Részletes keresés

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2024 januárjában V. I. vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt 17 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett. 

A Szombathelyi Járásbíróság súlyos testi sértés bűntette miatt - mint erőszakos többszörös visszaesőt - 2 év 8 hónap fegyházra ítélt egy ismeretlen helyen lévő férfit azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. Kötelezte továbbá mintegy 240.000 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 30-án kihirdetett ítéletében elutasította a Nagykáta és Vidéke Takarékszövetkezet felperesnek a Magyar Állam ellen ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet. 
 
Kép

Az Országos Bírósági Hivatal a Wagner Gyula terv keretein belül, a Gyulai Törvényszékkel egyeztetve véglegesítette a Szarvasi Járásbíróság új épületének tervezési programját.  

A Szombathelyi Járásbíróság előkészítő ülésen a többszörös visszaeső vádlottat súlyos testi sértés bűntette miatt 3 év fegyházra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

A Kiskunhalasi Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül – előkészítő ülésen – 4 év 10 hónap fegyházra és 5 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 28 éves kiskunhalasi férfit, akit rablással és 4 alkalommal elkövetett lopással vádolt a Kiskunhalasi Járási Ügyészség.

A megállapított tényállás szerint az enyhén értelmi fogyatékos vádlott és élettársa két gyermeket nevelt egy Somogy vármegyei településen egy fürdőszoba és mellékhelyiség nélküli lakóházban. 

Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2023 októberében a vádlottat tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt 13 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott felmentésért, enyhítésért fellebbezett. 

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint 2022 júliusában a vádlott alkoholt fogyasztott és arra nyugtatót vett be, majd főzni kezdett.  Amikor a válófélben lévő felesége hazaért újfehértói otthonukba, kérdőre vonta őt ittassága, illetve az otthagyott, elmosatlan kés miatt. A férfi ekkor a vita hevében kivette felesége kezéből a konyhakést és azzal több alkalommal, testszerte megszúrta az asszonyt. A vádlott a helyszínről elmenekült. A később hazaérkező fiatalkorú gyermek találta meg édesanyja holttestét.

A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 16-án kihirdetett ítéletében elutasította a Sberbank  Magyarország Zrt. felperesnek a Magyar Állam ellen ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetét.
 
A bíróság a 2014. évi XXXVIII. törvény alapján az átláthatóság és a szimmetria elvének érvényesülését vizsgálta a pénzügyi intézmény által alkalmazott általános szerződési feltételekben.
 
A Fővárosi Törvényszék a 2014. október 13-án kihirdetett ítéletében elutasította az ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. felperesnek a Magyar Állam ellen ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet.
 
Pályázási határidő



79.E/2019. (II. 6.) OBHE 

határozat 

 Pályázati kiírás a Fővárosi Ítélőtáblán 

egy ítélőtáblai bírói álláshelyre



A Fővárosi Ítélőtáblán egy büntető ügyszakos ítélőtáblai bírói (44. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál az adott ügyszakban, törvényszéki szinten szerzett szakismeretnek van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

Pályázási határidő

349.E/2019. (VI. 25.) OBHE 

határozat 

 Pályázati kiírás a Fővárosi Ítélőtáblán 

egy ítélőtáblai bírói álláshelyre



A Fővárosi Ítélőtáblán egy büntető ügyszakos ítélőtáblai bírói (81. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál az adott ügyszakban, törvényszéki szinten szerzett szakismeretnek van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

Pályázási határidő

794.E/2018. (XI. 20.) OBHE

határozat

 Pályázati kiírás a Budapest Környéki Törvényszéken

egy törvényszéki bírói álláshelyre



A Budapest Környéki Törvényszéken egy büntető ügyszakos törvényszéki bírói (281. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

Pályázási határidő

609.E/2019. (XI. 21.) OBHE 

határozat 

 Pályázati kiírás a Budai Központi Kerületi Bíróságon  egy járásbírósági bírói álláshelyre

A Budai Központi Kerületi Bíróságon egy polgári ügyszakos járásbírósági bírói (561. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál a vagyonjog területén szerzett szakismeretnek van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

Pályázási határidő

50.E/2021. (III. 2.) OBHE határozat

pályázati kiírás a Kúrián egy kúriai bírói álláshelyre

A Kúrián egy közigazgatási ügyszakos kúriai bírói (Közigazgatási Kollégium 94. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent a közszolgálati perekben szerzett hosszabb fellebbviteli gyakorlat, valamint a társadalombiztosítási szakterületen és a munkaügyi hatósági ügyekben szerzett ítélkezési gyakorlat.

Pályázási határidő

90.E/2021. (IV. 22.) OBHE határozat

Pályázati kiírás a Gyöngyösi Járásbíróságon

egy járásbírósági bírói álláshelyre

A Gyöngyösi Járásbíróságon egy büntető ügyszakos járásbírósági bírói (58. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A Bjt. 33. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a pályázónak 5 évig a törvényszék illetékességi területéhez tartozó valamennyi járásbíróságra történő kirendelést kell vállalnia.

Pályázási határidő

152.E/2021. (VI. 22.) OBHE határozat

pályázati kiírás a Debreceni Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Debreceni Törvényszéken egy büntető ügyszakos (katonai) törvényszéki bírói (46. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

Az állásra az pályázhat, aki a Magyar Honvédség hivatásos tisztje, vagy rendelkezik a 10/2015. (VII. 30.) HM rendelet 24/A. §-a szerinti javaslattal.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

Pályázási határidő

132.E/2022. (IV. 29.) OBHE határozat

pályázati kiírás a Kúrián egy kúriai bírói álláshelyre

A Kúrián egy polgári ügyszakos kúriai bírói (Polgári Kollégium 67. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent a gazdasági és az egyéb kötelmi perek intézésében törvényszéken és ítélőtáblán szerzett ítélkezési tapasztalat és vezetői gyakorlat.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

Pályázási határidő

221.E/2024. (V. 29.) OBHE határozat

pályázati kiírás a Debreceni Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Debreceni Törvényszéken egy büntető ügyszakos (katonai) törvényszéki bírói (105. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

Az állásra az pályázhat, aki a Magyar Honvédség hivatásos tisztje, vagy rendelkezik a 10/2015. (VII. 30.) HM rendelet 24/A. §-a szerinti javaslattal.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.