Részletes keresés

A Komáromi Járásbíróság a 2023. szeptember 22-én tartott ülésen, lopás vétsége miatt indult ügyben 1 hónapra elrendelte a letartóztatását annak a férfinek, aki megfenyegette a vagyonőrt, aki tetten érte. A bíróság álláspontja szerint a letartóztatás elrendelése a bizonyítás megnehezítésének megakadályozás érdekében, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indokolt. A végzés végleges.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség 2023. szeptember 21-én indítványozta annak a román állampolgárságú férfinek a letartóztatását, aki 2023. szeptember 19-én az M7-es autópálya zalai szakaszán 5 – magát indiai állampolgárnak valló – migránst szállított engedély nélkül Magyarországról Olaszországba.

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája, – helyt adva az ügyészi indítványnak – a szökés, elrejtőzés veszélyére, valamint a nyomozás érdekeire és bűnismétlés veszélyére tekintettel 30 napra elrendelte a férfi letartóztatását.

A Sárvári Járásbíróság előkészítő ülésen veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt 1 év 6 hónap -végrehajtásban 3 év próbaidőre felfüggesztett- börtönre ítélt egy férfit. Kötelezte továbbá 276.751 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Veszprémi Törvényszék elnöke pályázatot hirdet

az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény (a továbbiakban: Iasz.) 14. § (1) bekezdése alapján a Veszprémi Járásbíróságon 2 bírósági titkári állás betöltésére.

Az álláshelyekre azok a cselekvőképes magyar állampolgárok pályázhatnak, akik egyetemi állam- és jogtudományi diplomával és jogi szakvizsgával rendelkeznek, továbbá hatósági erkölcsi bizonyítvánnyal igazolják azt a tényt, hogy az Iasz. 11. § (4) és (5) bekezdésében meghatározott körülmény velük szemben nem áll fenn. 

A hatósági erkölcsi bizonyítvány igénylésekor a „Hatósági erkölcsi bizonyítvány kiállítása iránti kérőlap”-on az adattovábbítás címzettjeként a Veszprémi Törvényszéket kell megjelölni, amely szerv az Iasz. 37/B. § (3) bekezdés a) pontja, valamint (4) bekezdése alapján jogosult az adatok kezelésére.

A bírósági titkári kinevezésre pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy a bírói pályaalkalmassági vizsgálatról szóló 6/2020. (V. 25.) IM rendeletben szabályozott vizsgálatnak aláveti magát és annak költségét megfizeti. Kinevezése esetén a vizsgálat költségét a munkáltató megtéríti.

A pályázónak a pályázathoz – a pályázati határidő utolsó napjáig – mellékelnie kell

  • önéletrajzot,
  • a jogi diploma közjegyző által hitelesített másolatát, 
  • a jogi szakvizsga bizonyítvány közjegyző által hitelesített másolatát,
  • igazolást a hatósági erkölcsi bizonyítvány igényléséről, 
  • 2 db fényképet,
  • érvényes pályaalkalmassági összefoglaló véleményt (Iasz. 13. § (1) bekezdése szerint),
  • pályaalkalmassági összefoglalóval nem rendelkezőknek nyilatkozatot az Iasz. 13. § (1) bekezdése alapján a 6/2020. (V. 25.) IM rendelet 5. § (3) és (4) bekezdésében foglaltak szerint a pályaalkalmassági vizsgálathoz való hozzájárulásról, illetve a 12. § (2) bekezdése szerint a vizsgálat költségének megfizetéséről, továbbá a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség vállalásáról.

A bírósági titkár illetményére az Iasz. rendelkezései az irányadók.

A pályázatok beérkezésének határideje: 2024. július 31. napja

A pályázati feltételeknek a pályázat beérkezésének időpontjára kell teljesülniük, a hiányosan, vagy késedelmesen benyújtott pályázatokat a pályázat kiírója elutasítja.

A pályázatokat a Veszprémi Törvényszék elnökéhez (8200 Veszprém, Vár u. 19.) kell benyújtani.”

Veszprém, 2024. június 21.

Dr. Némethné dr. Szent-Gály Edit

a törvényszék elnöke

Az első fokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2024. június 24-én tartott tárgyalásán jelentős mennyiségű kábítószerre kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt 8 év 6 hónap börtönbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélt egy húszas évei elején jár szekszárdi férfit. 

A Miskolci Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a gyanúsítottat, aki jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt tavaly októberétől házi őrizetben volt.
 

A Tatabányai Járásbíróság különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette miatt indult ügyben tartott ülésen 2 hónappal meghosszabbította a bolgár állampolgárságú gyanúsított letartóztatását. A letartóztatás fenntartása a szökés, elrejtőzés, a tanúk befolyásolásának veszélye, valamint tárgyi bizonyítási eszközök megsemmisítésének, elrejtésének veszélye miatt indokolt. A végzés nem végleges a gyanúsított, a védő és az ügyész fellebbezésére tekintettel.

A Pécsi Járásbíróság 2024. augusztus 28-án elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását egy hónapra emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2024. augusztus 23-án este 20:00 óra és 2024. augusztus 24-én hajnali 4:00 óra közötti időben behatolt egy idős pécsi férfi családi házába, hogy értékek után kutasson. Eközben a házban egyedül tartózkodó sértett férfit testszerte, részben eszközt is használva bántalmazta többek között úgy, hogy száj és orrnyílásaiba fémtárgyat erőszakolt. A sértett az őt ért bántalmazás következtében elhunyt.

A Tatabányai Járásbíróság a 2024. augusztus 30-án tartott ülésén elrendelte annak  a török állampolgárságú férfinek a letartóztatását, aki halálos közúti balesetet okozott. 

A Tatabányai Törvényszék gyermekpornográfia bűntette miatt indult ügyben tartott nyilvános előkészítő ülésen hozott ítélet. A bíróság a vádlottat halmazati büntetésül 4 év börtönbüntetésre, 4 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint végleges hatállyal eltiltotta minden tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kapcsolatos foglalkozástól, tevékenységtől. A bíróság a mobiltelefon elkobzásáról is rendelkezett. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést, így az nem jogerős.

Bűnösséget beismerő vallomást tett az előkészítő ülésen és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, így az ügyészi indítvánnyal egyező, egy év tíz hónap - végrehajtásában öt év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte 2024. szeptember 19-én a Nyíregyházi Törvényszék azt a vádlottat, akinek gondatlan magatartása miatt egyik unokahúga a Tiszába fulladt, míg a másik csak a szerencsés véletlennek köszönhetően maradt életben.

A Kecskeméti Járásbíróság 3 év börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 62 éves szegedi férfit, akivel szemben embercsempészés miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.

A Szombathelyi Járásbíróság előkészítő ülésen, a más ügyben jogerős szabadságvesztést töltő vádlottat, folytatólagosan elkövetett járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette miatt 1 év börtönre, 1 év közügyek gyakorlásától eltiltásra és 5 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte, mint visszaesőt azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. Elrendelte továbbá egy korábbi 10 hónap fogházbüntetés utólagos végrehajtását. 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki szóváltást követően egy üveggel fejbe vágta ismerősét, majd miután az eltört, megvágta a sértett fejét és karjait is.

A Körmendi Járásbíróság halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 1 év -végrehajtásában 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett- fogházra, 300.000 forint pénzbüntetésre és 2 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt egy büntetlen előéletű férfit. Kötelezte továbbá mintegy 1.300.000 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Kőszegi Járásbíróság nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette és könnyű testi sértés vétségének kísérlete miatt 270.000 forint pénzbüntetésre ítélt egy férfit, továbbá 1 évre eltiltotta a Magyar Labdarúgó Szövetség versenyrendszerében megrendezésre kerülő sportrendezvény látogatásától. 

A Bajai Járásbíróság két férfit ítélt el, akikkel szemben orvhalászat miatt emelt vádat a Bajai Járási Ügyészség. 

A Budapest Környéki Törvényszék 2018. október 5-én megtartott folytatólagos nyilvános tárgyalásán hirdetett ítéletet annak a fiatalkorú vádlottnak és hat társának a büntetőügyében, akiket a Pest Megyei Főügyészség Gyermek-és Fiatalkorúak Bűnügyeinek Önálló Csoportja tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva, többek által elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt vádolt meg. 

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki a vádirat szerint 2018 áprilisában egy felmosó nyelével testszerte ütlegelte néhai férjét.

A törvényszék által megállapított tények szerint a vádlott már hosszabb ideje erőszakos magatartást tanúsított a sértettel szemben. A szomszédok rendszeresen hallottak hangoskodást, szidalmazást, illetve több alkalommal láttak sérüléseket is a férfi testén.

Két vádlott ellen indult büntetőeljárás pénzmosás miatt a Miskolci Törvényszéken, mert hamis átutalások útján akartak pénzhez jutni.