Részletes keresés

A Nyíregyházi Törvényszék elsőfokú tanácsa a mai napon nem jogerős ítéletével közveszély okozás bűntettében mondta ki a vádlott bűnösségét, és végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett 2 év börtönbüntetésre ítélte. A bíróság elrendelte a vádlott pártfogó felügyeletét. 
 
Az Esztergomi Járásbíróság 2016. augusztus 23-án egy hónap időtartamra elrendelte annak a 48 éves hajléktalan nőnek az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. augusztus 21-én 11 óra 25 perc körüli időben Esztergomban a járdán gyalogosan haladó 85 éves sértett kézitáskáját hátulról megragadta, annak jogtalan eltulajdonítása érdekében azt megrántotta, majd a felé forduló sértettet gázspray-jel arcon fújta. A sértett a táskát nem engedte el, ezért annak pántja elszakadt.
 
Egy otthagyott grillsütő okozta tűz miatt áll bíróság elé két külföldi vádlott 2016. szeptember 07-én a Zalaegerszegi Járásbíróságon. 
 
2016. szeptember 20-án és 2016. szeptember 22-én (mindkét napon 9 órától) tárgyalja a Balassagyarmati Járásbíróság a Galgaguta és Acsa között, 2015 augusztusában történt súlyos vasúti baleset ügyét – az ügyész a MÁV-START Zrt. három alkalmazottját vádolja, s valamennyiük esetében felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozza.
 
A Nyíregyházi Járásbíróság felmentette a vádlottakat az ellenük segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt indult eljárásban.
 
A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa megváltoztatta a Szegedi Járásbíróság A. A. R.

A Nyíregyházi Törvényszék 2019. február 25-én kábítószer kereskedelem bűntette miatt M. M. I. vádlottat 4 év fegyházbüntetésre, társát, J. G. Zs. vádlottat pedig 2 év börtönbüntetésre ítélte. Mindkét vádlottat eltiltotta a közügyek gyakorlásától a szabadságvesztéssel megegyező időtartamban.

A Debreceni Törvényszék 2019. június 21-én tartott nyilvános ülésén kihirdetett végzésével hatályon kívül helyezte a Debreceni Járásbíróság 2018. november 27-én hozott ítéletét, melyben bűnösnek mondta ki a vádlottat kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében, oktatási feladatok ellátására rendelt épület közvetlen környezetében elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében, valamint kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettében.

Pályázási határidő

A Debreceni Törvényszék elnöke 
pályázatot hirdet

a Debreceni Törvényszék csoportvezető bírói (Büntetés-végrehajtási Csoport 9. számú) álláshelyének betöltésére.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.
A pályázat elbírálásánál - a pályázatban foglaltakon túl- a tényleges bírói gyakorlat tartamának, valamint az igazgatási területen szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

A Budai Központi Kerületi Bíróság a 2014. augusztus 8-i végzésével egy hónapra elrendelte dr. P. Zs. és L. F. házi őrizetét abban a büntetőügyben, amely a Budapesti Nyomozó Ügyészségen van folyamatban vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény miatt. A gyanúsítottak  házi őrizete az elsőfokú bíróságnak  a  tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2014. szeptember 8-ig tart.

A Budapest Környéki Törvényszék nyomozási bírája  - a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2014. szeptember 18-áig  - a mai napon elrendelte az előzetes letartóztatását annak a férfinak, akinek a terhére rótt cselekmény – bebizonyosodás esetén – a Btk. 160.,§ (1) bekezdésébe ütköző és aszerint minősülő emberölés bűntette kísérletének megállapítására alkalmas.
 
A 2014. július 26-án hatályba lépett 2014. évi XXXVIII. törvény rendelkezése alapján a Gyulai Törvényszék, illetve a törvényszék területén működő járásbíróságok bírái – az Országos Bírói Tanács határozatának megfelelően – soron kívül rendelkeztek a devizahitelekkel kapcsolatos valamennyi polgári peres eljárás felfüggesztéséről.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon megtartott ülésen elrendelte az előzetes letartóztatását annak a két személynek, akiket a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettével gyanúsít.

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája a 2018. október 5-én tartott ülésen – a szökés, elrejtőzés veszélyre tekintettel – harminc napra elrendelte annak a 39 éves, budapesti férfinek a letartóztatását, aki a jelenlegi adatok szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2018. október 2-ról 3-ra virradó éjjel Balassagyarmaton olyan módon bántalmazott egy férfit a saját otthonában, hogy a sértett a gyanúsított bántalmazásának eredményeképpen elszenvedett sérülésektől életét vesztette.

2014. szeptember 10. napján hozott I. fokú ítéletet a Zalaegerszegi Járásbíróság a vérfertőzéssel vádolt apa és leánya ügyében.

A vád szerint az I. r. vádlott 2005 és 2013 között - pontosan meg nem határozható időpontokban - több alkalommal is közösült szentpéterúri lakásukban saját lányával, a II. r. vádlottal. A kapcsolatból 2008-ban egy fiú, illetve 2011-ben egy kislány született. A nyomozati szakaszban a I. r. vádlott beismerő, a II. r. vádlott részben beismerő vallomást tett. (Utóbbi ezt fenntartotta a bíróság előtt is.)

 
A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója nem jogerős határozatával kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt indult bűnügyben elrendelte az őrizetben lévő gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2016. augusztus 2. napjáig.
 

A Szombathelyi Törvényszék -dr. Varga Roland tanácsa- 2014. szeptember 25-26-án tárgyalta az emberölés előkészületének bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyet.

Két tárgyalási nap után szeptember 26-án hozott ítéletet a Keszthelyi Járásbíróság a hévízi művelődési központ egykori dolgozója ügyében. A 30 éves fiatalember jogerősen felfüggesztett szabadságvesztést kapott.

A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 30-án kihirdetett ítéletében elutasította a Lakiteleki Takarékszövetkezet felperesnek a Magyar Állam ellen ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet. 
 
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a két férfinak az előzetes letartóztatását, akiket egy idős asszony sérelmére elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt kedden vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2016. február hó 14-ig tart.