Részletes keresés

A Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárás keretében jogerős ítéletet hozott V. Sz. N. ügyében kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt. A bíróság a vádlottat 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette.
 
A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa a mai napon hűtlen kezelés bűntette miatt B. P. és 2 társa vádlottakkal szemben folyamatban lévő ügyben nyilvános ülést tartott. 
 
Az ügyben ítélet még nem született, mivel a védők és a vádlottak felszólalását követően a törvényszék az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítás további kiegészítését tartotta szükségesnek. További iratok beszerzése, illetve több tanú kihallgatása is indokolt még az ügyben. 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2022. május 10-én bíróság elé állítás keretében a fiatalkorú L.K. vádlottat közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt 6 hónap fiatalkorúak fogházbüntetésére ítélte és elrendelte pártfogó felügyeletét. A bíróság a szabadságvesztés büntetés végrehajtását 1 év próbaidőre felfüggesztette. 

A Nyíregyházi Törvényszék 2018. március 14-én tartott tárgyalást a 2007-ben nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének ügyében. 
 
A vádirat szerint D. L. vádlott a sértett hölgy debreceni lakásába behatolva, őt feszítővassal többször fejen, arcon ütötte, majd a sértettre ráült, és nyakát leszorítva olyan gégesérülést okozott, amely B. I. azonnali halálához vezetett.
 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2021. április 13-án a súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban egy hónapra elrendelte Z.Z. gyanúsított letartóztatását.

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa 2020. április 30-án helybenhagyta a Fehérgyarmati Járásbíróság 2019. december 17-én meghozott ítéletét, melyben az idős korú vádlottat csalás bűntette és csalás vétsége miatt halmazati büntetésként 1 év börtönbüntetésre és 1 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte, s kötelezte a sértettek részére az okozott kár megtérítésére is.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2014. augusztus 14-én emberölés bűntettének kísérlete miatt indult büntető ügyben elrendelte Sz.T. gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb 2014. szeptember 14-ig. A bíróság végzése nem jogerős. 
 
Pályázási határidő

Pályázat a Nyíregyházi Törvényszék gazdasági ügyszakos csoportvezetői
(19. számú) álláshelyének betöltésére

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 438 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt a mai napon elrendelte O. M. előzetes letartóztatását.
 
 
A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója nem jogerős határozatával kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt indult bűnügyben elrendelte az őrizetben lévő gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2016. augusztus 2. napjáig.
 

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa 2022. október 26-án megtartott nyilvános ülésein T.Cs.Gy. vádlottal szemben folyamatban lévő két büntetőügy elsőfokú ítéletét bírálta felül. 
Egyrészt a törvényszék a vádlottal szemben közúti veszélyeztetés és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette miatt elsőfokon kiszabott 90 nap elzárás és 4 év közúti járművezetéstől eltiltás büntetést súlyosbította és a vádlottat 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte. 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2020. június 26-án a különösen nagy értékre, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett orgazdaság bűntette miatt folyamatban lévő eljárásban 2020. július 26-ig elrendelte M.M. és Z.I. gyanúsítottak letartóztatását. 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2014. június 2. napján nem jogerős ítéletével, mint különös visszaesőt 2 év 6 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte V. G. vádlottat hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt. 
 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2022. március 22-én Gy.A. I. rendű vádlott vonatkozásában előkészítő ülést tartott a személyi szabadság megsértésének bűntette és testi sértés bűntettének kísérlete miatt Gy.A. és társai vádlottak ellen folyamatban lévő büntetőeljárásban.

Pályázási határidő

41.E/2025. (I. 28.) OBHE határozat 
pályázati kiírás a Nyíregyházi Járásbíróságon egy járásbírósági bírói álláshelyre

A Nyíregyházi Járásbíróságon egy büntető ügyszakos járásbírósági bírói (102. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:
2025. február 25. napja

Nyíregyházi Törvényszék - Letartóztatásban marad az a kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított férfi, akit egy parkolóban kapcsolt le a rendőrség 
 
A Nyíregyházi Járásbíróság 2020. május 6-án 3 hónappal meghosszabbította annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, akivel szemben jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult eljárás. 
 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 492 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Év
2013
Közlöny
File

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2020. május 21-én a zsarolás bűntette miatt indult eljárásban, egy hónapra elrendelte egy fiatal pár letartóztatását. 
 
A  megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak , akik élettársak közterület felügyelőnek adták ki magukat és 2020. május 3-án egy nyíregyházi áruház mögötti területen 15 év alatti gyermekeket fenyegettek meg azzal, hogy rendőrségi eljárást indítanak ellenük, ha nem adnak nekik pénzt. A sértett gyerekekben komoly félelmet keltett a fenyegetés, így átadták a náluk lévő, összesen 13 000 forint készpénzt.