Részletes keresés

A Szolnoki Járásbíróság 2017. szeptember 11-én meghozott, aznap jogerős ítéletével nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettében mondta ki bűnösnek és 200.000 Ft pénzbüntetésre ítélte azt a férfit, aki tavaly Tiszajenőn, a Művelődési Ház udvarán rendezett 2016. augusztus 20-ai nyilvános szabadtéri ünnepi rendezvényen este 21.00 óra körüli időben előbb ittasan dühöngött, majd a nála lévő sörösüveget a nyakánál fogva ívesen a rendezvényen résztvevők közé hajította két embert is megsebesítve. Az ítélet jogerős. 
A Szolnoki Járásbíróság 2017. október 6-án jogerősen elrendelte az előzetes letartóztatását annak a férfinak, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017.
A Szolnoki Járásbíróság 2016. december 3-án egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a 26 éves férfinak, aki múlthét csütörtökön reggel a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Fegyverneken az egyik helyi kiskereskedésben kiabált, majd egy egy méteres fa keverőkanállal, végül pedig egy vasvillával támadt az egyik vásárlóra. 
 
A Szolnoki Járásbíróság 2018. március 13-án elrendelte az előzetes letartóztatását annak a fiatalembernek, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2018. március 11-én délután 13.00 óra körül a Szolnok-Budapest Keleti Pályaudvar között közlekedő személyvonaton egy játékpisztollyal rabolt.
 
A Szolnoki Járásbíróság 2016. november 8-án meghozott ítéletével rablás bűntette és garázdaság vétsége miatt 2 év – végrehajtásában 5 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte azt a 23 éves törökszentmiklósi fiatalembert, aki 2014. március 29-én Törökszentmiklóson gyermekeket fenyegetett és bántalmazott, hogy egy futball labdát megszerezzen. 2014. március 29-én a délutáni órákban Törökszentmiklóson, a Stadion utcai futballpályán több gyermek futballozott. A fiatal férfi elhatározta, hogy megszerzi a labdájukat.

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a negyvenes éveiben járó, többszörösen büntetett előéletű férfinak a büntetőügye, aki mikor 2020. október 22-én délután Csataszög belterületén a rendőrök megállították, mert lakott területen a megengedett 50 km/h helyett 72 km/h sebességgel hajtott, a testvérének adta ki magát: saját adatai helyett az övét adta meg a járőröknek és testvére szignóját is aláhamisította a kiállított 30.000 forintos bírságon. Végül még aznap éjjel megjelent a Szolnoki Rendőrkapitányságon, ahol mindent bevallott. 

Az ügyben másodfokon eljáró Szolnoki Törvényszék 2017. november 22-én helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság azon ítéletét, melyben a bíróság súlyos testi sértés bűntette miatt 198.000 Ft pénzbüntetésre ítélte azt a büntetlen előéletű 41 éves férfit, aki 2015. december 13-án a késő esti órákban az egyik martfűi sörözőben úgy megvert egy másik férfit, hogy annak eltörött a szegycsontja. Az ítélet jogerős.
 
A Szolnoki Járásbíróság 2017. november 15-én elrendelte az előzetes letartóztatását annak mezőtúri férfinak, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy az általa bérelt mezőtúri autószerelő műhelyben kábítószerrel kereskedett. 
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 214 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
A Szolnoki Törvényszék 2018. január 17-én súlyos testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek és 360.000 Ft pénzbüntetésre ítélte azt a harmincas éveiben járó férfit, aki 2015 áprilisában az egyik túrkevei buszmegállóban ököllel olyan erővel ütött állon egy másik férfit, hogy annak eltörött az állkapcsa.
 
A Szolnoki Járásbíróság 2017. február 28-án meghozott, jogerős ítéletével pénzhamisítás bűntettében mondta ki bűnösnek, és 2 év – 2 év hat 6 hónapi próbaidőre – felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, azt a büntetlen előéletű 22 éves nőt, aki 2015. február 13-án Tiszasülyön ismeretlen személytől megszerzett egy, általa is tudottan hamis, színes tintasugaras nyomtatóval készített 20.000 Ft-os bankjegyet, majd azzal aznap egy tiszasülyi boltban megkísérelt fizetni. Az eladó azonban észrevette, hogy a pénz hamis, és megtagadta annak átvételét. 

