Részletes keresés

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. október 15-én előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a férfinak és vádlott-társának az ügyében, aki apróbb ajándékokat kapott, hogy elnézze a szabálytalanságokat. A vádlottak az ülésen beismerték a bűncselekmény elkövetését és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról. Az I. r. vádlottat a bíróság hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért őt a bíróság 2 év, végrehajtásában öt évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte és véglegesen eltiltotta a közúti ellenőri foglalkozás gyakorlásától. A II. r.

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak az ózdi férfinak az ügyében, aki 2018 novemberében egy bozótvágóval támadt a sértettre.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a sértett és társasága az esti órákban egy ózdi lakásban italozott, majd további szórakozás céljából útnak indultak és közben hangosan beszélgettek. Ezt azonban az egyik házból nehezményezték: egy férfi ment ki az utcára, a számonkérés szóváltásba fordult át és tettlegességig fajult. Egy idő után a férfi visszament a házba, a sértett és társasága pedig tovább indult.

Előkészítő ülést tartott a Miskolci Törvényszék azoknak a fiatalkorú vádlottaknak az ügyében, akikkel szemben emberkereskedelem és kényszermunka bűntette, valamint személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.  

A Miskolci Törvényszék ítéletet hirdetett annak a férfinak az ügyében, aki volt élettársának holttestét egy lakott területen kívül eső illegális szemétlerakóban rejtette el. 

A Budapest Környéki Törvényszék másodfokú büntetőtanácsa 2018. április 26-i nyilvános ülésén ügydöntő határozatot hirdetett annak a férfinak az ügyében, akit első fokon a Gödöllői Járásbíróság folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében marasztalt el. 
 
2024. 11. 15.

Ünnepélyes keretek között 2024. november 14. napján a Szegedi SZC Kőrösy József Közgazdasági Technikum dísztermében együttműködési megállapodást írt alá dr. Vida-Sós Tünde a Szegedi Törvényszék elnöke, Farkasné Székely Angéla, a Szegedi SZC Kőrösy József Közgazdasági Technikum igazgatója, Kádár Blanka Julianna, a Szegedi SZC Vasvári Pál Gazdasági és Informatikai Technikum igazgatója, Avramucz Mihály, a Szegedi Szakképzési Centrum kancellárja, valamint Erdélyi Margit, a Szegedi Szakképzési Centrum főigazgatója.

2025. 04. 10.

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a napokban megtartott nyilvános ülésen meghozott ítéletével a Pécsi Járásbíróság 2024. február 29-én kelt ítéletét megváltoztatta: a vádlott büntetését súlyosította. Így a bíróság S. K. vádlottat közúti veszélyeztetés bűntette miatt jogerősen egy év hat hónap börtönre – melynek végrehajtását négy évi próbaidőre felfüggesztette – és öt év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A vádlottat a cserbenhagyás vétségének vádja alól jogerősen felmentette.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 89 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2017
Év: 2019 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés
Kép

Az Egri Törvényszék teljes körűen felújított épületét 2018. április 3-án adták át. A rekonstrukció keretében a legmodernebb technológiával működő és környezetbarát napelem rendszerrel is gazdagabb lett. A műemléki bíróság tetőszerkezetén a létesítmény villamos energia szükségletének részbeni fedezése céljából 154 db napelem panelt telepítettek. A kiváló hatásfokú beruházás költséghatékonyabbá teszi a felújított törvényház működését.  

2023. 10. 02.

A Szolnoki Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntette, valamint magánlaksértés, személy elleni erőszakos cselekmény fenyegetésével elkövetett zaklatás és garázdaság vétsége miatt, pártfogó felügyelete elrendelése mellett 2 év – végrehajtásában 5 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönre ítélte, azt a 31 éves büntetett előéletű férfit, aki 2021. nyarán megkeserítette volt élettársa és annak új párja életét.

2024. 05. 15.

Éveken át, munkamegosztásban foglalkozott heroin értékesítésévek a három férfi.  Beszerzésben, hígításban és értékesítésben működtek együtt nagyjából hét éven keresztül. Jelentős mennyiségű kábítószerre, bűnszervezetben elkövetett kábítószerkereskedelem bűntette miatt emelt vádat ellenük a Pest Megyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2024. május 15-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

A Veszprémi Törvényszék adott otthont a Magyar Jogász Egylet Veszprém Vármegyei Szervezetével közösen 2024. szeptember 20-án megrendezett Eötvös Károly Jogásznapnak, amelyen neves előadók napjaink olyan kiemelkedő fontosságú jogalkotási, illetve jogalkalmazási kihívásairól értekeztek, mint ítélőképessége birtokában lévő gyermek értesítési kötelezettsége, a Bv. kódex, az ingatlan-nyilvántartás kihívásai vagy az igazságszolgáltatás jövője. A rendezvényen többek között a Kúria elnökhelyettese, valamint az Országos Bírói Tanács elnöke is részt vett.

