője az ülésen nem volt jelen, így a mai naptól számított 5 napon belül teheti meg jognyilatkozatát.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak az 58 éves román férfinak a letartóztatását, akit embercsempészéssel gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2021. szeptember 1-jén ismeretlen helyen 23 migráns személyt vett fel egy személygépjárműbe, annak érdekében, hogy Nyugat-Európába szállítsa őket. A gyanúsítottat Dunavecse környékén járőri igazoltatás során tetten érték és elfogták.

Az Esztergomi Járásbíróság a 2022. április 13-án lopás vétségének kísérlete miatt 70 nap elzárásra ítélte azt a többszörös visszaeső férfit, aki sikertelenül próbált betörni egy esztergomi dohányboltba. 

A Sárvári Járásbíróság járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétsége miatt 60 nap elzárásra és 2 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt egy férfit.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 20 éves szlovák állampolgárságú férfinak, akit csalással gyanúsítanak. 

A Miskolci Törvényszék a mai napon felmentette a vádlottat az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vád alól.

Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a Kecskeméti Járásbíróság azt a 33 éves férfit, akit súlyos testi sértés és személyi szabadság megsértése bűntettével gyanúsítanak.
 
A gyanúsított megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. november 11. napján az esti óráktól kezdődően 2016. november 12. napján a késő esti órákig az otthonukban élettársát tenyérrel, ököllel, vascsővel több alkalommal test szerte bántalmazta, illetve az ágyhoz kikötözte.

A Nagyatádi Járásbíróság személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt 1 év 10 hónap börtönbüntetésre és 2 évi közügyektől eltiltásra ítélt egy 53 éves férfit. 

2019. május 26-án az eltűnt újpesti vállalkozó megölésével gyanúsított 3 személy letartóztatásáról döntött a Budai Központi Kerületi Bíróság.

A Pécsi Járásbíróság 2019. július 1-én egy hónapra elrendelte C.G. gyanúsított letartóztatását kábítószer-kereskedelem  bűntettének  megalapozott gyanúja miatt.

A rendelkezésére álló adatok szerint a gyanúsított férfi legalább 2018. december 13-tól 2019. június 28-ig kábítószernek minősülő anyagokat vásárolt és anyagi haszonszerzés céljából értékesített tovább különböző személyeknek.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2017. február 8-án Sz. V. vádlottat 3 rendbeli, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt 1 évi időtartamra próbára bocsátotta.
 
A vádlottal szemben hárman indítottak eljárást egy, a 2014-es önkormányzati választások során megjelent újságcikk vonatkozásában, melyben velük kapcsolatban olyan megállapításokat közöltek, amelyek számukra súlyosan negatív értékítéletet, és jelentős érdeksérelmet jelentenek.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. szeptember 10-én gyorsított eljárásban két ügyben, három vádlottal szemben hozott ítéletet költségvetési csalás vétsége miatt.

A tényállások szerint a vádlottak 2019. augusztusában úgy akartak átjönni Magyarországra a Záhonyi, illetve a Tiszabecsi határon, hogy eltitkolták, a gépkocsijukban a vámmentesen behozható cigarettánál nagyobb mennyiségű dohánytermék van. Ezzel a vádlottak az állami költségvetésnek 118.993 forint, illetve 314.347 forint vagyoni hátrányt okoztak.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság két gyanúsított ellen folytat nyomozást pénzhamisítás bűntette miatt. Az alapos gyanú szerint 2016. év végén a gyanúsítottak hamis 50 eurós bankjegyeket szereztek meg, melyeket 2017. januárjában és februárjában több nyugat-magyarországi üzletben fizetőeszközként használtak fel. Módszerük az volt, hogy 50 eurónál lényegesen kisebb értékű árut vásároltak, a pénztárnál hamis bankjeggyel fizettek, így visszajáróként valódi bankjegyekre tettek szert.
 

A Kalocsai Járásbíróság kifosztás miatt, nem jogerősen 3 év börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 36 éves dunaújvárosi férfit, aki idős emberektől  lopott egy kórházban.



Az ítélet szerint a vádlott 2020. január 21-én, a késő esti órákban a kalocsai kórház két kórteremből, három idős betegtől lopott el értékeket, így mobiltelefont, készpénzt, és  karórát. A kórházi dolgozókkal valótlanul azt közölte, hogy az ott ápolt édesanyját keresi, illetve, hogy sérülése miatt az ambulanciára kell mennie.

A Salgótarjáni Járásbíróság elrendelte a letartóztatását annak a 25 éves bujáki férfinak, aki megalapozottan gyanúsítható szexuális kényszerítés bűntettével, valamint testi sértés bűntettének kísérletével.

A nyomozás adatai alapján a férfi 2020. május 23-án, az esti órákban a bujáki albérletébe csalta a külön élő feleségét, ahol többször bántalmazta, ököllel fejen ütötte. A bántalmazást követően a gyanúsított a sértettet szexuális cselekményekre kényszerítette, amelynek a sértett akarata ellenére, az előzetes bántalmazások miatti félelmében eleget tett.

A Kaposvári Törvényszék mai napon kihirdetett elsőfokú ítéletében 10 év fegyházbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 38 éves férfit. 

A hajléktalan életmódot folytató vádlott a megállapított tényállás szerint megharagudott hajléktalan társaira, ezért 2019. január 4-én az esti órákban, ittas állapotban rájuk gyújtotta az általuk lakott, főként farostlemezből és műanyag fóliából épített barakkokat. A tűz idején az egyik barakkban ketten aludtak, akiket egy társuk figyelmeztetett a keletkezett tűzre, így időben ki tudtak menekülni. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak az 53 éves földeáki nőnek a letartóztatását, akit súlyos testi sértést okozó ittas járművezetéssel, valamint további ittas járművezetéssel és cserbenhagyás vétségével gyanúsítanak. 

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2020. január 27. napján Kecskeméten a Nyíri út és a Lunkányi utca kereszteződését követő zebrán ittassága miatt nem adott elsőbbséget egy gyalogosnak, akit elütött. A gyalogos életveszélyes sérülést szenvedett.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 40 éves tiszakécskei férfinek a letartóztatását, akit lopással és jármű önkényes elvételével gyanúsítanak.