Részletes keresés

Szolnoki Törvényszék elnöke

 

A Szolnoki Törvényszék, csatlakozva az Országos Bírósági Hivatal Elnöke által meghirdetett Megtartó Programhoz, egyre több lépést tesz annak érdekében, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye bíróságai családbarát munkahellyé váljanak. A részletekről Kissné dr. Szabó Judit törvényszéki elnököt kérdeztük.

 

Miért fontos, hogy a bíróságok családbarát munkahelyek legyenek?

Akinek gyermeke van, tudja, hogy ez milyen többletfeladatokkal jár. A magyar bíróságokon csaknem 11.000 ember dolgozik, akik mintegy 7.600 18 éven aluli gyermeket nevelnek. A bírósági szervezet esetében ezért kiemelten fontos a család és a munkahely közötti egyensúly megteremtése. Az Országos Bírósági Hivatal és a bíróságok ebben kívánnak segítséget nyújtani a bírósági dolgozóknak.

 

Milyen intézkedéseket tesznek ennek érdekében?

Az Országos Bírósági Hivatal Elnöke 2012-ben történt hivatalba lépése óta számos programmal támogatja a család és a munkahely egyensúlyát. Ezek egyike a 2016-ban indult, többletjuttatásokat és lehetőségeket is magában foglaló Megtartó Program, ami idén több új, családbarát elemmel bővült. Elég csak az óvodás és bölcsődés gyermeket nevelő dolgozók intézményi étkeztetési költségeinek átvállalására, a közös szabadidős sport- és családi programok szervezéséhez a bíróságoknak nyújtott támogatásra, vagy arra gondolni, hogy hazánk öt legnagyobb állatkertjét a bírósági dolgozók immáron ingyenesen tekinthetik meg családjukkal.

 

És mit tesz helyben a Szolnoki Törvényszék?

A Szolnoki Törvényszék számos családi napot szervez a megye bírósági dolgozóinak. 2019. szeptember 7-én a Szolnoki Gulyásfesztiválon, egy héttel később, szeptember 14-én pedig a kunszentmártoni városnapi ünnepségen főztek együtt kollégák. Holnap, szeptember 28-án ingyenes autóbuszkirándulásra indulnak a kisgyermekes munkatársaink. Egy autóbusz a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, egy másik a Nyíregyházi Állatparkba indul. Október 4-én pedig egy baba-mama találkozót szervezünk, ahol a legkisebb „bírósági gyermekeket” és szüleiket, kisgyermekes kollégáinkat látjuk majd vendégül.

Mégis, ami talán a legfontosabb, hogy 2019. szeptember 25-étől megyénk bíróságain, a napi 8 órás munkaidő megtartása mellett, a munkaidő kezdete és vége tekintetében a kisgyermekes szülőknek kívánunk kedvezni.

Azon, 12 évesnél fiatalabb gyermeket nevelő igazságügyi alkalmazottak számára, akik olyan jellegű feladatokat látnak el, amelyek időbeli ütemezhetősége ezt lehetővé teszi, ha kérik, a napi munkaidő kezdetét és végét az általános 8.00-16.00 óra szabálytól eltérően, 7.00-15.00, 7.30-15.30, 8.30-16.30 vagy 9.00-17.00 határozzuk meg. Így könnyebb lehet a kisgyermekek reggeli bölcsődébe, óvodába, iskolába vitele vagy a délutáni hazavitelük.  

 

Szolnok, 2019. szeptember 27.

Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya

 

A Szolnoki Járásbíróság 2017. május 16-án meghozott ítéletével rablás és közúti veszélyeztetés bűntettében mondta ki bűnösnek, és 2 év – 4 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönbüntetésre és 3 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a buszsofőrt, aki a nem jogerős ítélet szerint egy áprilisi éjszakán a Jászkun Volán Zrt.

A Szolnoki Törvényszék másodfokú döntésével jogerősen lezárult annak a 40 éves büntetlen előéletű jászladányi férfinak a büntetőügye, aki két éve személygépkocsijával elsodort, majd segítségnyújtás nélkül magára hagyott egy mindössze 16 éves kerékpárost az egyik jászsági mellékúton. Többszázezer forintos pénzbüntetést kapott és 1 évig nem vezethet. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 15 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 340 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 33 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Az ügyben másodfokon eljáró Szolnoki Törvényszék 1 évre leszállította annak a 26 éves férfinak a büntetését, akit az ügyben első fokon eljárt Mezőtúri Járásbíróság önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt, mint különös visszaesőt 1 év 8 hónap börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélt amiatt, mert jogos követelését erőszakkal próbálta behajtani. 
 