A rendezvényen nagy számban megjelent bírákat, ügyészeket, ügyvédeket, jogtanácsosokat dr. Kovácsfiné dr. Nagy Judit, a Magyar Jogász Egylet Veszprém Vármegyei Szervezetének elnöke köszöntötte. Megnyitó beszédében kiemelte a 35 évvel ezelőtt, 1989. november 20-án New York-ban elfogadott Gyermekjogi Egyezmény évfordulóját, annak fontosságát.

A rendezvény megnyitását követően Szintén Krisztina, a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad tagja szavalta el József Attila Gyermekké tettél című versét.

A fentieket követően dr. Ocskó Katalin, az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese adott elő az ítélőképessége birtokában lévő gyermek értesítési kötelezettsége, a váltott gondoskodás és a gyermek meghallgatása a gyakorlatban címmel, mely körben beszélt többek között a gyermekközpontú igazságszolgáltatásról, a gyermek mindenek felett álló érdekéről, az irányvonalakról, kiemelte továbbá az elektronikus eszköz útján való kapcsolattartást is.

A jogásznap következő előadásaként dr. Lajtár István, Közjogi Legfőbb Ügyész helyettes, a Magyar Jogász Egylet alelnöke beszélt a hallgatóságnak a tízéves Bv. Kódexről, ennek körében bemutatta a jogszabály alkalmazási gyakorlatát, kitért a szabadságbüntetés rendszerére, illetve érintette a kártalanítási eljárásokat is.

Dr. Varga Gábor, a Győri Ítélőtábla büntető kollégiumvezetője előadást tartott az igazságszolgáltatás jövőjéről „Vízió, utópia, disztópia” címmel. Beszélt a mesterséges intelligencia térhódításáról, nemzetközi kitekintésekről, a bíróságok munkáját segítő eszközökről.

Dr. Hernádi László, a Tapolcai Járásbíróság bírája az ingatlannyilvántartás új kihívásairól számolt be a jelenlévő hallgatóságnak bemutatva a szabályozás megalkotását, változásait, részleteit.

A rendezvény zárásaként dr. Némethné dr. Szent-Gály Edit, a Veszprémi Törvényszék elnöke foglalta össze a nap tanulságait és értékelte az elhangzottakat.

Az előadásokat követően lehetősége nyílt a résztvevőknek az „Ember a rács mögött” című, a Veszprémi Várbörtön történetét bemutató kiállítás megtekintésére.

Veszprém, 2024. szeptember 23.

Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 103 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 103 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023

A Szekszárdi Törvényszék a 2018. szeptember 19-én tartott nyilvános tárgyaláson 7 év 10 hónap börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki 2017 áprilisában egy késsel megölte a vele egy házban élő idős asszonyt.

Elsőfokon hozott jogerős ítéletet a Zalaegerszegi Járásbíróság annak a fiatalnak az ügyében, aki a megyeszékhely piacterének épületeit rongálta meg.

Elsőfokon hozott jogerős ítéletet a Zalaegerszegi Járásbíróság annak a fiatalnak az ügyében, aki a megyeszékhely piacterének épületeit rongálta meg.

 

Dr. Polgárné dr. Vida Judit, a Fővárosi Törvényszék elnökhelyettese 2013. október 31-ével benyújtotta lemondását, amelyet az Országos Bírósági Hivatal elnöke elfogadott.

Dr. Polgárné dr. Vida Judit beosztott bíróként - határozott időre történő kinevezéssel - az Országos Bírósági Hivatalban dolgozik.

A Székesfehérvári Járásbíróság 2013. december 12. napján az ügyészség indítványa alapján meghosszabította további két hónappal az agárdi emberölés jelenlegi három gyanúsítottjának házi őrizetét. A megalapozott gyanú szerint a szülők nem gondoskodtak kisgyermekük megfelelő táplálásáról huzamos időn keresztül, emiatt a gyermek kiszáradás, fehérjehiányos állapot következtében, keringési elégtelenség okán, 2013. április 14. napján elhalálozott. A harmadik gyanúsított a megalapozott gyanú szerint bűnsegédi magatartást tanúsított.