Részletes keresés

A Szolnoki Törvényszék 2024. április 19-én ítéletet hozott annak a testvérpárnak és két társuknak a büntetőügyében, akik 2020. májusáig éveken át kábítószerrel, új pszichoaktív anyaggal és gyógyszerbehozatali engedéllyel nem rendelkező gyógyszerekkel  kereskedtek Szolnokon és a környező településeken. A termékpalettájuk színes volt. „Kréta”, „barna kenyér”, „kristály”, „cukor”, „tejföl”, „sör”, „leves”, „orros”, „zöldség”, „gyros”, „füstös”, „sp”, „kerek”, „kicsi”, „speed” és „Kamagra” fantázianevű szereket kínáltak ügyfeleiknek, amiből a két fivér meggazdagodott.  

A Szolnoki Törvényszék 2019. november 5-én délelőtt előkészítő ülést tartott a rákóczifalvai hármas emberölési ügyben. Ezen az ügy húszas évei végén járó vádlottja nem tett vallomást, nem ismerte be a bűnösségét, bizonyítási indítványt nem terjesztett elő, csupán észrevételt tett, melyben azt állította, hogy korábban kényszer hatására ismerte be a vádban foglalt bűncselekményeket. A bíróság az ügyben 2020. március 3-ára és 10-ére tárgyalást tűzött.

Pályázási határidő

329.E/2023. (VII. 27.) OBHE határozat 

pályázati kiírás a Szolnoki Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Szolnoki Törvényszéken egy polgári-gazdasági ügyszakos törvényszéki bírói (16. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2023. szeptember 20. napja

Pályázási határidő

509.E/2023. (XII. 8.) OBHE határozat 

pályázati kiírás a Szolnoki Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Szolnoki Törvényszéken egy polgári ügyszakos (másodfokú) törvényszéki bírói (15. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2024. január 15. napja

Pályázási határidő

151.E/2024. (IV. 5.) OBHE határozat 

pályázati kiírás a Szolnoki Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Szolnoki Törvényszéken egy civilisztikai ügyszakos törvényszéki bírói (11. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2024. május 15. napja

A Szolnoki Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki megpróbált megütni egy dolgozót a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórházban.

 

A középkorú férfit 2020. április 19-én koronavírus gyanúja miatt szállították a kórház COVID19-részlegére, ahol előbb trágár módon szidalmazta a magyar egészségügyet és a kórházi dolgozókat, kivizsgálása befejezése előtt távozni akart, majd amikor visszatartották, megpróbálta megütni az egyik kórházi dolgozót. 

 

Az ügyben elsőfokon eljáró Szolnoki Törvényszék 2018. szeptember 18-án hozott ítéletet, annak a férfinak a büntetőügyében, aki a nem jogerős ítélet szerint 2016 júliusában, mint az egyik szolnoki nagyáruházban működő üzlet eladója csaknem 1 millió Ft-ot sikkasztott az üzlet pénztárából, amit sportfogadásokon játszott el, majd tettét megpróbálta egy trükkel leplezni, de miután a cég áruszállítóját nem sikerült átvernie, különös kegyetlenséggel végzett a férfival.

Pályázási határidő

795.E/2018. (XI. 20.) OBHE

határozat

 Pályázati kiírás a Szolnoki Törvényszéken

egy törvényszéki bírói álláshelyre



A Szolnoki Törvényszéken egy büntető ügyszakos törvényszéki bírói (91. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen 6 év börtönt kapott és 8 évre eltiltották a közügyektől azt a büntetett előéletű, huszonéves fiatalembert, aki idén március 7-én éjfél körül Törökszentmiklóson, a nyílt utcán megtámadott, bántalmazott, és megpróbált megerőszakolni egy, a buszpályaudvarról hazafelé sétáló nőt. 

A Szolnoki Járásbíróság 2018. december 6-án meghozott, aznap jogerős ítéletében kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt 8 hónap fogházra és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a fiatalembert, aki 2018. május 22-én délelőtt fél tízkor bement a Szolnok Pláza egyik divatüzletébe, ahol mintegy 55.000 Ft értékben egy pulóvert, egy farmernadrágot, egy övet és egy cipőt vett magára, melyekben a termékek kifizetése nélkül kiszaladt a boltból, és elmenekült. 

