Részletes keresés

Kép

2019. január 1-én jött létre az Érdi Járásbíróság, a Budapest Környéki Törvényszék 14. járásbírósága. A járásbíróság felállítását több évtizedes előkészítő munka előzte meg. A működés megkezdésével az érdi járás lakói egyszerűbben juthatnak hozzá a bírósági szolgáltatásokhoz, helyben intézhetik peres ügyeiket. Az elmúlt egy év tapasztalatairól dr. Liziczay Sándorral, a bíróság elnökével beszélgettünk.

Kép

A közelmúltban gyakran lehetett olyan esetekről hallani, melyekben a közművek szabálytalan vételezése miatt indult büntetőeljárás. Hogyan derülhet ki, hogy valaki illegálisan használja a közművek szolgáltatásait, milyen esetekben kerül bíróság elé egy-egy ilyen ügy: erről kérdeztük a jogos a kérdés e heti riportjában dr. Kántor István Zoltánt, az Egri Törvényszék büntető ügyszakos bíráját.

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) adott otthont július 5-én a "Digitális Bíróság" projekt nyitórendezvényének. Aznap este az internetes kapcsolattartást és a videós távmeghallgatást is magába foglaló projekt állásáról, illetve magáról a nyílt napról dr. Maka Mária, a Veszprémi Törvényszék Polgári, Gazdasági, Közigazgatási és Munkaügyi Kollégium vezetője beszélt az Inforádió Paragrafus című műsorában.

Kép

Mintegy 130 fő előtt mutatta be a Fővárosi Törvényszék az OBH-val és a társhatóságokkal együtt a XXI. századi bíróság kihívásait, és az abban rejlő technikai lehetőségeket. A Mikulás-előnapi, szaloncukor kóstolással kísért délelőttön, a BKKB- n már nagy sikerrel alkalmazott ViaVideon túl, a legnagyobb érdeklődés a beszédfelismerő-rendszer előnyeit bemutató standnál volt.

A T. Cs. I. és társai ellen csalás bűntette miatt folyamatban lévő 25.B.192/2016-os számú büntetőügyben a 2024. június 5-én, 7-én, 12-én, 14-én, 19-én, 21-én, 26-án és 28-án 9 órakor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék. 

A tárgyalás helyszíne minden esetben a Markó utca 27. szám alatti épületben a II. emelet 59. számú tárgyalóterem. 

A helyiség befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők

a 2024. június 5-i tárgyalásra 2024. június 4-én 9 óráig,

a 2024. június 7-i tárgyalásra 2024. június 6-án 9 óráig,

a 2024. június 12-i tárgyalásra 2024. június 11-én 9 óráig,

a 2024. június 14-i tárgyalásra 2024. június 13-án 9 óráig, 

a 2024. június 19-i tárgyalásra 2024. június 18-án 9 óráig, 

a 2024. június 21-i tárgyalásra 2024. június 20-án 9 óráig,

a 2024. június 26-i tárgyalásra 2024. június 25-én 9 óráig, míg a 

a 2024. június 28-i tárgyalásra 2024. június 27-én 9 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Azon érdeklődök, akik minden tárgyalásra szeretnének regisztrálni, egy levélben jelezzék részvételi szándékukat.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya a tárgyalást megelőző munkanapon 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. 

A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

Év: 2017 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés
Év: 2014 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 286 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 66 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 187 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 191 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 195 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 201 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 18 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 28 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Év: 2023 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 371 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 391 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 273 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023

Végzésével helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt T. CS. I. rendű vádlott ellen folyamatban volt büntetőügyben az elsőfokon eljárt Szegedi Törvényszék ítéletét. A bíróság halált okozó testi sértés bűntettében továbbá emberkereskedelem és kényszermunka bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat. Az I. rendű vádlottal szemben elsőfokon kiszabott 7 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés és 7 év közügyektől eltiltás ezzel jogerőre emelkedett.

A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint az I. rendű vádlott egy 2019-ben Tömörkény településre költözött párral megismerkedett, gazdálkodásukat rendszeresen segítette. Ennek során a pár férfi tagjával – a későbbi sértettel - összebarátkozott, míg annak élettársával egymásba szerettek. A szerelmi viszonyról tudomást szerző sértett a barátjának felajánlotta, hogy fizetség ellenében élettársát elengedi vele. A vádlott végül 2021. áprilisában e célból 3,5 millió forintot adott át a sértettnek, aki viszont további összeget követelt. Ennek nyomán szóváltásba és kölcsönös dulakodásba keveredtek, mely során a vádlott egy vascsővel legalább két alkalommal, nagy erővel fejen ütötte a sértettet, aki a bántalmazás következtében az életét vesztette. A vádlott ezt követően a sértett holttestét - annak tanyájáról - autóval elszállította, és ismeretlen helyre rejtette. A később hazaérkező nőnek azt mondta, hogy volt élettársát ismeretlen személyeknek adta át, hogy gondoskodjanak a végleges eltüntetéséről. Ezután megkérte a nőt, hogy tegyen a rendőrségen valótlan bejelentést a férfi eltűnéséről. Az így elindult körözési eljárásban azonban kiderült, hogy a férfi és a nő vallomása valótlan volt.

Az elsőfokú bíróság döntésével szemben az I. r. vádlott és védője elsődlegesen eltérő tényállás megállapítása és erre tekintettel a vádlott felmentése érdekében, másodsorban eltérő minősítés érdekében a kiszabott büntetés enyhítése végett jelentett be fellebbezést. Az ügyészség az elsőfokú bíróság ítéletének helyben hagyására tett indítványt.  

Az immár jogerős döntés szóbeli indokolása során Dr. Nagy Erzsébet tanácselnök kiemelte, hogy a bejelentett - felmentést célzó - védelmi fellebbezés alaptalan volt. A Szegedi Ítélőtábla eljáró tanácsa az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást – a másodfokú eljárásban a jogi indokolásban tett kisebb helyesbítéssel és kiegészítésekkel – megalapozottnak találta. Erre tekintettel a védelem tényállást támadó fellebbezése - mely a vádlott felmentésére irányult – nem foghatott helyt, hiszen megalapozott tényállás esetén a másodfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem állapíthat meg eltérő tényállást.

Megállapította továbbá, hogy a törvényszék többségében helyesen hívta fel és értékelte az I. rendű vádlott vonatkozásában releváns, a büntetés kiszabása szempontjából lényeges súlyosító és enyhítő körülményeket, azok csak minimális pontosításra szorultak. Ezeket figyelembe véve a Szegedi Ítélőtábla úgy ítélte meg, hogy bár az I. rendű vádlott vonatkozásában az enyhítő körülmények vannak túlsúlyban, a vele szemben elsőfokon kiszabott, a középmértéket jelentő 7 év szabadságvesztés és 7 év közügyektől eltiltás arányos és törvényes büntetés, az ügy minden körülményét - főként a halálos eredmény bekövetkezését - figyelembe véve minden szempontból alkalmas a büntetéssel elérni kívánt célok maradéktalan megvalósulásához. A büntetés enyhítésére tehát nem látott lehetőséget az ítélőtábla.  

A jogerős végzés ellen fellebbezésnek nincs helye.