A vádlott és védője fellebbezése folytán másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a Pécsi Járásbíróság 2022. október 6-án meghozott ítéletét a 2023. szeptember 14. napján tartott nyilvános fellebbezési tárgyaláson kihirdetett ítéletével megváltoztatta. Így K. T. vádlottat teljesítményfokozó szerrel visszaélés bűntette és gyógyszerhamisítás bűntette miatt – halmazati büntetésül – jogerősen kilencven nap elzárásra és 1.500.000 forint pénzbüntetésre ítélte.
Részletes keresés
A Fővárosi Törvényszék 9 év 6 hónap és 3 év közötti fegyházbüntetésre ítélt több vádlottat egy büntetőügyben, amelyben összesen 9 személlyel szemben emelt vádat az ügyészség többek között bűnszervezetben jelentős mennyiségű kábítószerre, illetve bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt. A bíróság rendelkezett arról is, hogy hatan a terheltek közül – a bűnszervezeti elkövetők – nem bocsáthatók feltételes szabadságra.
Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem fulladt tragédiába a testvérek verekedése. Váratlanul, hátulról rontott a sértettre a terhelt, aki késével többször megszúrta a lányt. Előre kitervelt emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat ellene a Pest Vármegyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2025. június 30-án megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.
2019. február 1. napjától az Egri Járásbíróság ügykezelő irodáiban megszűnik az ügyintézés. Ettől az időponttól kezdődően minden ügyben (polgári peres, nemperes, büntető, szabálysértési és végrehajtás) az Egri Törvényszék Ügyfélközpontjában történik az ügyintézés. Ez vonatkozik a papír alapú beadványok benyújtására, iratmásolás kérésére, iratbetekintésre.
A hirklikk.hu internetes oldalon 2024. március 21-én 17 óra 15 perckor „Komjáthi Imre: az akkugyár megpróbálta kizárni az MSZP-t a tárgyalásról” címmel megjelent hírben szereplő állítást miszerint a bíróság emberei stratégiát váltottak a Debreceni Törvényszék határozottan visszautasítja!
Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2025. március 12 és 13, azaz szerda és csütörtök a Nyíregyházi Törvényszék Toldi u. 1. szám alatti épületében dolgozók számára - áramszünet miatt - rendkívüli munkaszüneti nap, ezért ebben az épületben a személyes ügyfélfogadás mindkét napon szünetel.
Az ügyfelek beadványaikat papír alapon a bírósági épület előterében található gyűjtőládába helyezve, illetve postai, vagy elektronikus úton juttathatják el a bíróság számára.
A Nyíregyházi Járásbíróság Szabálysértési Csoportja a gyorsított szabálysértési eljárásokat ezeken a napokon a Nyíregyházi Törvényszék Bocskai utca 2. számú épületében tartja meg.
Nyíregyháza, 2025. március 6.
A Debreceni Törvényszéken 2023. május 28-án megtartott összbírói értekezleten Hajdú-Bihar vármegye bíróságainak elmúlt évben elért eredményeit összegezték a bírósági vezetők.