A Szolnoki Törvényszék helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság azon ítéletét, melyben garázdaság vétsége miatt 200 óra közérdekű munkára ítélte azt a húszas évei végén járó fiatalembert, aki az egyik törökszentmiklósi kocsmában, ittas állapotban előbb összevitatkozott egy másik férfival, majd egy alkalommal, ököllel arcon ütötte.
 
Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. október 4-én meghozott határozatával jogerőre emelkedett a Szolnoki Járásbíróság azon ítélete, melyben a bíróság azon hat szolnoki férfi ügyében járt el, akik 2010 nyarán két ismert, Szolnok belvárosában működő éjszakai szórakozóhely tulajdonosától követeltek „védelmi pénzt”, és a klubtulajdonosokat azzal fenyegetették, hogy amennyiben nem fizetnek, a kialakult vendégkörük elriasztásával ellehetetlenítik a szórakozóhelyek működését.

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a két húszév körüli, büntetlen előéletű fiatalnak a büntetőügye, akik 2018. szeptember 5-én Törökszentmiklóson, fényes nappal, a nyílt utcán kiraboltak egy kiskorú fiút. A törvényszék az ügyész fellebbezése folytán, a Szolnoki Járásbíróság ítéletét megváltoztatva 2-2 év felfüggesztett börtönre súlyosította büntetésüket. 

A Szolnoki Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 4 év börtönre ítélte és 4 évre eltiltotta a közügyektől azt a húszas évei derekán járó, büntetett előéletű nőt, aki 2021. augusztus 23-án este, egy Mezőtúron tartott házibuliban, úgy megvert egy másik nőt, hogy annak két bordája is eltörött és közvetlen életveszélyes sérülés, ún. traumás légmell alakult ki nála. 

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a 4 huszonéves fiatalembernek a büntetőügye, akik 2017. október 15-én hajnali 3.00 óra körül, ittasan 2 db kukát rongáltak meg, és 10 db padot téptek fel a helyéről és borítottak fel a szolnoki Rózsakert területén. 

Az ügyben 2018. május 30-án emelt vádat a Szolnoki Járási Ügyészség. 

Alig néhány hete adtunk hírt (link: http://szolnokitorvenyszek.birosag.hu/sajtokozlemeny/20171120/ellopott-e...) arról, hogy a Szolnoki Törvényszék jogerősen elítélt egy fiatal férfit, aki a tulajdonos engedélye nélkül lebontotta és eladta egy mezőtúri családi ház melléképületének tetőszerkezetét.
A Szolnoki Törvényszék 2016. november 18-án meghozott határozatával jogerőre emelkedett a Szolnoki Járásbíróság azon ítélete, melyben a bíróság nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette miatt 240 óra közérdekű munka büntetésre ítélte azt a 67 éves tiszalöki asszonyt, aki idén nyáron, egy júniusi napon, a déli órákban a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kengyelen a nyitott kertkapun és a csukott, de be nem zárt bejárati ajtón át besurrant egy családi házba, ahonnan 906.900 forint értékben ékszereket vitt el. 
 

A Szolnoki Törvényszék 2020. január 16-án jelentős mennyiségű kábítószerre, kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt 13 év 4 hónap fegyházra ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyektől azt a negyvenes éveiben járó, büntetett előéletű férfit, aki 2016-tól 2017. november 24-én történt őrizetbe vételéig nagy tételben kereskedett amfetamin és MDMA hatóanyag tartalmú kábítószerekkel Karcagon. Vevői karcagiak, illetve környékbeli települések lakói voltak.

A Szolnoki Törvényszék társtettesként, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt, mint visszaesőt 14 év 6 hónap fegyházra ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyektől azt a 41 éves többszörösen büntetett előéletű férfit, aki 2008. november 20-án éjjel Csépán társával együtt betört egy idős asszony házába, ahol elvették ékszereit, majd megölték áldozatukat.