A Szolnoki Törvényszék másodfokú döntésével jogerősen lezárult annak a 60 éves nőnek a büntetőügye, aki 2020. december 14-én este nyolc óra körül otthonában próbált meg kirabolni egy 85 éves, időskori mozgásszervi betegségben szenvedő asszonyt Tiszaroffon.
Részletes keresés
A G. M. ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt folyamatban lévő 15.B.68/2025. ügyszámú büntetőügyben 2025. május 6-án 9 órakor a Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tart a II. emelet 36. számú tárgyalóteremben.
A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!
Az érdeklődők 2025. május 5-én 9 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.
Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!
Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).
Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.
A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.
A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. május 5-én 16 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!
A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.
Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály
A H. B. és társai felperesek, K.-P. T. K. alperes ellen munkaviszony megszüntetése miatt folyamatban lévő 13.M.70849/2022. ügyszámú munkaügyi perben 2024. június 14-én 10 órakor tárgyalást tart a Fővárosi Törvényszék.
A tárgyalás helyszíne: Fővárosi Törvényszék Munkaügyi Kollégium (1027 Budapest, Tölgyfa u. 1-3.) 145. számú tárgyalóterem.
A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!
Az érdeklődők 2024. június 13-án 10 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.
Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!
Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).
Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.
A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.
A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. június 13-án 16.00 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!
A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.
Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály
2024. szeptember 13-án a Zalaegerszegi Törvényszék adott otthont a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottság Gazdaság-, Jog- és Társadalomtudomány Szakbizottság Büntetőjogi Munkabizottsága tudományos ülésének. A tanácskozáson bemutatták a bizottság gondozásában megjelenő Büntetőjogi Tanulmányok XXII. kötetét.
A 2022-2023-as kötetben 11 írás fogja át a büntetőjog területét. A gyakorló bírók, bírósági titkárok, illetve joghallgatók által írt tanulmányokat dr. Gaider Bálint, a Zalaegerszegi Törvényszék büntető kollégiumvezetője és dr. Magyar Károly ny. törvényszéki tanácselnök, a Büntetőjogi Munkabizottság elnöke ismertette.
A kötetben több közlekedési balesettel kapcsolatos írás is megtalálható: dr. Király Réka Zsuzsa, dr. Kőhegyi Eszter Barbara és dr. Laczkó Henriett is saját ítélkezési gyakorlatából merítve, jogalkalmazói szempontból analizált szokványos és speciális közútforgalmi szituációkat, dr. Bótor Szabolcs pedig egy búvárbaleset tanulságait tárta fel. Dr. Kustos Anna Zsófia a fiatalkorú vádlott, Szücsné dr. Németh-Csóka Tímea a tanúgondozás, dr. Badics Judit pedig az adatkezelés kapcsán késztettek átfogó tanulmányokat. Dr. Vajda Edit írásában a fogvatartottak lelki gondozására irányuló kutatásokat végzett, míg dr. Kahler Frigyes újszerű megközelítést alkalmazó jogtörténeti elemzést publikált.
A kötet megjelenési lehetőséget biztosít a joghallgatók számára is. Ezúttal a győri Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar két hallgatójának - Papp Benedek András és Bedő Kata - tanulmányát ítélte publikálásra méltónak a munkabizottság.
A bizottság éves munkájának tetőpontja az új kötet bemutatója, amely egyben elindítja a következő dolgozatok gyűjtését is. Ezek közül a tudományos ülésen dr. Jungi Eszter szerkesztő, a munkabiztosság alelnöke már ismertetett is néhány új írást a jelenlévőknek.
Bár a kötet alapvetően szakmai, a benne foglalt írások olyan témákat is feszegetnek, amelyek a laikus közönséget is érdekelhetik. A kiadvány elektronikus úton is elérhető, a korábban megjelent kötetekkel együtt, a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottsága honlapján a „Kiadványok” címszó alatt (https://tab.mta.hu/veszpremi-teruleti-bizottsag).
Dr. Bartalné dr. Mentes Judit
sajtószóvivő
A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2024. szeptember 25-én a távmeghallgató rendszerrel felszerelt tárgyalóban, nyilvános ülésen hozott határozatot annak a vádlottnak az ügyében, aki agresszívan viselkedett a tárgyalóteremben, végül a büntetés-végrehajtási őrök tudták megfékezni.
Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2024 októberében a vádlottat a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett testi sértés és emberölés bűntette miatt 18 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A Fővárosi Törvényszék 2025. január 24-én előkészítő ülést tartott annak a négy vádlottnak az ügyében, akikkel szemben különösen jelentős – illetve különösen nagy – vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.
Magyarország köztársasági elnöke az Országos Bírósági Hivatal javaslatára a törvényszékek és járásbíróságok ülnökeinek választását 2023. március 7. napja és 2023. április 30. napja közé eső időtartamra tűzte ki. Az erről szóló bővett cikket az alábbi linkre kattintva olvashatja: Ülnökválasztás 2023
A 2023. évi ülnökválasztás keretében országosan, összesen 1464 ülnököt választanak az érintett önkormányzatok. A Pécsi Törvényszék illetékességi területén 18 ülnök és 6, a fiatalkorúak büntetőeljárásában kötelezően eljáró pedagógus, pszichológus vagy a család-, gyermek- és ifjúságvédelmi szolgáltatás, gyámügyi igazgatás keretében az ellátottak gyógyítását, ápolását, foglalkoztatását, fejlesztését, ellátását, nevelését, gondozását vagy szociális segítését, a gyermek sorsának rendezését közvetlenül szolgáló, egyetemi vagy főiskolai végzettséghez kötött munkakörben dolgozó vagy korábban dolgozó személy megválasztására kerül majd sor.
