Az emberölés bűntette miatt P. T. és társa ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon meghozott ítéletével megváltoztatta a Fővárosi Törvényszék ítéletét. K. G. II. rendű vádlott szabadságvesztésének tartamát 12 évre enyhítette, a közügyektől eltiltása tartamát viszont 10 évre súlyosította. P. T. I. rendű vádlott 20 éves fegyházbüntetését az ítélőtábla egyes súlyosító körülmények mellőzésére és a rendkívül hosszú 25, illetve 30 éves időmúlásra tekintettel nem súlyosította, ugyanakkor nem is enyhítette. Az ítélőtábla mellőzte az elsőfokú ítélet rendelkező részéből a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának feltüntetését, ez azonban nem változtat azon, hogy a terheltek legkorábban a 4/5-öd rész kitöltését követő napon szabadulhatnak fegyházbüntetéseikből. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta, ezzel az eljárás mindkét terhettel szemben jogerősen befejeződött.
Részletes keresés
Az emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt Cs. K. és társai ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon kihirdetett ítéletével az I. rendű vádlott maximális tartamú, 25 év fegyházbüntetését változatlanul hagyta, míg J. M. II. rendű vádlott és J. D. III. rendű vádlott cselekményeit különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette kísérletének minősítette, amit a II. rendű vádlott tettesként, a III. rendű vádlott pedig bűnsegédként követett el. A II. rendű vádlott szabadságvesztés büntetését 10 évre súlyosította, míg a csupán passzív pszichikai bűnsegéd III. rendű vádlott büntetését 3 évre enyhítette. A vádlottak a bűncselekményeket a Btk. szigorítása előtt követték el, ezért a büntetéseik kétharmad részének kitöltését követő napon feltételes szabadságra bocsáthatók. Az ítélet a mai napon jogerős.