Részletes keresés

A Győri Törvényszék, mint másodfokú bíróság végzésével helybenhagyta az elsőfokon eljárt Győri Járásbíróság ítéletét, melyben a vádlottal szemben közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt 100 napi tétel, napi tételenként 1.500,- forint összegű pénzbüntetést szabott ki.

Hatályon kívül helyezte, és az I. fokon eljáró Szegedi Törvényszéket új eljárás lefolytatására utasította a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa az életveszélyt okozó testi sértés miatt Sz. Zoltán ellen indított büntetőügyben.

 
Emberölés bűntette a vád az ellen a férfi ellen, akinek az ügyében az első tárgyalást tartotta ma a Budapest Környéki Törvényszék; a vád szerint az akkor 59 éves férfi 2013. májusában egy késsel támadt a kórházi szobatársára.
 

Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyészég azok ellen a gyanúsítottak ellen, akiknek az ügyében 2022. február 15-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán a Budapest Környéki Törvényszék ítéletet hirdetett.

A vád időszakában a II. rendű és a III. rendű vádlottak együtt jártak, míg a III. rendű és a IV. rendű vádlottak barátnők és egyben kolléganők voltak. 

Lényegét tekintve helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa a kábítószer birtoklása bűntettének kísérlete miatt Cs. L. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét.  Így a vádlott jogerős büntetése 6 év szabadságvesztés és 5 év közügyektől eltiltás lett. Változott a végrehajtási fokozat - míg az I. fokú bíróság fegyházban letöltendő szabadságvesztést szabott ki, az ítélőtábla ezt börtönre enyhítette.
 

A Pécsi Járásbíróság 2020. január 10-én egy hónapra elrendelte B.T. elsőrendű, K.M.Sz. másodrendű és N.N.Sz. harmadrendű gyanúsítottak letartóztatását lopás bűncselekményének megalapozott gyanúja miatt. 

A Szolnoki Törvényszék 2018. január 26-án meghozott ítéletével jogerősen lezárult annak a harmincas éveiben járó férfinak a büntetőügye, aki 2016 decemberében a tiszajenői művelődési ház előtt meglökött, rugdosott, az egyenruhájánál fogva megragadott és leköpött egy intézkedő rendőrt. A bíróság a férfit jogerős ítéletében hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt 2 év – végrehajtásában 4 évre – felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2024. február 14-én előkészítő ülést tartott egy ügyben, amelyben az ügyészség többek között dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével vádol egy férfit.

A vádirat szerint a terhelt vagyon elleni bűncselekmények elkövetése útján rendszeres haszonra akart szert tenni, ezért 2022. március 9-e és 15-e között az általa használt platós kisteherautóval Budapest különböző kerületeiben parkoló autókat tulajdonított el.

Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája pénteken egy, míg hétfőn két férfi letartóztatását rendelte el egy hónapra. A Hatvani Rendőrkapitányság azzal gyanúsítja őket, hogy 2024. december 16-án megpróbáltak betörni egy vidéki dohányboltba, majd ennek sikertelensége után egy másik, közeli dohányboltot fosztottak ki. A nyomozóhatóság jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz az ügyben.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 55 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 75 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 848 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 66 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 362 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 258 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 84 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 719 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 440 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 195 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024