Részletes keresés

A Keszthelyi Járásbíróság a 2023. október 12-én megtartott előkészítő ülésén prostitúció elősegítése bűntette miatt ítélte el a korábban táncoslányként dolgozó vádlottat.

Év: 2014 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés
Típus: Szabályzat Sorszám: 12 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2017

A Szegedi Törvényszék bűnösnek mondta ki D. B. vádlottat hivatali vesztegetés bűntettében, ezért 1 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott a büntetés kétharmad részének letöltése után feltételes szabadságra bocsátható.
 

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája 2013. július 8-án, hétfőn délelőtt tartott ülésén a színesfém kereskedelemmel érintett ügyben három gyanúsított előzetes letartóztatását megszüntette, vonatkozásukban szabadlábra helyezésükkel egyidejűleg lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.

A bíróság a lakhelyelhagyási tilalom keretében heti kétszeri, rendőrkapitányságon történő  jelentkezési kötelezettséget írt elő.

A Budai Központi Kerületi Bíróság a 2014. január 14-i végzésében elrendelte L. J., F. A. és L. M. gyanúsítottak előzetes letartóztatását abban a büntetőügyben, amelyben a BRFK I. Kerületi Rendőrkapitánysága jár el csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt L. J. és társai ellen.

A bíróság a szökés, elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítése, továbbá a bűnismétlés veszélyével indokolta a gyanúsítottak előzetes letartóztatását, amely az első fokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2014. február 14. napjáig tart.

Budapest volt főpolgármester-helyettesének és 14 társának a büntetőperében a Kecskeméti Törvényszék a 2013. december 16. napján meghozott végzésében illetékessége hiányát állapította meg és az ügyet áttette a Fővárosi Törvényszékhez.

A Fővárosi Törvényszék a 2014. február 4-én kihirdetett ítéletében helybenhagyta a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság ítéletét, amellyel az elsőfokú bíróság elutasította a Mádiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap felperes N.-N. B. és két társa alperesek ellen birtokvédelmi ügyben hozott jegyzői határozat megváltoztatása és birtokháborítás megállapítása iránt előterjesztett keresetét.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség visszavonta az elsőfokú bíróság ítéletével szemben bejelentett ügyészi fellebbezést, ekként a Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsának 2013. szeptember hó 27. napján  Sz. T. I.r. vádlott és társa ellen hivatali visszaélés és más bűncselekmény miatt indult büntetőügyben meghozott elsőfokú ítélete 2014. február hó 04. napján jogerőre emelkedett.

A Zalaegerszegi Járásbíróság előtt folyó költségvetési csalási büntetőügyben a vád szerint a vádlott két internetes aukciós portálon értékesített ingóságokat 2009-2010-ben. 2009-ben összesen 2.308 terméken adott túl, melyből 6.484.264 Ft. bevétele származott. 2010-ben pedig 2.047 terméket adott el, 8.390.419 Ft. ellenében. Ezek az összegek meghaladták az adómentes határt, ezért a vádlottat  bevétele után adófizetési kötelezettség - a számítások szerint csaknem 8 milliós -   terhelte, ám ő ennek nem, illetve elmondása alapján csak részben tett eleget.

A Békéscsabai Járásbíróságon tiltott szerencsejáték szervezése miatt U.F. I. rendű vádlott és társa ellen B.518/2013. számon indult büntetőügyben a 2014. február 27. napjára kitűzött tárgyalás hivatalból elhalasztásra került. A következő tárgyalási határnap még nem került kitűzésre.

Összesen 17 kölyökkutya pusztult el, mivel az autóban, amely őket szállította nem biztosították számukra a megfelelő körülményeket. Az ügyben két olasz állampolgárságú vádlottnak állatkínzás bűntette miatt kellett felelnie a bíróság előtt. 
 

Dr. Handó Tünde az Országos Bírósági Hivatal Elnöke, 2014. március 1. napjától 2020. február 29. napjáig kinevezte dr. Andor Szabolcsot a Szombathelyi Törvényszék elnökévé.

Dr. N. K. I.r. vádlottat sikkasztás bűntettében, a II- VI.r. vádlottakat bűnsegédként elkövetett sikkasztás bűntettében mondta ki bűnösnek a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa.
 

A Salgótarjáni Járásbíróság az eljárás alá vont személlyel – mint szabálysértési visszaesővel – szemben garázdaság szabálysértése miatt 90 nap elzárást szabott ki, és egy évre kitiltotta egy bátonyterenyei boltból.

Figyelmeztette, hogy ha a kitiltás tartama alatt belép a megjelölt kereskedelmi létesítménybe, szabálysértést követ el, s – visszaesőként – 75 napig terjedő elzárással sújtható.

A Pécsi Járásbíróság 2016. június 28. napján S. B. gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el egy hónapra erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntettének kísérlete és súlyos testi sértés bűntette megalapozott gyanúja miatt.
 
 
A Fővárosi Törvényszék előreláthatóan október 19-én hirdet elsőfokú ítéletet a Sz. Gy. és társai ellen hivatali vesztegetés miatt folyó büntetőperben.
 
A Fővárosi Főügyészség összesen 13 vádlott ellen emelt vádat a Sz. Gy. és társai ellen folyamatban lévő büntetőügyben. A sajtóban „repülőtéri vesztegetésként” megjelent büntetőügy I. és II. rendű vádlottjai a Budapest Airport Zrt. egykori jogi előadója és jogi igazgatója.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2014. május 7-én bíróság elé állítás során, úgynevezett gyorsított eljárásban elsőfokú ítéletet hirdetett abban a büntetőügyben, amely két montenegrói kézilabda szurkoló, S. M. és B. L. ellen indult a 2014. május 4-i Papp László Sportarénában megrendezett női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjén történt garázdaság miatt.