Részletes keresés

A Jászberényi Járásbíróság 2016. február 12. napján bíróság elé állítás során meghozott ítéletében A. Zs. vádlottat bűnösnek mondta ki a köznyugalmat súlyosan megzavaró közveszéllyel fenyegetés bűntettében, ezért, mint többszörös visszaesőt 4 év fegyházra és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet a kihirdetésekor jogerőre emelkedett.

A megállapított tényállás lényege szerint a vádlottnak 2016. február 9. napján 8 óra 30 perckor egy folyamatban lévő büntetőügyben vádlottként kellett volna megjelennie a Jászberényi Járásbíróságon.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2016. február hó 25. napján előzetes letartóztatását rendelte el annak a gyanúsítottnak, aki a megalapozott gyanú szerint 2016. február hó 23. napján 03 óra és 04 óra 30 perc közötti időben áthívta a lakásába a 82 éves  sértettet, akit bántalmazott, majd a bántalmazást követően vele szemben szexuális erőszakot követett el. A szexuális erőszakot követően a magatehetetlen és bántalmazott sértettet a lakásból kivitte, és az ingatlan előtti, négysávos úton, a Miskolc, tapolcai út felé vezető sávban, a felezővonalon hagyta.
A "hatálos tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétsége" ügyében 2016. március 4. napjára kitűzött tárgyalás a szakértők elfoglaltsága miatt elmarad, a következő tárgyalási nap: 2016. március 21. 13 óra (16. tárgyaló).
 
Székesfehérvár, 2016. március 3.
 
A Székesfehérvári Törvényszék Sajtóosztálya
 
 
Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. március 4-én meghozott végzésével helybenhagyta a Jászberényi Járásbíróság azon végzését, amellyel egy 23 éves jászjákóhalmai férfi előzetes letartóztatását rendelte el 30 nap időtartamra. 
 
A Szegedi Törvényszék a mai napon nem jogerősen bűnösnek mondta ki P. L. I.r. és B. Z. III.r. vádlottat közúti veszélyeztetés bűntettében, ezért I.r. vádlottat 264.000,- forint pénzbüntetésre ítélte, míg III.r. vádlottat 2 évre próbára bocsátotta. A bíróság P. L. I.r., és V. G. II.r. vádlottakat felmentette az ellenük hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette és társtettességben elkövetett testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól.
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016.március 31-én egy hónapra elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akivel szemben a BRFK Rablási Osztálya fegyveresen elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást. 
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. március 31-én az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb egy hónapig tartó lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a súlyos testi sértés bűntettének kíséreltével gyanúsított férfival szemben.
 
A Fővárosi Törvényszék 2016. április 11-én fegyveresen, jelentős értékre elkövetett rablás bűntettének kísérlete és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt 9 év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki  2007-2014 között  országszerte összesen 47 helyszínen, mintegy 50 millió forint értékben követett el rablást. 
 
A Szolnoki Járásbíróság a Mezőtúri Járási Ügyészség előzetes letartóztatásra irányuló indítványától eltérve 2016. június 24-én 30 napra elrendelte annak a rákóczifalvai testvérpárnak a házi őrizetét, akik megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy egy kétpói tanyán a hatályos jogszabályok szerint kábítószernek minősülő indiai kendert, ún. cannabist termesztettek. 
 
A Debreceni Járásbíróság ma ítéletet hirdetett annak a három  vádlottnak a büntetőügyében, akik 80-90 év körüli idős embereket fosztottak ki Debrecenben, 2013 őszén.
A Kecskeméti Járásbíróság ítéletet hirdetett annak a 6 vádlottnak (5 magyar és egy afgán – az I.r. Vádlott - állampolgár) a büntetőügyében, akiket bűnszervezetben elkövetett embercsempészéssel vádolt a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség.
 
2016. június 9. napján hirdetett volna ítéletet Dr. Krizsán Ágnes bírónő az 1.B.415/2014 számú,  bűnszervezetben nagyobb értékre üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt V. L. és társai ellen indult bűnügyben.
 
Ítélet a maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntette miatt indult ügyben
 
 
A Szolnoki Járásbíróság 2016. június 9-én meghozott ítéletével egy 24 éves szolnoki férfit, mint többszörös visszaesőt marandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt 6 év fegyházbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. 
 
A Szegedi Járásbíróságon az elmúlt héten  (2016. június hó 20. és 2016. június hó 26. napjai között) összesen 11 migráns személy ügyében tartottak gyorsított bírósági tárgyalást. 
 
A határzár tiltott átlépésének bűntette miatt indult büntetőügyekben a bíróság valamennyi esetben büntetőjogi felelősséget megállapító határozatot hozott, és mind a 11 esetben egy évi Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte a vádlottakat. 
 
Elmarad a Lenti Járásbíróságon annak a fiatalkorú fiúnak 2016. június 16-án 14 órára kitűzött tárgyalása , aki a vád szerint egy 84 éves sértettet rabolt ki tavaly nyáron.
 
A Miskolci Törvényszék a 2016. június hó 21. napján kihirdetett elsőfokú ítéletében CS. T. vádlottat az ellene nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és magánlaksértés bűntette miatt emelt vádak alól – bizonyítottság hiányában -  felmentette. 
 
A Győri Járásbíróság elsőfokú ítéletében Sz. Zs. I. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki szexuális visszaélés bűntettében és ezért 3 év börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A bíróság ugyanakkor bizonyítottság hiányában felmentő rendelkezést hozott az I. és a II. rendű vádlott vonatkozásában a személyi szabadság megsértésének bűntettét illetően. 
 
Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. június 28-án meghozott határozatával, az ügyben első fokon eljárt Jászberényi Járásbíróság ítéletét megváltoztatta és önbíráskodás bűntettének kísérlete és súlyos testi sértés bűntette miatt 1 év 2 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 63 éves jászberényi férfit, aki 2013 őszén Jászberényben egy másik férfit bántalmazott azért, hogy tartozása megfizetésére kényszerítse őt.
A Szolnoki Járásbíróság 2016. július 1-jén meghozott ítéletében társtettesként, kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének kísérlete miatt 9 hónap – végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte azt a két, 30, illetőleg 43 éves román állampolgárságú férfit, akik az elsőfokú bíróság ítélete szerint 2016. június 29-én éjjel Fegyvernek külterületén egy locsolóberendezésből összesen 463.640 Ft értékben alkatrészeket próbáltak ellopni. 
 
A Kaposvári Járásbíróság 2016. július 19. napján tartott gyorsított szabálysértési eljárásban döntött annak a távoltartó határozat hatálya alatt álló 37 éves férfinak az ügyében, aki 2016. július 16. napján ittas állapotban megjelent volt házastársa házában, ahonnan felszólítás ellenére sem volt hajlandó távozni.