Részletes keresés

A Fővárosi Törvényszék az S. Péter és társai ellen emberölés bűntette miatt folyamatban lévő büntetőper 2013. december 4-i tárgyalási napján befejezte a bizonyítási eljárást.

A büntetőper 2014. január 13-án az ügyészi perbeszéddel folytatódik.

Budapest, 2013. december 4.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya
 

A Szombathelyi Törvényszék, mint másodfokú bíróság a mai napon helybenhagyta  a Kőszegi Járásbíróság ítéletét P.Sz. ügyében.
 
A Kőszegi Járásbíróság a 2013. március 28. napján meghozott ítéletében bűnösnek mondta ki P.Sz. vádlottat kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségében és közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétségben. 
 

A Zala Megyei Főügyészség 2013 februárjában három keresetlevelet nyújtott be a Lenti Járásbíróságra.

A Győri Törvényszék ma hirdetett első fokú határozatot a soproni lőtéri kettős emberölés ügyében.

Egy Zala megyei hajléktalan szálló II. emeletén közösen használt egy szobát a vádlott és a sértett. 2013. március 21-én délután az erősen ittas állapotú vádlott ismeretlen okból mellkason szúrta magát, majd azt állította, hogy szobatársa késelte meg. A vádlott a helyszínre érkező rendőr előtt, illetve később, tanúként történő kihallgatása során is fenntartotta állítását. Ettől csak 2013. május 13-án tért el, amikor elismerte, hogy önmagának okozta a sérülést.

Vádlottak: I.r.M.I., II.r. M.B., III.r. A.Cs., IV.r. M.B, V.r. H. J., VI.r. N.I., VII.r. Z.A., VIII.r. M.S., IX.r. L.J..
 
90 százalékban nem lát az orgazdaság bűntette miatt indított eljárás másodrendű vádlottja, védője azonban nem volt, így el kellett halasztani a tegnapi tárgyalást. Az eljárás folytatásának ugyanis ilyen esetben törvényi akadálya van.
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2014. május 16-i ítéletével B. Gergő vádlottat 1 év – 2 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte garázdaság bűntette miatt.
A bíróság a próbaidő tartamára elrendelte a vádlott pártfogó felügyeletét.

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki V. István I.r. vádlottat   bűnsegédként, különös visszaesőként és V. Imre II.r. vádlottat különös visszaesőként elkövetett kifosztás bűntettében, ezért I.r. és II.r. vádlottakat egyezően kettő év börtön fokozatú szabadságvesztésre és kettő év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a vádlottak legkorábban a büntetés háromnegyed részének kitöltését követő napon bocsáthatóak feltételes szabadságra.

A Veszprémi Törvényszék 2014. június 12-én – a Veszprémi Járásbíróság ítéletét megváltoztatva – P. J. vádlottat kiskorú veszélyeztetésének bűntette és zaklatás vétsége mellett  közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében is bűnösnek mondta ki, egyebekben az I. fokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
 
A perbeszédeket követően ítéletet hirdetett ma a Budapest Környéki Törvényszék annak a fiatalembernek az ügyében, akit nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével vádolt meg a Pest Megyei Főügyészség.
 
 
A bíróság ítélete szerint
 
S. M. vádlott
bűnös

S. M. vádlott és társai ellen bűnszervezetben elkövetett adócsalás bűntette miatti büntetőügyben a Szegedi Törvényszék 117. számú tárgyalótermébe 2014. július 1-jén, 9 órára kitűzött tárgyalás az eljáró tanács elnökének betegsége miatt elmarad. A bíróság hivatalból tűz új határnapot, amelyről az aktuális elektronikus tárgyalási jegyzékben olvashatnak majd.

Szeged, 2014. július 1.

A Szegedi Törvényszék Sajtóosztálya

A Miskolci Törvényszék 2014. július 3-án első fokon felmentette az emberölés vádja alól azt a vádlottat, aki a vádhatóság szerint 2011. augusztus 31-én egy miskolci szépségstúdióban nézeteltérésbe keveredett a 86 éves sértettel egy reklámtábla elhelyezése miatt. A nézeteltérés eredményeként a vádlott a 86 éves sértettet testszerte bántalmazta, kis-közepes erővel ütlegelte, a bordáira közepes erővel rátérdelt, vagy azt megtaposta.
 
Előzetes letartóztatásba került T. J. gyanúsított, akit súlyos testi sértést okozó légi közlekedés veszélyeztetése bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe szerdán a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2014. augusztus 4-ig tart. 
 
A Budapest Környéki Törvényszék büntetőtanácsa a vádirat ismertetésével és a vádlottak kihallgatásával megkezdte a tárgyalást annak a párnak az ügyében, akik a vád szerint egy idős püspökhatvani asszonyt bántalmaztak súlyosan és raboltak ki 2013. májusában.
 
6 év 2 hónap fegyházbüntetésre ítélte a Püspökladányi Járásbíróság azt a férfit, aki még 2013 júliusában rabolta ki a földesi takarékszövetkezetet. A bíróság B. Z-t fegyveresen elkövetett rablás bűntettében találta bűnösnek, 7 évre a közügyek gyakorlásától, 2 évre pedig az „A” kategóriás járművezetéstől is eltiltotta. B.
A B. Z. és társai ellen folyamatban lévő 12.B.39/2012. szám alatti büntető ügy (vörösiszap-katasztrófa ügy) 2012. január 19-én érkezett meg a Veszprémi Törvényszékre. Az ügyet tárgyaló bíró minden más ügy tárgyalása alól felmentést kapott, csak ennek az ügynek az elbírálását végzi. Az ügyre való felkészülést követően az ügyben először 2012. június 27-én tartott előkészítő ülést, az ügy érdemi tárgyalását pedig 2012. szeptember 24-én kezdte meg.
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság a 2014. október 7-i végzésében újabb három hónappal meghosszabbította S. G. gyanúsított házi őrizetét abban a büntetőügyben, amelyben a Központi Nyomozó Főügyészség folytat nyomozást különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt.
 
A kényszerintézkedés meghosszabbítását a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta az ügyészség.
Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke 2014. július 1-jétől 2020. január 9-ig terjedő időtartamra Rózsáné dr. Markó Zsuzsanna törvényszéki tanácselnököt nevezte ki a Szegedi Törvényszék elnökhelyettesévé.
 
Rózsáné dr. Markó Zsuzsanna 1978-ban szerzett diplomát a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán.
A Szegedi Járásbíróság - gyorsított szabálysértési eljárásban - járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt K. C. J. eljárás alá vont személlyel szemben jogerősen 250.000,- forint pénzbírságot szabott ki, valamint őt egy évre a közúti járművezetéstől eltiltotta.