Részletes keresés

A Szegedi Járásbíróságon a hétvégén összesen 14 ügyben tartottak gyorsított bírósági tárgyalást határzár tiltott átlépésének bűntette miatt. A bíróság valamennyi ügyben büntetőjogi felelősséget megállapító határozatot hozott, és a vádlottakat 8 esetben egy évi, míg 6 esetben kettő évi Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. A bíróság ítéleteinek java része jogerőre emelkedett, ugyanakkor az ügyész 1 ügyben 3 nap gondolkodási időt tartott fent az esetleges fellebbezés bejelentésére.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a 11 személynek a letartóztatását, akiket bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsítanak.

Pályázási határidő

114.E/2020. (III. 6.) OBHE 

határozat 

a Pécsi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma kollégiumvezetői állásának

 pályázati kiírásáról 

Pályázási határidő

115.E/2020. (III. 6.) OBHE 

határozat 

a Szegedi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma kollégiumvezetői állásának

 pályázati kiírásáról 

Pályázási határidő

221.E/2020. (V. 19.) OBHE 

határozat 

a Szegedi Ítélőtábla elnökhelyettesi állásának

 pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

395.E/2020. (X. 26.) OBHE határozat 

a Nyíregyházi Törvényszék elnöki állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

317.E/2021. (XI. 25.) OBHE határozat

a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégium kollégiumvezetői állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

252.E/2022. (VI.23.) OBHE határozat

a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma kollégiumvezetői állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

253.E/2024. (VI. 19.) OBHE határozat 

a Szolnoki Törvényszék Büntető Kollégiuma kollégiumvezetői állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

80.E/2024. (II. 20.) OBHE határozat 

a Kaposvári Törvényszék elnöki állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

155.E/2024. (IV. 8.) OBHE határozat 

a Tatabányai Törvényszék elnöki állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

391.E/2024. (IX. 20.) OBHE határozat 

a Budapest Környéki Törvényszék elnöki állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

394.E/2024. (IX. 20.) OBHE határozat

a Tatabányai Törvényszék elnökhelyettesi állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

93.E/2025. (II. 28.) OBHE határozat 

a Tatabányai Törvényszék Büntető Kollégiuma kollégiumvezetői állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

95.E/2025. (II. 28.) OBHE határozat 

a Szekszárdi Törvényszék elnöki állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

142.E/2025. (III. 26.) OBHE határozat

a Veszprémi Törvényszék elnökhelyettesi állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

144.E/2025. (III. 26.) OBHE határozat

a Székesfehérvári Törvényszék elnökhelyettesi állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

209.E/2025. (IV. 30.) OBHE határozat 

a Pécsi Ítélőtábla Munkaügyi Kollégiuma kollégiumvezetői állásának pályázati kiírásáról

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Pécsi Ítélőtábla Munkaügyi Kollégiuma kollégiumvezetői tisztségére pályázatot hirdet. 

A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 127. § (1) bekezdése értelmében bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be. 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét. I.r. vádlott 5. tényállásban írt cselekményét hivatali visszaélés bűntettének minősítette. A 7. tényállásban foglalt hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettét a vádlott felbujtóként követte el. III.r. vádlott cselekményét a 45. tényállásban hivatali visszaélés bűntettének, XXXI.r. vádlott cselekményét felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés bűntettének minősítette. XIX.r. vádlott 22.

A Pécsi Járásbíróság 2019. március 29-én elrendelte egy afgán férfi letartóztatását egy hónapra, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette alapos gyanúja miatt.