Részletes keresés

Pályázási határidő

A Székesfehérvári Törvényszék elnöke pályázatot hirdet



a Székesfehérvári Törvényszéken egy végrehajtási ügyintézői állás betöltésére



A pályázat beérkezési határideje:

2020. március 16. napja



A pályázat benyújtásának helye:

Székesfehérvári Törvényszék Elnöki Titkársága (8000 Székesfehérvár, Dózsa György út 1.)

 

A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírái Szilveszter napján több esetben is el kellett, hogy rendeljék a legszigorúbb kényszerintézkedést.

A Székesfehérvári Törvényszék Sajtóosztálya tájékoztatásul közli, hogy a Székesfehérvári Törvényszék Büntető Tanácsa a különös kegyetlenséggel, 14. évet be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében 2015. október 13., 27. és 29. napjára tűzött tárgyalást. Az ügyben a szakértők kihallgatását követően ítélethozatal várható. 
 
Székesfehérvár, 2015. szeptember 14.

A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. ellen kezdeményezett birtokvédelmi eljárásokban a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Jegyzője – mint kijelölt hatóság – által meghozott határozatokkal szemben összesen nyolc keresetlevél érkezett a Székesfehérvári Járásbíróságra, valamint birtokvédelem érdekében maga a társaság is kezdeményezett peres eljárást.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 193 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 406 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 426 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 407 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024

A Székesfehérvári Törvényszék 2018. december 4-én kihirdetett ítéletével társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében mondta ki bűnösnek a két vádlottat. Ezért az I. rendű vádlottat 5 év, a II. rendű vádlottat 4 év 10 hónap fegyház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte és mindkettőjüket 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. 

Pályázási határidő

407.E/2024. (X. 2.) OBHE határozat

pályázati kiírás a Székesfehérvári Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Székesfehérvári Törvényszéken egy civilisztikai ügyszakos törvényszéki bírói (52. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2024. november 15. napja

A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon bűnügyi felügyeletét rendelte el annak a gyanúsítottnak, aki a rendelkezésre álló adatok szerint 2020. szeptember 15-én kora délután egy székesfehérvári általános iskola udvarának kerítésénél elővette nemi szervét és az iskola udvarán lévő, tizennegyedik életévüket be nem töltött gyermekek szeme láttára önkielégítést végzett.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 489 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 850 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2018
Pályázási határidő

192.E/2023. (IV. 26.) OBHE határozat

pályázati kiírás a Székesfehérvári Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Székesfehérvári Törvényszéken egy polgári-gazdasági ügyszakos törvényszéki bírói (55. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2023. június 15. napja

Pályázási határidő

193.E/2023. (IV. 26.) OBHE határozat

pályázati kiírás a Székesfehérvári Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Székesfehérvári Törvényszéken egy polgári-gazdasági ügyszakos törvényszéki bírói (60. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2023. június 15. napja

A 7 gyanúsítottal szemben – akik közül hat fiatalkorú- a Gárdonyi Rendőrkapitányságon csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt azért folyik büntetőeljárás, mert az alapos gyanú szerint 2015. szeptember 5.-én a velencei vasútállomás aluljárójában illetve a Velence –Korzón két személyt bántalmaztak, tőlük különböző értéktárgyakat és készpénzt tulajdonítottak el.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 69 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Pályázási határidő

329.E/2022. (VIII. 11.) OBHE határozat

pályázati kiírás a Székesfehérvári Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Székesfehérvári Törvényszéken egy polgári ügyszakos (elsőfokú) törvényszéki bírói (59. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2022. szeptember 30. napja.

Pályázási határidő

191.E/2023. (IV. 26.) OBHE határozat 

pályázati kiírás a Székesfehérvári Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Székesfehérvári Törvényszéken egy büntető ügyszakos (elsőfokú peres) törvényszéki bírói (86. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.