Részletes keresés

A Pécsi Járásbíróság 2025. január 20-án elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra hozzátartozója sérelmére elkövetett kapcsolati erőszak bűntettének alapos gyanúja miatt.

A Kaposvári Törvényszék folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatt az I. r. vádlottat 5 év börtönbüntetésre ítélte, az ügy II., III., IV., V. és VI. r. vádlottja felfüggesztett börtönbüntetést kapott, míg további két vádlott próbára bocsátást illetve pénzbüntetést. Az I. és II. r. vádlottal szemben a törvényszék 72.282.000 forint vagyonelkobzást is elrendelt.
 
A Kőszegi és Körmendi Járásbíróság bíróság elé állításos eljárás keretében hozott ítéletet az elmúlt napokban embercsempészés ügyében. Az eljárásokban egy-egy vádlott bűnösségét a bíróságok megállapították vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettében. 
 

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2018. július 28-áig előzetes letartóztatásba helyezte azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint 2018. június 26-át megelőzően kábítószernek minősülő anyagot – marihuánát – szerzett meg és azt kereskedelmi jelleggel anyagi haszonszerzés céljából Miskolcon értékesített. Ugyanebben az időszakban a gyanúsított lakcímén a csekély mennyiség felső határát meghaladó mennyiségű kannabisz növényt termesztett.

Az ügyben első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék 2016. július 11-én az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig elrendelte annak a 36 éves férfinak az előzetes letartóztatását, aki a vád szerint 2002-ben és 2003. március és április hónapokban legalább 150 db extasy és 20 gramm speed fajtájú kábítószert szerzett meg.
 
A végzés nem jogerős. A vádlott és védője enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása iránt jelentett be fellebbezést. Így a kérdésben a Szegedi Ítélőtábla határoz majd. 
 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2020. február 27-én a több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt indult eljárásban 2020. június 6-ig meghosszabbította dr. S.D. gyanúsított letartóztatását. 

A Veszprémi Törvényszék másodfokú tanácsa 2020. március 23. napján megtartott tanácsülésen helybenhagyta a törvényszék büntetés-végrehajtási csoportjának egy le nem dolgozott közérdekű munka büntetést fogházbüntetésre átváltoztató végzését.

Az elítéltet a Tapolcai Járásbíróság 160 óra közérdekű munka büntetésre ítélte, melyből az elítélt 155 órát nem dolgozott le. Erre tekintettel a Veszprémi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja a le nem dolgozott közérdekű munkát 39 napi fogházbüntetésre változtatta át.

Letartóztatásban marad az a 35 éves férfi, akit életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádol a Tolna Megyei Főügyészség – így döntött a tárgyalás előkészítése során a Szekszárdi Törvényszék.

 

A vád szerint a simontornyai férfi nézeteltérésbe keveredett a házába fogadott sértettel, akit a vita közben egy 21 cm pengehosszúságú késsel hátba szúrt. A sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

 

A Nagyatádi Járásbíróság 2 év 9 hónap börtönbüntetést és 3 évi közügyektől eltiltásra ítélt egy 57 éves férfit. 

A Pécsi Járásbíróság 2019. április 1-jén elrendelte két férfi letartóztatását egy hónapra lopás bűntette és lopás vétsége alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsítottak 2019. március 19. napján egy családi házba  hatoltak be ajtóbefeszítés módszerével, ahonnan 800.000 forint értékben tulajdonítottak el arany ékszereket, és a rongálással is 50.000 forint kárt okoztak. Ezt követően, 2019. március 29-én egy másik ingatlanba mentek be az ajtó kifeszítésének módszerével, ahonnan 29.000 forint készpénzt tulajdonítottak el egy pénztárcából.

A Győr Járásbíróság nyomozási bírája megszüntette a mosonmagyaróvári villanyszerelő eltűnése kapcsán előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével meggyanúsított férfi letartóztatását és az első fokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb a foganatba vételtől számított négy hónapra elrendelte a gyanúsított bűnügyi felügyeletét.

Ittas járművezetés miatt a Nyíregyházi Járásbíróság 2019. szeptember 11-én, gyorsított eljárásban 6 hónap, végrehajtásában 1 évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte B.A. vádlottat és 1 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.

A tényállás szerint a férfi 2019. augusztus 27-én este egy buliban nagy mennyiségű alkoholt fogyasztott, majd másnap délután megivott egy üveg sört, és ezután a kora esti órákban kisteherautójával közlekedett Nyíregyháza belterületén, amikor a rendőrök igazoltatták.

A Kisvárdai Járásbíróság nyomozási bírója garázdaság bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben elrendelte az őrizetben lévő gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2016. november 17. napjáig. A nyomozás adatai szerint D. A. gyanúsított 2016. október 13-án este egy kisvárdai sörözőben ittas állapotban összeszólalkozott B. J. sértettel, akit a vita hevében egy sörös pohárral halántékon ütött.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2018. december 11-én folytatólagosan elkövetett számvitel rendjének megsértése bűntett miatt 1 év 6 hónap, végrehajtásában 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Sz. Zs. L. vádlottat.

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. december 17-én tartott ülésen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt indult ügyben, újabb 2 hónappal meghosszabbította annak a komáromi férfinek a letartóztatását, aki társával együtt halálra verte a sértettet. 

A bíróság álláspontja szerint a férfi esetében megalapozottan feltehető, hogy az eljárás során elérhetetlenné válna, megszökne, elrejtőzne, illetve fennáll a bűnismétlés veszélye is. A végzés nem végleges, a védő az ülésen nem volt jelen, a gyanúsított fellebbezést jelentett be.

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. január 5. napján tartott ülésen, kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt indult ügyben, 1 hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

A Kecskeméti Járásbíróság előkészítő ülésen 1 év 6 hónap – végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönre ítélt egy 32 éves bajai férfit, akivel szemben hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és közérdekű üzem működésének megzavarása miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.

Az ítélet szerint a férfi 2019. december 19-én, a délutáni órákban gépkocsijával megállt egy bajai benzinkút közelében, és ott felnyitott egy csatornafedelet, majd a jármű tartályából csővezetéken keresztül beleengedett a szennyvízcsatornába 2 köbméter ásványolajat. 

A Nagyatádi Járásbíróság 1 év 3 hónap börtönbüntetésre és 2 évi közügyektől eltiltásra ítélt egy 41 éves férfit, aki a hozzá kiérkező háziorvosra támadt.
 

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. március 7-én és 8-án tartott ülésen, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt 1 hónapra elrendelte 2 fiatal férfi letartóztatását. Mindkét férfi letartóztatására a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása és a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt került sor. A letartóztatást elrendelő végzés az egyik gyanúsított esetében végleges, míg a másik gyanúsított és a védője fellebbezést jelentett be, így esetében nem vált véglegessé a végzés.