A Szolnoki Törvényszék másodfokú döntésével jogerősen lezárult annak a 60 éves nőnek a büntetőügye, aki 2020. december 14-én este nyolc óra körül otthonában próbált meg kirabolni egy 85 éves, időskori mozgásszervi betegségben szenvedő asszonyt Tiszaroffon. 

A Szolnoki Járásbíróság 2017. június 6-án meghozott, aznap jogerős ítéletével folytatólagosan elkövetett, nagyobb kárt okozó csalás bűntettében mondta ki bűnösnek és 264.000 Ft pénzbüntetésre ítélte azt a 38 éves törökszentmiklósi férfit, aki 2015. július 13-án és 20-án magát valótlanul egy cég képviselőjének kiadva összesen 4 db előfizetéses, felső árkategóriás mobiltelefonkészüléket "vásárolt" az egyik mobiltelefonszolgáltatótól, annak webshopján keresztül, majd az előfizetéses készülékeket Budapesten ismeretlen személyeknek értékesítette. 
A Szolnoki Járásbíróság 2017. szeptember 18-án meghozott, aznap jogerős ítéletével garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt 144.000 Ft pénzbüntetésre ítélte azt a büntetlen előéletű fiatal nőt, aki 2017. augusztus 20-án hajnalban az egyik kengyeli szórakozóhely kerthelyiségében rátámadott, majd test szerte bántalmazott egy másik nőt. Az ítélet jogerős.
 

A bírósági szervezet kizárólagos finanszírozásában idén, több évtizedes várakozás után megtörténik a Szolnoki Törvényszék, börtönnek is otthont adó, Szolnok, Kossuth út 1. szám alatti épületének teljeskörű külső felújítása. Ezzel párhuzamosan, a törvényszéki épületben működő Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet, az általa használt épületrészen, közműhálózatot érintő karbantartási munkálatokat végez majd. 

A 1893-ban, Wagner Gyula építész tervei alapján épült, nemrég 130. éves jubileumát ünneplő, helyileg védett státuszú, műemléki környezetben álló Szolnok, Kossuth út 1. szám alatti épület állami tulajdonban van és a Szolnoki Törvényszék kizárólagos vagyonkezelésében áll. 

Az épület műszaki állapota, a mintegy fél évszázaddal ezelőtt zajlott utolsó jelentősebb felújítás óta látványosan leromlott. A bírósági szervezet központi igazgatási vezetését ellátó Országos Bírósági Hivatal (OBH) ezért, több éves tervezést követően, tavaly úgy határozott, hogy a bírósági szervezet idén, saját költségvetéséből megkezdi az épület teljeskörű felújítását, amit két ütemben, egy külső- és egy belső felújítási szakaszban hajt végre. 

Az építésügyi és örökségvédelmi hatóság lelkiismeretes szakmai felügyelete alatt megvalósuló projekt munkálatai a napokban kezdődnek meg, és előreláthatóan egy évig tartanak majd. Így az épület kívülről, várhatóan már 2026. tavaszára visszanyeri majd régi fényét. Megtörténik a tetőszerkezet felújítása, a tetőfedés és bádogos szerkezetek cseréje, a homlokzati felületek teljeskörű felújítása, a külső nyílászárók cseréje, az épület lábazatának vízszigetelése, a lábazati burkolat cseréje, és az épület körüli utcai járdák és a belső udvari térburkolatok felújítása. 

A munkálatok volumenét jól mutatja, hogy a felújítandó tetőszerkezet alapterülete meghaladja a 2700 négyzetmétert, a megújuló tetőhéjazat több mint 3300 négyzetméteres, valamint több mint 3200 négyzetméteres homlokzatfelújításra, és az összesen több mint 400 külső nyílászáró cseréjére is sor kerül majd.

 

Szolnok, 2024. február 27. 

Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya

 

A Szolnoki Járásbíróság 2017. január 16-án meghozott, aznap jogerős végzésével további három hónapra meghosszabbította az előzetes letartóztatását annak a korábban egy szolnoki nagyáruházban működő üzlet eladójaként dolgozó férfinak, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. július 15-én a déli órákban egy szolnoki utcában több késszúrással megölt egy másik férfit azért, hogy az üzlet bevételét megszerezze.
 
A Szolnoki Törvényszék helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság azon ítéletét, melyben lopás vétsége és kábítószer birtoklásának bűntette miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a harmincas éveiben járó férfit, aki 2015-ben egy májusi délelőttön betört apja tiszabői házába, majd még aznap Törökszentmiklóson kábítószert szerzett magának.