Részletes keresés

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a gyanú szerint még márciusban egy soproni lépcsőházban volt feleségére késsel támadt rá.

A bíróság a megalapozott gyanú fennállását megállapította és a legsúlyosabb, személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését indokoltnak látta. 

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság személyi szabadság megsértésének bűntette miatt folytat nyomozást három fiatalkorú kerecsendi gyanúsított ellen. A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsítottak 2016. november hó 27. napján Kerecsenden szexuálisan molesztálták a 13 éves sértettet. Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája 2016. november hó 30. napján mindhárom gyanúsított házi őrizetét rendelte el.

A Fejér Megyei Főügyészség az előzetes letartóztatását indítványozta annak a gyanúsítottnak, aki az indítvány szerint 2017. január 1-jén 03.30.és 04.00 közötti időben, Ercsiben egy vendéglő teraszán ittas állapotban, egy 8-10 cm pengehosszúságú zsebkéssel a sértettet két ízben a mellkasán megszúrta. A szúrások folytán a sértett életveszélyes állapotba került, sérülései műtéti beavatkozást igényeltek.

A nyomozás rendelkezésre álló adatai szerint, az ukrán állampolgárságú gyanúsított, 2021. január 6-án délelőtt Magyarország területén, az M1 autópálya Ausztriába vezető szakaszán egy lengyel honosságú Mercedes Vito típusú kisbuszba felvett 6, Magyarországon jogellenesen tartózkodó szír állampolgárt, azzal a szándékkal, hogy őket Ausztriába szállítja.

A rendőrök az M1 autópálya Győr felé vezető oldalának 93 kilométerszelvénynél ellenőrzés alá vonták a gyanúsított által vezetett gépkocsit, melynek során a kisbuszban a migráns személyeket az utastérben megtalálták.

A Tatabányai Járásbírság egy hónapra elrendelte annak a 20 éves, kazah állampolgárságú férfinak a letartóztatását, aki öt migránst kísérelt meg Csehországba szállítani. 

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. július 5-én tartott ülésen 3 hónappal – 2021. október 8-ig – meghosszabbította a letartóztatását annak a férfinek, aki az egyik lakótársát ölte meg Esztergomban. A végzés nem végleges, mivel a gyanúsított fellebbezést jelentett be, védője a tárgyaláson nem volt jelen, így 3 nap áll rendelkezésére a jognyilatkozat megtételére.



A Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója egy hónapra elrendelte egy szerb embercsempész letartóztatását embercsempészés bűntette miatt indult ügyben.

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. szeptember 9-én tartott ülésen, életveszélyt okozó testi sértés bűntette ügyében elrendelte annak az esztergomi férfinek a letartóztatását, aki féltékenységből bántalmazta feleségét.

A Pécsi Járásbíróság 2022. június 20-án elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra erőszakkal, szexuális cselekmény végzése érdekében, a sértett sanyargatásával elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított férfi 2018 nyara és 2022. júniusa között, megélhetésük érdekében a feleségét – őt különféle módokon bántalmazva, benne félelmet keltve - prostitúciós tevékenység folytatására kényszerítette. A sértett a prsotitúciós tevékenységből származó pénzeket a gyanúsítottnak adta át.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2018. január 16-án rablás bűntette miatt 3 év 6 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte L. G. vádlottat.
 
A Karcagi Járásbíróság 2017. június 23-án meghozott ítéletével kisebb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettében mondta ki bűnösnek és mint többszörös visszaesőt 1 év 10 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a kunmadarasi férfit, aki a nem jogerős ítélet szerint 2017.

A Tatai Járásbíróság a 2022. december 13-án tartott tárgyaláson, halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult ügyben, 1 év 6 hónap végrehajtandó fogházbüntetésre, valamint 4 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki kijelölt gyalogosátkelőhelyen ütötte el a sértettet. Az ítélet nem jogerős, az ügyész három munkanapot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére, a vádlott és a védője enyhítésért jelentett be fellebbezést. 

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája a 2023. február 2-án tartott ülésen, az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt indult ügyben, 1 hónapra elrendelte az ukrán állampolgárságú gyanúsított letartóztatását. A nyomozás kezdeti szakaszban van, a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén feltehetően a tárgyi bizonyítékok elrejtésével a bizonyítást veszélyeztetné, ezért a bíróság álláspontja szerint a letartóztatás indokolt. A végzést az ügyész tudomásul vette, azonban az nem végleges, mivel a gyanúsított fellebbezést jelentett be.

A Tatabányai Járásbíróság a 2023. december 27-én tartott ülésen, lopás bűntette miatt indult ügyben 1 hónapra elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki sorozatosan követett el lopásokat az ország több pontján. A bíróság álláspontja szerint megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábra kerülése esetén a bizonyítás megnehezítése, illetve meghiúsítása érdekében tárgyi bizonyítási eszközt rejtene el vagy semmisítene meg, valamint a bűnismétlés veszélye is fennáll, ezért a letartóztatás indokolt.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 37 éves veszprémi nőnek, akivel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult büntetőeljárás.

A Tatabányai Törvényszék a 2024. február 9. napján tartott tárgyaláson, szexuális erőszak bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki 2023. májusban és júniusban nyergesújfalui lakásukban az élettársa korábbi kapcsolatából született, 7 éves nevelt lányával 2 alkalommal szexuális cselekményt végzett. Az egyik esetben a vádlott a bűncselekményt akkor követte el, amikor élettársa aludt, a másik esetben az élettársa távollétét használta ki.

A Kecskeméti Járásbíróság 1 év 8 hónap fogházbüntetésre, valamint 4 év járművezetéstől eltiltásra ítélte azt az 50 éves kecskeméti férfit, akivel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.

A Salgótarjáni Járásbíróság 7 hónap végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt egy 29 éves férfit hamis vád bűntette miatt.

3 évre felfüggesztve 1 év 6 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Nagykanizsai Járásbíróság azt a társasházi közös képviselőt, akit folytatólagosan elkövetett sikkasztássál és más bűncselekményekkel vádolt meg az ügyészség.

A Pécsi Járásbíróság a 2019. január 24-én megtartott tárgyaláson K. Gy. J. vádlottat foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt 2 évre próbára bocsátotta. A bíróság a szankció meghatározása során enyhítő körülményként értékelte a vádlott beismerő vallomását és a sértett közrehatását.