Részletes keresés

A Székesfehérvári Járási és Nyomozó Ügyészség az előzetes letartóztatását indítványozta annak a gyanúsítottnak, aki az indítvány szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy négy esetben időskorú, könnyen megtéveszthető személyeket keresett fel a lakásukon 2016. október 3. és 21. napja között Székesfehérváron.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányságon két gyanúsítottal szemben kifosztás bűntettének kísérlete miatt azért van folyik büntetőeljárás, mert az alapos gyanú szerint 2015. november 4-án Székesfehérváron, egy idős személyhez becsöngettek, magukat a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság alkalmazottaiként mutatták be azzal a céllal, hogy a lakásba bejutva a sértettől – annak figyelmét elterelve – különböző értéktárgyakat tulajdonítsanak el. Mivel tetten érték őket, cselekményük kísérleti szakban rekedt.
A Székesfehérvári Járási és Nyomozó Ügyészség 2016. október 13. napján előzetes letartóztatását indítványozta annak a gyanúsítottnak, aki az alapos gyanú szerint három sértettől vett át készpénzt és egyéb értéktárgyakat Székesfehérváron azzal a valótlan indokkal, hogy részükre külföldről személygépjárművet hoz be. A gyanúsított a megegyezés szerinti időpontig sem a gépkocsik behozatala iránt nem intézkedett, sem az átvett készpénzt nem fizette vissza a sértetteknek.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányságon kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult büntetőeljárás a három gyanúsítottal szemben, akik az alapos gyanú szerint 2016. február 12. napján Székesfehérváron, előzetes megbeszélést követően azért találkoztak, hogy az egyik gyanúsított a másiktól – a harmadik gyanúsított közvetítésével – kábítószert vásároljon annak továbbértékesítése céljából.

A Székesfehérvári rendőrkapitányságon garázdaság vétsége miatt indult büntetőeljárás a gyanúsítottal szemben, aki az alapos gyanú szerint 2015. december 30-án Székesfehérváron, a Vörösmarty térnél található gyalogátkelőhelynél lévő járdaszigeten minden előzmény nélkül egy számára ismeretlen nőt rángatni kezdett, melynek hatására a nő táskája kiszakadt, annak tartalma leesett. Őt ezután a gyanúsított trágár szavakkal illette, majd a táskából kiesett dolgot a földhöz vágta.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság 1 rendbeli, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntette kísérlete, valamint 1 rendbeli súlyos testi sértés bűntette kísérlete miatt folytat eljárást a gyanúsítottal szemben.
 
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság kifosztás bűntette, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és garázdaság vétsége miatt folytat eljárást a gyanúsított ellen.
 
A Székesfehérvári Járásbíróság 2017. augusztus 30-án kihirdetett ítéletében megállapított tényállás szerint a vádlott a 2016. február 6-án megtartott "Emlékezz a kitörés hőseire" elnevezésű, úgynevezett becsületnapi rendezvény szónokaként tartott nyilvános előadást Székesfehérváron, a Kossuth utcában. A nagyobb létszámú hallgatóság előtt megtartott beszédében a nemzetiszocialista rendszert, a II.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság 1 rendbeli, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntette kísérlete, valamint 1 rendbeli súlyos testi sértés bűntette kísérlete miatt folytat eljárást a gyanúsítottal szemben.
 
A Székesfehérvári Törvényszék a 2016. október 25. napján tartott nyilvános ülésen helybenhagyta a Székesfehérvári Járásbíróság 2016. március 10. napján hozott ítéletét, melyben önkényuralmi jelkép használata vétségében mondta ki bűnösnek a vádlottat és őt egy évre próbára bocsátotta. A megállapított tényállás szerint 2016. február 6. napján délután Székesfehérvár belvárosában ún.
 
A Székesfehérvári Törvényszék a mai napon kihirdetett ítéletével különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a cselekmény elkövetésekor fiatalkorú vádlottat. Ezért őt 2 évi fiatalkorúak börtönbüntetésére ítélte. A büntetés végrehajtását 5 évi próbaidőre felfüggesztette.
 

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája jelentős mennyiségű kábítószerre kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a gyanúsítottal szemben.

 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 509 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Pályázási határidő

669.E/2018. (IX. 21.) OBHE

határozat

 Pályázati kiírás a Székesfehérvári Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Székesfehérvári Törvényszéken egy polgári ügyszakos törvényszéki bírói (II. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

Pályázási határidő

426.E/2024. (X. 22.) OBHE határozat 

pályázati kiírás a Székesfehérvári Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Székesfehérvári Törvényszéken egy büntető ügyszakos (másodfokú) törvényszéki bírói (24. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2024. december 10. napja

Pályázási határidő

406.E/2024. (X. 2.) OBHE határozat

pályázati kiírás a Székesfehérvári Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Székesfehérvári Törvényszéken egy büntető ügyszakos törvényszéki bírói (44. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2024. november 15. napja

A Székesfehérvári Járási és Nyomozó Ügyészség szeméremsértés bűntette és szeméremsértés vétsége miatt folytat eljárást a gyanúsított ellen.
 
Az alapos gyanú szerint 2017. február 8-án délelőtt Székesfehérvár belvárosában a férfi magát először egy felnőtt nőnek, majd két 14 év alatti gyermeknek szeméremsértő módon mutogatta.
 
Pályázási határidő

850.E/2018. (XII. 13.) OBHE 

határozat 

 Pályázati kiírás a Székesfehérvári Törvényszéken 

egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Székesfehérvári Törvényszéken egy polgári ügyszakos törvényszéki bírói (25. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

Pályázási határidő

540.E/2019. (X. 15.) OBHE 

határozat 

 Pályázati kiírás a Székesfehérvári Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre



A Székesfehérvári Törvényszéken egy polgári ügyszakos törvényszéki bírói (34. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 69 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018