Részletes keresés

Az ügyben első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. szeptember 2-án meghozott ítéletével életveszélyt okozó testi sértés bűntette és társtettesként elkövetett lopás vétsége miatt, halmazati büntetésül 2 év 10 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 19 éves törökszentmiklósi férfit, aki a nem jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint egy 2016. januári éjszakán, törökszentmiklósi otthonukban, ittas állapotban, minden előzmény nélkül bántalmazta alvó lakótartását.

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a 49 éves, büntetlen előéletű nőnek a büntetőügye, aki, mint hivatásos nevelőszülő hét, a gondjaira bízott óvodás és kisiskolás korú gyermek életét tette pokollá évekig Jászladányban. 

A Szolnoki Járásbíróság 2017. június 8-án meghozott, június 12-én jogerős ítéletével felmentette a súlyos testi sértés bűntettének vádja alól azt a nőt, aki 2015. augusztus 12-én délután 13 óra 50 perc körüli időben a szolnoki háza előtt megjelenő és őt szidalmazó, majd megtámadó másik nővel szemben védekezni kényszerült, melynek során a támadó egyik ujja eltörött.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 136 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020

A Mezőtúri Járásbíróság tartási kötelezettség elmulasztásának vétsége miatt 80 óra közérdekű munkát szabott ki azzal a húszas éveiben járó, büntetlen előéletű férfival szemben, aki 2019. március 1-je és 2021. március 30-a között, noha erre jogerős bírósági határozat kötelezte, önhibájából, azaz annak ellenére, hogy erre módja és lehetősége lett volna, csaknem 400 ezer forint, kiskorú lányának járó gyermektartásdíjat nem fizetett meg.

A Szolnoki Törvényszék 2016. április 5-én meghozott határozatával jogerőre emelkedett a Szolnoki Járásbíróság 2015.

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a 30 éves, büntetett előéletű férfinak a büntetőügye, aki 2021 nyarán alig két hét alatt három bűncselekményt követett el Tiszaburán.

2021. július 26-án délután négy óra körül egy bezáratlanul felejtett hátsó ajtón osont be egy  családi házba, ahonnan egy hordozható hangszóróval, egy parfümmel, 30 ezer forint készpénzzel és egy kerékpárral távozott, majd egy 91 éves asszony házát szemelte ki, ahova kétszer is megpróbált betörni, de az idős hölgyet mindkét alkalommal otthon találta. 

A Szolnoki Járásbíróság 2017. szeptember 13-án meghozott, aznap jogerős ítéletével hivatalos személy elleni erőszak és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek és 1 év 10 hónap – végrehajtásában 3 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a 63 éves férfit, aki 2016. június 4-én az esti órákban azt követően, hogy ittassága miatt kerékpárjáról a földre esve fejsérülést szenvedett, erőszakkal próbálta megakadályozni, hogy a segítségére siető rendőr és az annak munkáját segítő polgárőr kórházba szállíttassa.
Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. július 5-én helybenhagyta a Tiszafüredi Járásbíróság azon ítéletét, amelyben gondatlanságból elkövetett közlekedés biztonsága elleni vétség miatt 144.000 Ft pénzbüntetésre és 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a 38 éves büntetlen előéletű abádszalóki férfit, aki az általa vezetett furgonnal 2014 szeptemberében a Tiszafüred-Karcag vasútvonal közút-vasút kereszteződésében figyelmetlenségéből az ott közlekedő motorvonatnak ütközött. 
 

 A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a 35 éves, büntetlen előéletű nőnek a büntetőügye, aki az egyik takarékszövetkezet két jászsági kirendeltségének fiókvezetőjeként 2014 és 2018 között összesen mintegy 21 millió forintot csalt ki az egyik ügyfelétől. Kihasználva vezetői pozícióját és az ügyfelével azonos vezetéknevét csaknem fél évtizeden át, rendszeresen vett fel, illetőleg utalt át magának többszázezres, de volt, hogy milliós összegeket, amihez a pénztárbizonylatot is aláírta a mit sem sejtő ügyfél helyett.

 

A Szolnoki Törvényszék másodfokon eljárt büntető tanácsa 2015. október 6-án lényegét tekintve helybenhagyta a Jászberényi Járásbíróság 2015. április 17. napján kelt ítéletét, melyben a vádlottat bűnösnek mondta ki közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében és testi sértés vétségében, ezért halmazati büntetésül 2 év szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggesztette.
 
Pályázási határidő

Pályázat a Szolnoki Járásbíróság szabálysértési csoportvezető bírói (65. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége. 

Az ügyben első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. május 9-én meghozott ítéletével két, a húszas éveiben járó karcagi férfit bűnösnek mondott ki társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettében, ezért a többszörös visszaeső I. r. vádlottat 8 év fegyházbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra, míg társát, a II. r. vádlottat 4 év börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. 
 
A Tiszafüredi Járásbíróság 2017. június 8-án meghozott, aznap jogerős ítéletével kábítószer fogyasztásával elkövetett kábítószer birtoklásának vétségében mondta ki bűnösnek és 160 óra közérdekű munka büntetésre ítélte azt a 34 éves tiszaörsi férfit, aki 2015. november 25-én délután 15.00 óra és 20.00 óra közötti időben Tiszafüreden egy fecskendő segítségével pentedront (más néven kristályt, vagy pentát) juttatott a szervezetébe, amiről tudta, hogy kábítószernek minősül. 
 
A Szolnoki Törvényszék 2015. február 17-én meghozott határozatában lényegében helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság ítéletét, amelyben R.L. vádlottat bűnösnek mondta ki hivatalos személy elleni erőszak bűntettében és 2 rendbeli hamis vád bűntettében. Ezért a vádlottat, mint erőszakos, többszörös visszaesőt, halmazati büntetésül 4 év fegyházra és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 106 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa a Szolnoki Törvényszék  I. fokon meghozott ítéletét a hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt P. B. ellen indított büntetőügyben. Így a vádlott jogerős büntetése  2 év 6 hónap börtön, 3 év közügyektől eltiltás és 1 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltás lett.

Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. szeptember 7-én meghozott határozatával jogerőre emelkedett a Szolnoki Járásbíróság azon ítélete, melyben a bíróság egy 55 éves újszászi férfit hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt 2 év 2 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra, míg egy 31 éves újszászi nőt hivatalos személy elleni erőszak bűntette és közúti veszélyeztetés bűntette miatt 2 év – végrehajtásában 4 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélt. Az ítélet jogerős.