M. M. elítéltet előre kitervelten, nyereségvágyból, több – Kecskeméten három, míg Orosházán egy – emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt ítélte jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre a Legfelsőbb Bíróság 1996-ban.
Az ítélet szerint legkorábban 25 év után, 2019-ben lehetett volna feltételes szabadságra bocsátani az elítéltet, azonban erre – egyezően a korábbi döntéssel – most sem került sor.