A Szolnoki Törvényszék másodfokú döntésével jogerősen lezárult annak a 31 éves többszörösen büntetett előéletű férfinek a büntetőügye, aki 2021 tavaszán napokig fogva tartotta, verte, megkínozta, majd miután megszökött tőle, megpróbálta elrabolni feleségét Jászapátin. Jogerősen 3 év börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélték.
Részletes keresés
Nyáron kezdődhet és 2021 végére fejeződhet be a Budapest Környéki Törvényszék (BKT) Hungária körúti új székházának kialakítása, mondta Klenovics Róbert, Országos Bírósági Hivatal Műszaki Főosztályának főosztályvezetője az Inforádió Paragrafus című műsorában 2019. május 23-án. A cél egy XXI. századi, modern épület és munkakörnyezet kialakítása.
A „Digitális Nyílt Nap” road-show újabb állomása a Fővárosi Ítélőtábla és a Fővárosi Törvényszék közös rendezvénye volt. Az eseményre ellátogató érdeklődők megismerhették a távmeghallgatási rendszer előnyeit, az Új Generáció projekt képzéseit, az ügyfélközpontok működését és a projekt keretében hamarosan megvalósuló e-aktát is.
A K. N. és társai ellen emberölés bűntette miatt folyamatban lévő 2.B.229/2022. ügyszámú büntetőügyben mind a 2024. április 24-én 9-kor, mind pedig a 2024. április 26-án 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék.
A tárgyalás helyszíne: a Pesti Központi Kerületi Bíróság II. emelet 201. számú tárgyalóterme.
A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!
Az érdeklődők 2024. április 23-án 9-ig, illetve 2024. április 25-én 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.
Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!
Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).
Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.
A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.
A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. április 23-án, valamint 2024. április 25-én 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!
A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.
Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály
Tettlegességet akart megakadályozni a sértett, akit a vádlott a nyakán sebesített meg egy késsel. Emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat ellene a Pest Vármegyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2024. szeptember 30-án megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.
A K. N. és társai ellen emberölés bűntette miatt folyamatban lévő 2.B.229/2022. ügyszámú büntetőügyben mind a 2025. március 20-án 9-kor, mind pedig a 2025. március 21-én 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék.
A tárgyalás helyszíne: a Pesti Központi Kerületi Bíróság II. emelet 201. számú tárgyalóterme.
A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!
Az érdeklődők 2025. március 19-én 9-ig, illetve 2025. március 20-án 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.
Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!
Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).
Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.
A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.
A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. március 19-én, valamint 2025. március 20-án 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!
A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.
Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály
A Fővárosi Törvényszék 2025. április 30-án elrendelte egy külföldi férfi ideiglenes átadási letartóztatását, akivel szemben a Krakkói Kerületi Bíróság bocsátott ki európai elfogatóparancsot. A férfit – 10 év szabadságvesztéssel fenyegetett – csalás és más bűncselekmény miatt, büntetőeljárás lefolytatása céljából keresik a lengyel hatóságok.
Idős korban jó, ha támaszkodhatunk valakire. Sokan kötnek tartási szerződést ennek biztosítására, azonban jó, ha ismerjük a buktatókat. Célszerű, ha a felek a szerződésben előre, részletesen rögzítik, mit várnak el a másiktól vagy mit tehetnek akkor, ha valami nem úgy alakul, ahogy eltervezték. E heti riportunkban dr. Szabóné dr. Komjáthy Gabriellát, a Tatabányai Törvényszék tanácsvezető bíráját kérdeztük.
Az igazságszolgáltatás helyzetét leginkább a jó eredmények és az elért sikerek mutatják meg. Ebből pedig a magyar bírósági szervezet esetében - figyelemmel az Európai Bizottság legfrissebb igazságügyi eredménytáblájára is - nincs hiány, minden rendben van a magyar bíróságokon – emelte ki dr. Vajas Sándor az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese a Debreceni Törvényszék és Debreceni Ítélőtábla összbírói értekezlete előtt tartott sajtótájékoztatón.
A vádlott és védője fellebbezése folytán másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a Pécsi Járásbíróság 2022. október 6-án meghozott ítéletét a 2023. szeptember 14. napján tartott nyilvános fellebbezési tárgyaláson kihirdetett ítéletével megváltoztatta. Így K. T. vádlottat teljesítményfokozó szerrel visszaélés bűntette és gyógyszerhamisítás bűntette miatt – halmazati büntetésül – jogerősen kilencven nap elzárásra és 1.500.000 forint pénzbüntetésre ítélte.
A Szolnoki Törvényszék nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, társtettesként elkövetett emberölés bűntette miatt 15 év fegyházra ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyektől azt a 39 éves, büntetlen előéletű férfit, aki 42 éves, büntetett előéletű társával 2008. november 20-án éjjel Csépán betört egy idős asszony házába, ahol áldozatukat több ízben bántalmazták, elvették ékszereit, majd megölték.
Felügyeletére bízott sértetteket zaklatott szexuálisan és bántalmazott a vádlott. Tizennegyedik életévét be nem töltött, felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat ellene a Pest Megyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2024. május 9-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.
A törvényszék a 2024. április 2. napján meghozott végzésével a Sóskúti Helyi Választási Bizottság 1/2024. (II.12.) határozatát megváltoztatta, és az „Egyetért-e Ön azzal, hogy Sóskút közigazgatási határain belül elem- és akkumulátorgyártó üzem, elem- és akkumulátor újrahasznosító, elem- és akkumulátor hulladékot feldolgozó üzem működjön?” népszavazási kérdés hitelesítését megtagadta.
A Fővárosi Törvényszék 9 év 6 hónap és 3 év közötti fegyházbüntetésre ítélt több vádlottat egy büntetőügyben, amelyben összesen 9 személlyel szemben emelt vádat az ügyészség többek között bűnszervezetben jelentős mennyiségű kábítószerre, illetve bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt. A bíróság rendelkezett arról is, hogy hatan a terheltek közül – a bűnszervezeti elkövetők – nem bocsáthatók feltételes szabadságra.