Részletes keresés

Az ügyészség jogos védelmi helyzet túllépésével elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat az ellen az akkor 19 éves fiatalember ellen, aki a vád szerint 2013. május 25-én több alkalommal megszúrta az édesapját; a Budapest Környéki Törvényszék az első tárgyalást tartotta ma az ügyben.
 

I. Szekciók:

a.) Polgári jogi szekció

  1. A cselekvőképességet részlegesen korlátozó gondokság és a bíróság által meghatározandó ügycsoportok az új Ptk-ban
  2. A választójogról való rendelkezés a gondnokság alá helyezési perek bírói gyakorlatában az új Ptk. és a Ve. tükrében
  3. Az emberi méltóság és a jó hírnév védelmének polgári jogi eszközei
  4. Az egyenlő bánásmód követelménye az oktatásban
  5. A diszkrimináció tilalma a szolgáltatási szektorban
  6. A polgári peres eljárás alapelvei a nemzetközi követelmények tükrében

A testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt K. I. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a 2025. április 16-án kihirdetett ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta. A vádlott terhére rótt bűncselekményeket egységesen folytatólagosan elkövetett testi sértés bűntettének minősítette. A vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés tartamát 1 év 4 hónapra enyhítette, a halmazati büntetésre utalást mellőzte, az elsőfokú ítéletet egyebekben helybenhagyta. Ezzel az eljárás jogerősen befejeződött.

A Fővárosi Törvényszéken 2018. január 5-én elkezdődött az a tárgyalássorozat, amelyben az ügyészség a vádlottat több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja.
 

Tájékoztató a kutatási kérelmek intézésének rendjéről

Az Országos Bírósági Hivatalhoz benyújtott kutatási kérelmeket azok egységes elintézésének biztosítása érdekében, a Magyar Igazságügyi Akadémia Tudományszervezési és Dokumentációs Osztálya koordinálja.

E-mail címe: miatdo@obh.birosag.hu

 

Az OBH rendelkezésre az Országos Statisztikai Adatfelvételi Program (OSAP) keretében gyűjtött statisztikai adatok állnak.

A Szombathelyi Járásbíróság ügyeletes bírója két szerb állampolgárnak rendelte el a letartóztatását különböző embercsempészés bűntette miatt indult ügyekben.

Kép

Nemcsak az ügyfelek számára takarít meg időt a bíróságokon megvalósult digitális forradalom, hanem a bírósági dolgozók munkáját is hatékonyabbá teszi, felgyorsítja a társszervek és a bíróságok közötti információáramlást. Győri, nyíregyházi és szombathelyi állomásához érkezett a Digitális Nyílt Nap rendezvénysorozat 2018. november 30-án.

 
A Gyulai Törvényszék előtt 14.B.374/2013. szám alatt V. V. és társai vádlottak ellen bűnszervezetben, társtettesként elkövetett jelentős értékű áru hamis megjelölésének bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő ügyben a Gyulai Törvényszék az I. rendű V. V. vádlott meghatalmazott védőjeként eljáró dr. Sz. R. ügyvédet a védelem ellátásából kizárta, és a védőt 81.720,- forint megfizetésére kötelezte. 
 

2019. január 30-ig rendelte el a Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint egy megyei kórház területén kísérelt meg pénzt rabolni a hazautazásához.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint két nőt akart megerőszakolni Miskolcon.

A rendelkezésre álló adatok szerint az ittas állapotban lévő férfi 2019. január 27-én hajnali 2 óra körüli időben, Miskolc belvárosában hátulról megragadta a sértett haját és a földre akarta rántani. A nő segítségért kiáltott, mire a férfi megpróbálta nadrágját a fehérneműjével együtt lehúzni róla. Mivel a nő továbbra is segítségért kiáltozott, a gyanúsított végül elfutott a helyszínről. 

A Veszprémi Törvényszék a 2019. január 28-én megtartott nyilvános ülésen járulékos kérdésekben megváltoztatta, míg a büntetőjogi főkérdések tekintetében helybenhagyta a Veszprémi Járásbíróságnak egy buszsofőr ügyében hozott elsőfokú ítéletét. 

2019. május 10-én rendelte el a Tiszaújvárosi Járásbíróság nyomozási bírája annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint 2019. április és május hónapban a több alkalommal elkövetett lopások mellett hozzátartozóját is megfenyegette, majd ismerősét is kifosztotta.  

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított április és május hónapban többször betört egy borsodi kistelepülés családi házaiba, hogy onnan értékesíthető tárgyakat hozzon el. Az így megszerzett értékek között főként kerti szerszámok, PB gázpalack, de élő állat is volt. 

A Pécsi Járásbíróság 2019. szeptember 11-én egy hónapra elrendelte a fiatalkorú L.R.I, fiatalkorú O.E.J, valamint O.J.M. és O. J.  gyanúsítottak letartóztatását csoportosan, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének  megalapozott gyanúja miatt.

A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 3-án kihirdetett ítéletében részben helyt adott a Magyar Cetelem Bank Zrt. felperes keresetének a Magyar Állam alperes ellen általános szerződési feltételek tisztességtelenségére vonatkozó törvényi vélelem megdöntése iránt indított perében. 
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.
 
Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2014 júliusában Z. M. K. vádlottat emberölés vétsége miatt 1 év fogházbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett.
 

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.
 
Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2018 májusában S. M. vádlottat erős felindulásban elkövetett emberölés kísérlete bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért fellebbezett.
 

Az Egri Járásbíróság 2016. április hó 25. napján hozott ítéletet az egri szatír ügyében.
 

Tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzést a Debreceni Járásbíróság annak a hajdúhadházi férfinak az ügyében, aki egy elszámolási vitát követően rábírta a társát, hogy egy baseball ütővel verje szét a sértett autóját.
 
A bíróság felbújtóként elkövetett rongálás bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, ezért őt 300 óra közérdekű munkára ítélte, továbbá kötelezte arra, hogy kártérítés címén 820.000 forintot és ennek törvényes mértékű kamatát fizesse meg sértett részére.
 

A Pécsi Járásbíróság 2020. január 20-án egy hónapra elrendelte L. K., fk. G. E., G. K. N. és Sz. T. gyanúsítottak letartóztatását kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint október 11-én Miskolcon, miután sikertelenül kért pénzt egy járókelőtől, követni kezdte és kirabolta.