Ülnöknek az a 30. életévét betöltött magyar állampolgár választható meg, aki nem áll a cselekvőképességet érintő gondnokság vagy támogatott döntéshozatal hatálya alatt, továbbá büntetlen előéletű és nem áll közügyektől eltiltás hatálya alatt sem.
A bírósági ülnökök jelölés útján választhatók, megbízatásuk 4 évre szól.
A bírósági ülnökök jogairól és kötelezettségeiről, az ülnökválasztás módjáról, feltételeiről a kapcsolódó dokumentumokban olvashat részletesebben.
A bírósági épületek közönség és ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségeibe az ügyfelek szabadon beléphetnek, azonban előzetes regisztráció szükséges:
1. az Ügyfélsegítői napon való megjelenéshez valamennyi járásbíróság esetében legkésőbb a megelőző munkanap 15 óráig telefonon vagy elektronikus úton. Az elérhetőségek itt érhetők el: https://birosag.hu/sites/default/files/2024-04/ugyfelsegito_szervezeti_rend.pdf
2. a kezelőirodákban való ügyintézéshez valamennyi járásbíróság és a törvényszék esetében – kivéve a büntetés-végrehajtási irodát és a Gazdasági Hivatal Bevételi Csoportját - legkésőbb a megelőző munkanap 15 óráig telefonon vagy elektronikus úton,
3. az elnöki fogadóórán való megjelenéshez az előző hét utolsó munkanapján 12 óráig telefonon vagy elektronikus úton a bíróság nyilvános, interneten közzétett e-mail címén,
4. a sajtó képviselői számára az eljárási cselekményt megelőző munkanap 15 óráig elektronikus úton az mtsajto@miskolcit.birosag.hu e-mail címen.
A regisztrációhoz szükséges telefonos és elektronikus elérhetőségek itt érhetők el: https://birosag.hu/sites/default/files/2024-04/ugyfelek_regisztracio_honlap2022.pdf
A Miskolci Törvényszék 2023.El.I.D.6/1. számú szabályzat teljes terjedelemben elérhető: https://birosag.hu/sites/default/files/2024-03/2023.el_.i.d.6-1._bir._epuletben_tartozkodas_szabalyai.pdf
Kérjük Ügyfeleinket, hogy az ügyintézést és megjelenést megelőzően tanulmányozzák a szabályzatban foglaltakat. Együttműködésüket köszönjük.
Miskolc, 2023. április 21.
dr. Tuzáné dr. Papp Szilvia
a Miskolci Törvényszék elnöke
Az S. I. és társai ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bcs. miatt folyamatban lévő 15.B.433/2023. ügyszámú büntetőügyben mind a 2025. június 18-án 9-kor, mind pedig a 2025. június 20-án 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék.
A tárgyalások helyszíne a Markó utca 27. szám alatti épület II. emelet 36. számú tárgyalóterme.
A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!
Az érdeklődők 2025. június 17-én 9-ig, illetve 2025. június 19-én 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.
Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!
Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).
Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.
A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.
A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. június 17-én, valamint 2025. június 19-én 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!
A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.
A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülésen 3 év fegyházbüntetésre ítélt és 5 évre kiutasított Magyarország területéről egy férfit egy büntetőügyben, amelyben egy nőt 3 rendbeli – 2 esetben társtettesként, 1 esetben bűnsegédként – bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével, míg egy férfit és egy nőt bűnszervezetben való részvétel bűntettével vádolnak.
A dr. S. Gy. és társai ellen hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 26.B.452/2022. ügyszámú büntetőügyben mind a 2024. október 8-án 9-kor, mind pedig a 2024. október 10-én 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék.
A tárgyalások helyszíne a Markó utca 27. szám alatti épület földszint 30. számú tárgyalóterme. A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!
Az érdeklődők 2024. október 7-én 9-ig, illetve 2024. október 9-én 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.
Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!
Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).
Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.
A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.
A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. október 7-én, valamint 2024. október 9-én 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!
A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.
Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály
Az emberölés bűntette miatt H. K. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla nem találta alaposnak sem a súlyosításra irányuló ügyészi, sem pedig az enyhítésért bejelentett védelmi fellebbezéseket, ezért a mai napon kihirdetett ítéletével kisebb pontosítással helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét. Az eljárás ezzel jogerősen befejeződött.
A dr. S. Gy. és társai ellen hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 26.B.452/2022. ügyszámú büntetőügyben mind a 2025. február 25-én 9-kor, mind pedig a 2025. február 27-én 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék.
A tárgyalások helyszíne a Markó utca 27. szám alatti épület földszint 30. számú tárgyalóterme. A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!
Az érdeklődők 2025. február 24-én 9-ig, illetve 2025. február 26-án 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.
Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!
Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).
Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.
A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.
A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. február 24-én, valamint 2025. február 26-án 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!
A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.
Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály