Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki az ittasan hazaérkező testvérét dühében konyhakéssel megszúrta.
Részletes keresés
A mai napon a Fővárosi Törvényszék bírói kara véleményt nyilvánított a törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Kollégiumainak tisztségeire, valamint az elnöki tisztségre pályázókról a Groupama Arénában. Az értekezleten 585 fő bíró jelent meg, mely a bírói kar 78,6 %-át teszi ki.
2024. május 30-án tartotta Összbírói Értékezletét a Budapest Környéki Törvényszék. A 2023-as évet összefoglaló eseményt dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke és dr. Gerber Tamás, a törvényszék elnöke közös sajtótájékoztatója nyitotta meg.
Beszámolójában az OBH elnöke kiemelte, hogy a Budapest Környéki Törvényszék és az illetékességi területén működő járásbíróságok az ország második legnagyobb létszámú és ügyforgalmú bírósági szervezeti egységét alkotják. Hozzátette, hogy az itteni ítélkező munka sajátossága, hogy egyszerre vannak benne jelen a fővárosi és vidéki ítélkező munka sajátosságai.
Továbbá a központi elhelyezkedés együtt jár a nagyszámú ügyérkezéssel. Senyei György kitért arra is, hogy tavaly országos szinten 2,4 százalékos (27.000 ügy), ügyérkezés növekedés volt megfigyelhető, illetve az előző évhez képest, csaknem 1.200.000 ügy indult hazánk törvényszékein és járásbíróságain. Mindeközben a BKT-ra és járásbíróságaira összesen 138.134 ügy érkezett, ez az országos ügyérkezés 11,7 százaléka. Ezen belül növekedés a peres ügyérkezés tekintetében volt megfigyelhető, ami azt jelenti, hogy 2023-ban 1,7 százalékkal több, összesen 28.056 darab peres ügy érkezett a törvényszékre és a járásbíróságaira.
Dr. Gerber Tamás az újságíróknak elmondta, hogy az időszerűségi adatok tekintetében további javulás figyelhető meg a már szintén kiemelkedő 2022-es évhez viszonyítva is. Törvényszék I. fokon a két éven túl folyamatban maradt ügyek számában is kimutatható a jelentős csökkenés, amit a bírák kiemelkedő teljesítményének köszönhetően sikerült elérni.
Szintén jelentősen csökkent 2023-ban az öt éven túli ügyek száma is. Kiemelést érdemlő eredmény, hogy Törvényszék első fokon a büntető ügyszakban öt éven túl folyamatban lévő ügy nincsen.
Gerber Tamás kitért a következő év célkitűzéseire is. Mint mondta, a Budapest Környéki Törvényszék tovább tervezi javítani a 2023-ban elért eredményeit és biztosítani kívánja a hatékony, időszerű és magas színvonalú ítélkező tevékenység körülményeit a bírák számára. Ezen felül a BKT további csökkenést akar elérni a hosszú pertartamú ügyek számában és arányában, valamint a hatályon kívül helyezések arányában, hiszen nem csak az időszerűség szem előtt tartása fontos, hanem az ítélkezés kiemelkedő minősége is.
A 2024-es Összebírói Értekezleten összesen 222 bíró vett részt.
Dr. Gerber Tamás elnök mellett a Budapest Környéki Törvényszék 2023-as évét dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, Böszörményiné dr. Kovács Katalin, a Kúria elnökhelyettese, dr. Szabó Péter, az OBT elnöke, dr. Surányi József, az Országos Bírói Tanács tagja, valamint dr. Ribai Csilla, a Fővárosi Ítélőtábla elnöke értékelte.
Ahogy az elmúlt években, úgy 2024-ben is az Összbírói értekezlet záró eseményeként az elmúlt évben kimagasló teljesítményt nyújtó bírák vehették át a Budapest Környéki Törvényszék kitűntetéseit.
A Lenti Járásbíróság 2024. július 12-én a Varasdi Törvényszék és a Csáktornyai Járásbíróság vezetőit látta vendégül.
A Lenti Járásbíróság bíráinak meghívására Sanja Maria Gašparović, a Csáktornyai Járásbíróság elnöke és Vlasta Patrčević Marušić, a Varasdi Törvényszék büntető tanácselnöke érkezett a határ menti városba, ahol szívélyes hangulatú, baráti találkozóra került sor dr. Horváth Zsolttal és dr. Horváth Helgával, a Lenti Járásbíróság bíráival. A horvát kollegák megtekintették a járásbíróság közelmúltban teljesen felújított épületét, megismerkedhettek egyebek mellett a két ország bíróságainak közös történelmi gyökereivel, valamint kölcsönösen áttekintették a két országban a bíráskodás aktuális kérdéseit. A találkozó munkaebéddel zárult, ahol a nemzetközi kapcsolat további lépéseiről állapodtak meg.
Balról: Sanja Maria Gašparović, dr. Horváth Helga, dr. Horváth Zsolt és Vlasta Patrčević Marušić
Zalaegerszeg, 2024. július 17.
dr. Vándor Virág
sajtószóvivő
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki az ittasan hazaérkező testvérét dühében konyhakéssel megszúrta.
Amikor a magyar államiság ezeréves fennállására emlékezünk, azokról a "zászlóvivőkről" is meg kell emlékeznünk, akik saját területükön nagyot képesek alkotni - mondta Tuzson Bence igazságügyi miniszter, aki az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepe alkalmából 2023. augusztus 28-án Kalina Józsefnek, a Fővárosi Törvényszék nyugalmazott tanácselnökének, Mesterházy Istvánnak, a Zalaegerszegi Törvényszék nyugalmazott tanácselnökének, Molnár Józsefnek, a Fővárosi Ítélőtábla nyugalmaz