A Jászberényi Járásbíróság 2018. január 30-án meghozott nem jogerős ítéletében szabálysértési értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétségében és nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek, és 2 év 10 hónap fegyházbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a huszonéves fiatalt, aki a nem jogerős ítélet szerint egy tavaly májusi napon előbb feltört egy kocsit, majd betört egy családi házba is Jászberényben.
 
A Szolnoki Járásbíróság 2017. március 14-én 13 rendbeli közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettében, 2 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében, és akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek, és 2 év - végrehajtásában 4 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre és 8 év pedagógusi foglalkozástól eltiltásra ítélt egy tanárnőt.
A napokban zárult le jogerősen annak a középkorú nőnek a büntetőügye, aki 2015 májusában két alvó betegtársát is meglopta a jászberényi kórház egyik kórtermében. A másodfokú bíróság a nővel szemben elsőfokon kiszabott börtönbüntetést csaknem másfélszeresére súlyosította.
 
Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. június 1-jén meghozott határozatával jogerőre emelkedett a Szolnoki Járásbíróság azon ítélete, melyben a bíróság egy 42 éves nagykátai férfit 4 év 2 hónap börtönbüntetésre és 5 évre a közügyektől eltiltásra ítélt.
 

A Tiszafüredi Járási Ügyészség 2023. április 27-én halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat, azzal az 57 éves büntetlen előéletű férfival szemben, aki a vádirat szerint miután buszsofőrként, 2022.

ÁLLÁSHIRDETÉS

1 fő szakirányú felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező
műszaki ügyintézői álláshely
a Szolnoki Törvényszéken

A Szolnoki Törvényszék Elnöke pályázatot hirdet a Szolnoki Törvényszék Gazdasági Hivatalában 1 fő műszaki ügyintéző munkakör betöltésére határozatlan idejű, teljes munkaidős jogviszonyban.

A pályázati határidő: 2022. április  1.

   

A Szolnoki Törvényszék 2017. november 6-án, 9-én és 16-án tartja az első, összesen három napra kitűzött tárgyalást az ún. Kun-Mediátor ügyben. Az első tárgyalási napon, 2017. november 6-án a bíróság tervei szerint az ügy vádiratát ismertetik, valamint a vádlottat és két tanút hallgatnak ki.
 

A Tiszafüredi Járásbíróság orvhalászat és társtettesként, kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt 1 év – végrehajtásában 2 évre – felfüggesztett fogházra ítélte és 2 évre kitiltotta a Tisza-folyó csaknem 140 km-es szakaszáról, azt a büntetett előéletű, a történtek idején állami horgászjeggyel és területi jeggyel is rendelkező horgászt, aki a sógorával, az ügy II. rendű vádlottjával 2021. január 23-án délután Tiszabura külterületén, a Tiszán egy motorcsónakból, törvényben tiltott, ún.

A Jászberényi Járásbíróságon a napokban jogerősen lezárult annak a két 16 és egy 18 éves büntetlen előéletű jászsági fiatalembernek a büntetőügye, akik 2022. február 9-én este negyed hét körül, a helyi parkban talált zúzott kövekkel dobáltak meg négy, a 31-es számú főúton közlekedő személygépkocsit Jászjákóhalmán. 

A Szolnoki Törvényszéken 2025. április 11-én másodfokon, jogerősen lezárult a Karcagi Járásbíróság elmúlt évtizedének, a vádlottak, az elkövetett bűncselekmények és a tárgyalások száma, valamint a nyomozati iratok és az ítélet terjedelme alapján egyaránt, legnagyobb volumenű büntetőügye.

A Szolnoki Törvényszék 2015. április 29-én kihirdetett ítéletében B.A. vádlottat bűnösnek mondta ki emberölés bűntettében, ezért 8 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a szabadságvesztést börtönben kell végrehajtani, és abból a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

A Szolnoki Járásbíróság 2025. március 12-én bűncselekmény hiányában, valamennyi vádlott és minden vádpont vonatkozásában felmentő ítéletet hozott az alvilágban „Keresztapaként” ismert T.P. vádlott és négy vádlott társával szemben önbíráskodás bűntette miatt indult büntetőügyben. Az ítélet nem jogerős.