Részletes keresés

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 49 éves dávodi nőnek a letartóztatását, akit halált okozó testi sértéssel gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2019. július 6. és 8. között – közelebbről meg nem határozható időpontban – közösen bérelt lakásukban az élettársát olyan súlyosan bántalmazta, hogy az a sérüléseibe belehalt. 

A gyanúsított a bántalmazást követően a sértett holttestét az udvaron elásta, a férfi rokonainak pedig azt állította, hogy külföldre ment dolgozni.

A sértettet a rendőrség eltűntként kereste.

A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott azon terhelt ügyében, aki az egészségügyi ellátását megkísérlő személyeket bántalmazta.

Hatalmas táskákba rejtették a cipőket és ruhákat, majd fizetés nélkül távoztak a márkaboltokból a terheltek. 2022. december 2-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája letartóztatta a két nőt, akik ellen a Gödöllői Rendőrkapitányság nagyobb értékre dolog elleni erőszakkal üzletszerűen folytatólagosan elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt indított eljárást.

Év
2023
Közlöny
File

Az elkövetéstől számítva 24 óra sem kellett ahhoz, hogy jogerős végzés szülessen a Lenti Járásbíróságon annak a férfinak az ügyében, aki valótlan bejelentést tett a segélyhívó központba. 

A Pécsi Járásbíróság 2019. november 26-án elrendelte egy fiatal férfi letartóztatását egy hónapra csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettének alapos gyanúja miatt.

Az Európai Bíróság 2014. február 5. napján kihirdetett C-385/12. számú ítéletét követően megtartotta az első tárgyalást a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a HERVIS Sport- és Divatkereskedelmi Kft. felperesnek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága alperes ellen indított adóügyben hozott közigazgatási határozat felülvizsgálata iránti ügyében.

A Pécsi Járásbíróság a 2017. január 25-én kihirdetett ítéletével K.K. vádlottat jelentős értékre, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette miatt 1 év 6 hónap börtönre és 2 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte, egyben kötelezte a sértett 14.879.600,- forint összegű kárának a megtérítésére.
 

A Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2014. szeptember 4. napján folytatta a tárgyalást a HERVIS Sport- és Divatkereskedelmi Kft. felperesnek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága alperes ellen adóügyben hozott közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indított ügyében.

A DRB Dél-dunántúli Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság felperesnek a Magyar Állam alperes ellen általános szerződési feltételek érvényességének megállapítása iránt indított perben a Fővárosi Ítélőtábla 3. Pf. tanácsa 2014. november 26-án meghozott ítéletével helybenhagyta az elsőfokú bíróság keresetet elutasító ítéletét.

A Pécsi Járásbíróság 2017. március 11. napján elrendelte három férfi előzetes letartóztatását egy hónapra kétrendbeli, csoportosan elkövetett rablás bűntette alapos gyanúja miatt.
 
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsítottak 2017. március 9. napján éjszaka Pécsett, a Kórház téren tettleg bántalmaztak egy pécsi sértettet, akitől eltulajdonították pénztárcáját, okiratait, valamint mobiltelefonját.
 

A Szolnoki Törvényszék, az ügyészi indítványnak megfelelően felmentette az ellene minősített emberölés miatt emelt vád alól és kényszergyógykezelését rendelte el, annak a harmincas éveiben járó, elmeműködése kóros állapota miatt nem büntethető nőnek, aki 2019. november 22-én dél körül, az egyik kunszentmártoni családi házban egy 17 cm pengehosszúságú kést döfött 3 éves gyermeke mellkasába, mert az a tévképzete támadt, hogy a gyermeket „megszállta az ördög”. A gyermek belehalt a sérülésbe. 
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság jogerősen 48 óra könnyű fizikai munkakörben letöltendő közérdekű munka büntetésre ítélte azt a férfit, akit gyülekezési szabadság megsértésének vétségével vádoltak.

Az Egri Törvényszék a mai napon meghozott ítéletével B. Z. vádlottat három rendbeli választás rendje elleni bűntett miatt megrovásban részesítette, míg a további négy rendbeli választás rendje elleni bűntettének vádja alól bizonyítottság hiányában felmentette.
Az ügyészség B. Z. vádlottat hét rendbeli választás rendje elleni bűntettel vádolta.

A Pécsi Járásbíróság 2016. november 18-án egy pécsi férfi előzetes letartóztatását rendelte el rablás bűntette és lopás vétsége miatt egy hónapra.
 
A Pécsi Járásbíróság 2018. február 9-én elrendelte egy fiatal férfi előzetes letartóztatását két rendbeli kifosztás bűntettének alapos gyanúja miatt egy hónapra.
 

A Fővárosi Törvényszék előtt R. E. és társai ellen folyamatban lévő ügyben a bíróság az eljárásjogi szabályoknak megfelelően járt el, akkor amikor megállapította a vádlottak előzetes letartóztatásának megszűnését, tekintettel arra, hogy eltelt az előzetes letartóztatás jogalkotó által törvényben maximalizált időtartama. A bíróság ezt követően a vádlottakkal szemben a soron következő legsúlyosabb kényszerintézkedést rendelte el, és házi őrizetbe helyezte őket annak érdekében, hogy mihamarabb eredményesen befejezhető legyen a bizonyítási eljárás.

A T. B. K. és társai ellen sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa a 2020. július 16-án meghozott ítéletével az I. r. vádlott végrehajtandó börtönbüntetését 3 évre súlyosította, a vele szemben elrendelt vagyonelkobzást ugyanakkor mellőzte. Az I. r. vádlottat külön mintegy hat és fél millió forint, a II. r. vádlottal együtt fél millió forint kártérítés és késedelmi kamatai megfizetésére kötelezte az Országgyűlés Hivatala felé.

A Pécsi Járásbíróság 2019. június 26-án kihirdetett ítéletével a vádlott férfit zsarolás bűntette, három rendbeli közveszéllyel fenyegetés bűntette és lopás vétségének kísérlete miatt 3 börtönbüntetésre ítélte és 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A bíróság ítélete szerint a terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható.