Részletes keresés

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 5 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Év: 2018 OBT dokumentum típusa: Összefoglalók Dokumentum: Letöltés

Az Ózdi Járásbíróság a 2021. december 22. napján megtartott előkészítő ülésen jogerősen döntött a garázdasággal vádolt ózdi férfi ügyében.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2021. július 4-én Ózdon egy közlekedési szituációban szóváltásba került egy másik sofőrrel, majd elhatározta, hogy felelősségre vonja, ezért követni kezdte. Miután a másik férfi leparkolt, a vádlott odalépett hozzá és fennhangon becsmérelte, valamint a lehúzott ablakon keresztül benyúlt a gépkocsijába és egy alkalommal ököllel arcon ütötte, ezt követően pedig távozott a helyszínről. 

Kábítószer kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás azzal a gyanúsítottal szemben, akinek a bíróság a mai napon elrendelte az előzetes letartóztatását. 
 

A Miskolci Törvényszék honlapja a jövőben a www.birosag.hu oldalba integrálva működik tovább. Az új felület a fejlesztéssel modernebbé, áttekinthetőbbé és könnyebben kezelhetővé vált, a központi bírósági honlapon és a törvényszékek weboldalain azonos grafikai megjelenítés mellett találhatók meg a szükséges információk. 

Az Encsi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a nőnek az ügyében, aki börtönbe vonulásakor nem gondoskodott két kutyája ellátásáról, mely a lánccal kikötött eb pusztulásához és a másik állat lesoványodásához vezetett.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott egy borsodi település lakóházának körülkerített ingatlanán tartotta két közepes termetű kutyáját. Miután a nő büntetés-végrehajtási intézetbe vonult, nem gondoskodott arról, hogy távolléte alatt a két eb megfelelő élelmet és ivóvizet kapjon. 

Az Ózdi Járásbíróság rablás és személyi szabadság megsértése miatt javítóintézeti nevelésre ítélte azt a két fiatalkorú vádlottat, akik tavaly ősszel az ózdi buszpályaudvaron támadtak áldozatukra. 

Év
2022
Közlöny
File

A Miskolci Törvényszék a mai napon felmentette a vádlottat az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vád alól.

A Miskolci Törvényszék június 11-én tartott előkészítő ülést annak a vádlottnak az ügyében, aki ellen tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte azoknak a férfiaknak a letartóztatását, akik a gyanú szerint kiskorú sértetteket fenyegettek meg.

Veszélybe sodorta a rendőröket az az ittasan menekülő vádlott, akinek büntetőügyében a Mezőkövesdi Járásbíróság 2020. november 17-én hozott ítéletet. 

Év
2022
Közlöny
File
Kép

274 darab feleslegessé vált telefont gyűjtöttek össze a Miskolci Törvényszék dolgozói.

A Miskolci Járásbíróság 2019. március 14-én hirdetett ítéletet annak a négy férfinak az ügyében, akik miatt 41 településen nem működött a telefon és az internet, mert levágták a szolgáltatást biztosító vezetéket.  

Egy nap alatt két balesetet is okozhatott az az ittas sofőr, akivel szemben személyi szabadságot korlátozó intézkedést alkalmazott a Miskolci Járásbíróság.

Halált okozó testi sértés Martonyiban 
 
A Miskolci Törvényszék a mai napon első fokon ítéletet hirdetett annak a vádlottnak a büntetőügyében, aki 2015 júliusában Martonyi községben bántalmazta a sértettet, aki ennek következtében a helyszínen elhalálozott. 
 

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság annak a három fiatalkorú férfinak a büntetőügyében, akik közül az egyik bement az időskorú sértett házába, seprűnyéllel véresre verte az asszonyt, majd gyógyszert, telefont és elemlámpát vett magához.