Részletes keresés

A Szombathelyi Járásbíróság előkészítő ülésén 1 rendbeli járművezetés ittas állapotban vétsége és 1 rendbeli közlekedés biztonsága ellen elkövetett vétség miatt halmazati büntetésül 300.000 forint pénzbüntetésre és 2 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt egy korábban, cserbenhagyás vétsége miatt büntetett előéletű vádlottat.

Az Egri Törvényszék által megállapított tényállás szerint a vádlott németországi munkahelyéről érkezett haza 2021 júliusában és a testvére biztosított számára szállást saját házában. Egy este a vádlott ittas állapotban ismeretlen okból magához vett egy kést, az udvaron tartózkodó ismerősét nagy erővel mellkason szúrta, majd elmenekült a helyszínről. A sértett 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Sérülése a sértett halálához is vezethetett volna.

A Miskolci Törvényszék által megállapított tényállás szerint a vádlott egy miskolci élelmiszerboltban, ittas állapotban került konfliktusba a sértettel 2020 novemberében. Az üzletben tettlegességre nem került sor, a vádlott a boltban dolgozókkal szembeni kötekedő, provokatív magatartását a sértett igyekezett higgadtan elhárítani és többször megkérte, hogy távozzon. A boltból mindketten hazamentek, azonban a vádlottat nem hagyták nyugodni a történtek, úgy érezte a sértett megszégyenítette őt. Ezért rögtön visszaindult.

A Keszthelyi Járásbíróság a 2023. szeptember 27-én megtartott előkészítő ülésén nem jogerős ítéletet hozott annak férfinek az ügyében, aki gyanútlan járókelők figyelmetlenségét kihasználva lopta el a pénzüket.

A vádlott 2020 nyarán pénzváltás ürügyén négy alkalommal – háromszor Hévízen és egyszer Budapesten – szólított le embereket, majd a figyelmetlenségüket kihasználva meglopta őket. A legkisebb összeg 35.000 forint, míg a legnagyobb 120.000 forint volt. Ezeket a négy sértett pénztárcájából észrevétlenül vette ki, s összesen 243.500 forint kárt okozott.  

A Szolnoki Törvényszék másodfokon fél év fogházra súlyosította annak a férfinak a büntetését, aki 2018. január 6-án hajnali három óra körül Szolnokon, a Thököly úton úgy közlekedett személygépkocsijával, hogy a szervezetében 1,58 gramm/liter véralkohol koncentráció előidézésére alkalmas szeszesital fogyasztásából származó alkohol volt, ami több mint a háromszorosa az ittasság alsó határának. 

A Miskolci Járásbíróság 2019. április 4-én szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki drága órát rendelt interneten, majd a házhoz szállító futárt kirabolta. 

2019. március 27-én a Fővárosi Törvényszéken védőbeszédekkel folytatódott az az első fokon második alkalommal befejezés előtt tárgyalássorozat, amelyben az ügyészség S. P.-t és 5 társát nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettével, valamint más bűncselekményekkel vádolja. Az ügyészség a múlt heti vádbeszédében az eredeti vádat továbbra is fenntartotta és a hat vádlottból öttel szemben életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt. A 2015 októbere óta folyó megismételt büntetőeljárásban várhatóan ez év májusában születik elsőfokú ítélet.

A Salgótarjáni Járásbíróság önbíráskodás bűntette miatt 2 év végrehajtandó börtönbüntetésre ítélt egy 35 éves férfit. 

A megállapított tényállás szerint a férfi 2018 áprilisában egy Nógrád megyei településen meglátta áldozatát egy kb. 200.000,- Ft értékű 316-os BMW típusú gépkocsival, majd a jármű mellett megállva a sértettet arra kérte, hogy adja oda neki a kocsit . A sértett a vádlott szándékát kölcsönkérésként értelmezte, és arra nemet mondott, majd a járművével elhajtott.

2019. június 11-én rendelte el Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája annak a fiatalkorú férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint egy miskolci aluljáróban fenyegette meg, majd rabolta ki a sértettet.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint 2018-ban elkövetett bűncselekményekből származó luxusautókat helyezett forgalomba, illetve értékesített, miközben tudott azok eredetéről.

A férfi 2018-tól rendszeresen fogyasztott alkoholt, főleg hétvégenként, aminek hatására agresszívvá vált, ez pedig az élettársával, gyermekeivel konfliktusokat eredményezett. A férfi a gyermekekkel rendszeresen kiabált, 15 éves fiát egy alkalommal bántalmazta is.

A Pécsi Járásbíróság 2020. január 6-án egy hónapra elrendelte H.H.A. szír állampolgár gyanúsított letartóztatását embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt. 

A Tatabányai Járásbíróság halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 2 év - 4 évre felfüggesztett - fogházbüntetést, valamint 750 ezer forint pénzbüntetést szabott ki az Oroszlányon gázoló férfi ügyében.
 

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa 5 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre enyhítette a K. B. vádlottal szemben folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette miatt elsőfokon kiszabott 6 év börtönbüntetést és 6 év közügyektől eltiltás mellékbüntetést.

A Tatabányai Járásbíróság ülésén 3 hónappal – 2021. május 14-ig - meghosszabbította annak a két férfinek a letartóztatását, akik egy tatai családi házból festményt és szerszámokat tulajdonítottak el. A bíróság álláspontja szerint a letartóztatás fenntartása mindkettő gyanúsított esetében indokolt, mivel megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak amennyiben szabadlábra kerülnének, úgy egymással, illetőleg harmadik társukkal összebeszélnének, bizonyítási eszközt elrejtenének, megsemmisítenének, ekként a bizonyítást veszélyeztetnék.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája – nem végleges döntésével – egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit életveszélyt okozó testi sértés bűntettének elkövetésével gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint 2022. január 29-én délután – röviddel megismerkedésük után – a gyanúsított Hódmezővásárhelyen egy lakásban több alkalommal ököllel fejen és felsőtesten ütötte a sértettet. A sértettet röviddel ezt követően járókelők találták meg félmeztelenül, magatehetetlen állapotban, a fagypontot néhány fokkal meghaladó hidegben a házhoz közeli vízelvezető árokban.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa a vádlott büntetését 10-10 évre súlyosította. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését. Az ítélet jogerős.
 
A Nyírbátori Járásbíróság hamis tanúzás bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet. A bíróság I. rendű vádlottat felbujtóként 1 év 6 hónap, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre, II. és III. rendű vádlottat egyenként 1-1 év, végrehajtásában 2-2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre, míg IV. rendű vádlottat 1 év 4 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. 
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2025. május 7-én hirdetett ítéletet abban a büntetőügyben, amelyben a vádlottat, mint társtettest csoportosan elkövetett rendbontás bűntettével vádolta az ügyészség. 

Az ítélet szerint a terhelt 2021. szeptember 2-án nézőként részt vett a Magyarország-Anglia világbajnoki selejtező labdarúgó mérkőzésen. Az ellenfél második góljánál, a vádlott, majd őt követően számos más személy a kezükben lévő, mások testi épségének veszélyeztetésére alkalmas, kemény falú műanyag re-poharat a pálya nézőktől elzárt területére bedobta.

Az elmúlt héten tizenhárom ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban.

Garázdaság vétsége miatt jogerősen egy évi időtartamra próbára bocsátotta a bíróság a vádlottat, míg egy másik ügyben a I. és II. rendű vádlottakat jogerősen 250-250 óra közérdekű munka büntetésre ítélte a bíróság.