Részletes keresés

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2017. július 9-én leszúrt egy ukrán állampolgárságú férfit egy kispesti alkalmi szállón. A sértett a helyszínen életét vesztette.
 

A Szombathelyi Járásbíróság az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt egy hónapra elrendelte egy szerb állampolgárságú férfi letartóztatását.
 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2023. május 23. napján 17 óra körüli időben a sajóhídvégi Coop ABC parkolója melletti filagóriában üldögélő sértetthez lépett, elvette tőle az asztalra letett mobiltelefonját, majd, amikor a sértett azt visszakérte, őt ököllel több alkalommal arcon és fejen ütötte. A sértettet legalább 15 ütés érte, azonban a gyanúsított ezt követően is folytatta a bántalmazását, a jobb lábfejével arcon rúgta, jobb térdével az arcába térdelt.

A Sárvári Járásbíróság előkészítő ülésen 1 rendbeli lőfegyver engedély nélküli tartásával elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntette és 1 rendbeli fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt halmazati büntetésül 1 év 6 hónap börtönre ítélt egy férfit. A bíróság a szabadságvesztés büntetés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette és elrendelte a vádlott pártfogó felügyeletét, továbbá kötelezte 146.225 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Körmendi Járásbíróság 4 rendbeli garázdaság vétsége és 1 rendbeli kábítószer birtoklásának vétsége miatt halmazati büntetésül 8 hónap - végrehajtandó  fogházra ítélt egy férfit. Kötelezte továbbá 217.660 forint bűnügyi költség megfizetésére. A bíróság elrendelte a Szombathelyi Járásbíróság korábbi büntetővégzésével kiszabott 10 hónap fogház, valamint korábbi ítéletével kiszabott 2 év börtön utólagos végrehajtását.

Előfizetési szerződést kötött testvére élettársának nevében az a férfi, akinek az ügyében a Keszthelyi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a rendelkezésre álló adatok szerint 2023. május 30-án 18 óra körüli időben a Miskolc, Bodótetőn lévő egyik ingatlan területére jogosulatlanul bement, majd egy vasrúddal bántalmazta az ott lakó két sértettet, egy férfit és egy nőt. A bántalmazás következtében a férfi súlyos, életveszélyes, míg a nő súlyos sérüléseket szenvedett. A bántalmazást követően a terhelt eltulajdonította az egyik sértett mobiltelefonját, valamint egy ott tárolt kerékpárt.

Bűnismétlés veszélye miatt rendelte el a Nyírbátori Járásbíróság nyomozási bírója 2023. április 11-én K.F. gyanúsított bűnügyi felügyeletét legfeljebb négy hónap időtartamra, rongálás bűntette miatt indult eljárásban.

A Tiszaújvárosi Járásbíróság 2017. december 18-án hirdetett ítéletet annak a vádlottnak a büntetőügyében, aki 2016. május 31. óta előzetes letartóztatásban van embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt.
 
A Szerencsi Járásbíróság nyomozási bírája 2018. február 12-ig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, aki a gyanúsítás szerint Megyaszón két alkalommal értékesített marihuanát - alkalmanként 100 gramm körüli mennyiségben - társa közreműködésével. 
 

A Sárvári Járásbíróság 1 rendbeli felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és 1 rendbeli garázdaság vétsége miatt halmazati büntetésül 60 nap elzárásra ítélt egy büntetett előéletű férfit, kötelezte továbbá 90.551 forint bűnügyi költség megfizetésére.

Az Esztergomi Járásbíróság a 2022. május 12-én megtartott előkészítő ülésen, kifosztás bűntette miatt indult ügyben, 1 év 10 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki egy erősen ittas, emiatt védekezésre képtelen férfit lopott meg. A bíróság kötelezte a vádlottat, hogy a sértettnek fizessen meg 34.600 forint kártérítést. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és a védő fellebbezést jelentett be, így az nem jogerős.

Kábítószer-birtoklás bűntette miatt hozott – nem jogerős - ítéletet a Zalaegerszegi Törvényszék büntető tanácsa 2017. október 5-én négy vádlottal szemben.
 

A Sárvári Járásbíróság 1 rendbeli garázdaság vétsége és 1 rendbeli könnyű testi sértés vétsége miatt halmazati büntetésül 100.000 forint pénzbüntetésre ítélt egy büntetlen előéletű férfit. Kötelezte továbbá 86.784 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Pécsi Járásbíróság 2022. december 2-án elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint 2022. november 29-én, az esti órákban a gyanúsított és élettársa otthonukban szóváltásba keveredtek egymással, melynek során a gyanúsított a sértettet nyakon szúrta. A nő a helyszínen életét vesztette.

A Pécsi Járásbíróság 2022. december 8-án elrendelte egy nő letartóztatását egy hónapra bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére, erőszakot, illetve az élet vagy testi épség elleni fenyegetést alkalmazva elkövetett rablás bűntettének alapos gyanúja miatt.

Az Esztergomi Járásbíróság gyorsított eljárásban hozott ítéletet két férfi ellen, akiknek közlekedési vitája utcai verekedéssel végződött.

A bíróság megállapította, hogy a vádlottak 2022. december 09-én Esztergomban egy közlekedési baleset miatt vitába kezdtek egymással. A vita verekedésbe torkollott, amelynek során a két vádlott a nyílt utcán dulakodásba kezdett, kölcsönösen lökdöste, ütlegelte egymást. 

A bíróság mindkét vádlottat - garázdaság vétsége miatt - egyaránt 240.000 forint pénzbüntetésre ítélte. 

A tanács elnöke a mai tárgyalási napon adattárgyi ellenőrzésekről készült jelentések, rendőri jelentések, lefoglalási jegyzőkönyvek tartalmát, a közösségi oldalakon végzett adatgyűjtések eredményeit és a nemzetközi jogsegélykérelmekre érkezett válaszokat ismertette.
 

A Nagykanizsa Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, aki egy sörösüveget vágott a mellette elhaladó autónak, mert felbosszantotta az utasok lármázása. 

A Barcsi Járásbíróság 3 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 2 év 6 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte a vádlottat.