Részletes keresés

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája 2021.08.26-án egy halált okozó testi sértés bűntettével gyanúsított, 37 éves tatabányai férfi ügyében hozott döntést. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2021. június 25-én, 13 óra körül egy tatabányai lakásban olyan brutálisan bántalmazta az élettársa édesanyját, hogy annak következtében a sértett életét vesztette. A sértett halálát sérüléses és vérzéses sokk okozta. 

Ítéletet hozott a bíróság annak a férfinak az ügyében, aki 2021 októberében egy Szerencs felé tartó vonatra szállt fel menetjegy nélkül a miskolci vasútállomáson.

Az indulást követően nem sokkal a sértett ellenőrizni kívánta a vádlott jegyét, és annak hiánya miatt elkérte igazolványait a szükséges iratok elkészítése miatt. A vádlott ekkor váratlanul ökölbe szorított kézzel felállt és hadonászni kezdett, hangosan fenyegette a sértettet, aki tartva a tettleges bántalmazás lehetőségétől, lemenekült a szerelvényről.

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. szeptember 28-án tartott tárgyaláson, állatkínzás vétsége miatt indult ügyben, 200.000 forint pénzbüntetésre ítélte azt a nőt, aki olyan körülmények között tartotta a kutyákat, melyek alkalmasak voltak arra, hogy az állatok maradandó egészségkárosodását, illetve pusztulását okozzák. Az ítélet jogerős.

A Mezőkövesdi Járásbíróság ítéletet hozott annak a helyi férfinak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint 2021 szeptemberében édesanyja sikertelen újraélesztését követően szitkozódni kezdett a mentőtiszttel és a mentőápolóval szemben, utóbbit egy alkalommal arcon ütötte, majd a konyhába ment és néhány perc elteltével visszatérve ismét tettleg bántalmazta a sértettet, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Bajai Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül – előkészítő ülésen – 1 év 2 hónap – végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett – börtönre ítélt egy férfit, akivel szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emelt vádat a Bajai Járási Ügyészség.

A  Fonyódi Járásbíróság a mai napon gyorsított eljárásban ítélte el azt a 39 éves férfit, aki 2018. május 8-án a Siófoki Járásbíróságon rendészként szolgálatot teljesítő sértettel szóváltást kezdeményezett, majd őt ököllel az arcán meg is ütötte. 
 
A Fonyódi Járásbíróság a vádlottat hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt 2 év szabadságvesztésre ítélte, egyben elrendelte két felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is. 
 
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntetőtanácsa a jövedéki orgazdaság bűntette miatt S. L. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék ítéletét akként, hogy a perújítást elutasította. 
 
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa a halált okozó testi sértés bűntette miatt P.-né R. I. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. A vádlott cselekményét a táblabíróság halált okozó testi sértés helyett emberölésnek minősítette. Nem változott a a vádlott büntetése, ami 3 év 6 hónap börtön és 3 év közügyektől eltiltás lett.
 

Több ponton is megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a Kecskeméti Törvényszék elsőfokú ítéletét az adócsalás és más bűncselekmények miatt dr. P. K. I és társai ellen indított büntetőügyben. 

Az I. rendű vádlott esetében nem változott a kiszabott szabadságvesztés mértéke, így az ő jogerős büntetése 8 év fegyház lett. A II. rendű vádlott fegyházbüntetését 8 év fegyházról 7 év börtönre, a III. rendű vádlottét 1 év 10 hónapról 1 év börtönre enyhítette az ítélőtábla. Az elsőfokon kiszabott egyéb büntetések nem változtak.

Több ponton megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt H. J. R. és társa ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék elsőfokon meghozott ítéletét. 

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az önbíráskodás bűntette és más bűncselekmények miatt a nigériai állampolgárságú N. U. C. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék elsőfokú ítéletét. Az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés büntetés tartamát a törvényi minimumra, 2 évre enyhítette, melynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette. A vádlottal szemben kiszabott kiutasítást pedig a megváltozott családi körülményeire tekintettel mellőzte. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 46 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021

A Szombathelyi Járásbíróság hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a többszörös visszaeső vádlottat 2 év 10 hónap fegyházra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. Kötelezte továbbá 187.907 forint bűnügyi költség megfizetésére.

Megszerzéssel elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette miatt rendelte el a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2023. október 19-én H.E. gyanúsított letartóztatását, egy hónap időtartamra.

A Pécsi Járásbíróság 2015. február 8-án elrendelte egy 28 éves pécsi férfi előzetes letartóztatását lopás bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt 1 hónap időtartamra.
 
A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított 2014. október 4. és 2015. január 19-e közötti időben 10 alkalommal követett el lakásbetörést, melynek során műszaki cikkeket és készpénzt tulajdonított el.
 

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa 2018. szeptember 25-én helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, mellyel közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt 3 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte R. Gy. vádlottat.

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2014. szeptember 25-én elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy unokájára támadt.
 
Az ügyészi indítvány szerint a gyanúsított kedden baltával és késsel támadt 14 éves unokájára Keszthelyen. A több ütést kapott gyermeknek sikerült kimenekülnie a lakásból. A mentőket és a rendőröket a szomszéd értesítette. A fiút súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2018. december 11-én folytatólagosan elkövetett számvitel rendjének megsértése bűntett miatt 1 év 6 hónap, végrehajtásában 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Sz. Zs. L. vádlottat.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2020. február 27-én a több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt indult eljárásban 2020. június 6-ig meghosszabbította dr. S.D. gyanúsított letartóztatását. 

Jogerős ítéletet hirdetett 2017. április 6-án a Székesfehérvári Törvényszék a pázmándi vadászház és a közelében álló lakóépület megközelítésére használt út kapcsán indult szolgalmi jogi perben.