Részletes keresés

A Szolnoki Törvényszék jogerős ítéletet hozott annak az 51 éves büntetlen előéletű nőnek az ügyében, aki a vád szerint 2023. augusztus 20-án délelőtt 10:00 óra körül tiszaföldvári otthonukban, egy veszekedés során, egy 9,5 cm pengehosszúságú késsel mellkason szúrta élettársát, majd azonnal értesítette a mentőket, kiérkezésükig élettársa mellett maradt, és a mentőszolgálat telefonon adott utasításai alapján igyekezett őt ellátni. A férfi életveszélyes sérülést szenvedett és életveszélyes állapotba került, amit az időben megkapott orvosi ellátás hárított el. 

Pályázási határidő

193.E/2019. (III. 21.) OBHE 

határozat 

 Pályázati kiírás a Szolnoki Törvényszéken 

egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Szolnoki Törvényszéken egy büntető ügyszakos törvényszéki bírói (25. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A Szolnoki Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és kapcsolati erőszak bűntette miatt 8 év börtönre ítélte és 8 évre eltiltotta a közügyektől azt a 34 éves büntetlen előéletű férfit, aki 2019 decembere és 2020 májusa között féltékenységből napi rendszerességgel bántalmazta élettársát, aki kevesebb mint fél év alatt kétszer is többszöri csonttöréssel került a kórházba, egyszer kishíján életveszélyesen megsérült, mégis mindig visszament a férfihez. 

A Szolnoki Törvényszék másodfokon eljárt büntetőtanácsa 2015. szeptember 22-én  meghozott határozatában lényegében helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság ítéletét, amelyben a többszörösen büntetett előéletű vádlottat csalás vétsége miatt 10 hónap fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, mellékbüntetésül 1 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, valamint elrendelte a Miskolci Járásbíróság korábbi ítéletével kiszabott 10 hónap börtön végrehajtását.
 

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak, a történtek idején egy párt alkotó, harmincas éveiben járó férfinak és nőnek a büntetőügye, akik 2015 és 2016 nyara között egy általuk közösen bérelt szolnoki lakásban összesen 8 személy prostitúciós tevékenységét szervezték. A bevétel feléért cserébe interneten hirdették a sértettek által nyújtott szolgáltatást, fogadták az ügyfelek hívásait, és a szolgáltatás nyújtása, illetőleg igénybevétele céljából a bérleményüket is rendelkezésre bocsátották.

A Szolnoki Járásbíróság 2019. május 10-én egy hónapra elrendelte a letartóztatását, annak a fiatalembernek, aki a megalapozott gyanú szerint 2019. április 25-én az egyik törökszentmiklósi szórakozóhelyen, május 3-án pedig a helyi dohányboltban úgy megvert három embert, hogy mindhárman 8 napon túl gyógyuló arc- és orrcsont törést szenvedtek, majd, amikor a rendőrök május 9-én a lakásán intézkedés alá akarták vonni, személygépkocsival, teherautóval, kerékpárral és stoppal is menekülni próbált elölük. Végül délután, Karcagon fogták el. 

A Szolnoki Járásbíróság 9 év fegyházra ítélte azt a huszonéves fiatalembert, aki az első fokú, nem jogerős ítélet szerint két éve, néhány nappal Karácsony előtt, egy csavarhúzóval fenyegetőzve kirabolta az egyik törökszentmiklósi divatüzletet. 

Az eset 2017. december 20-án a húszezer fős Jász-Nagykun-Szolnok megyei Törökszentmiklóson történt. 

A Szolnoki Törvényszék helybenhagyta a Karcagi Járásbíróság azon ítéletét, melyben kábítószer birtoklásának vétsége és kóros szenvedélykeltés vétsége miatt 2 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a harmincas éveiben járó férfit, aki amellett, hogy kábítószert fogyasztott, tizenéves fiataloknak kábító hatású növényi anyagot árult, amitől egyikük függővé vált.
 

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a 22 éves férfinak a büntetőügye, aki a 2021. november 7-ére virradó éjszakán, az egyik törökszentmiklósi szórakozóhely előtt két alkalommal, ököllel arcon ütött egy másik férfit, amiért az korábban kiskorú húgát sértegette. Mindketten megbánták, amit tettek. A sértettnek ugyanis eltört az orrcsontja. 

A Szolnoki Járásbíróság 2022. január 12-én embercsempészés bűntette miatt 3 év 10 hónap börtönre ítélte, 7 év 8 hónapra kiutasította Magyarország területéről, és a bűncselekmény elkövetéséhez használt járművet is elkobozta attól a harmincas éveiben járó, büntetett előéletű román férfitól, aki tavaly januárban 20 szír migránst próbált meg az általa vezetett teherautó csomagterében átjuttatni a magyar-osztrák határon. Nem járt azonban sikerrel. A Nemzeti Adó és Vámhivatal munkatársai 2021. január 29-én reggel kilenc óra körül Szolnok külterületén, a 4-es számú főúton feltartóztatták.

A Szolnoki Járásbíróság 150.000 Ft pénzbüntetésre ítélte azt a középkorú férfit, aki a nem jogerős ítélet szerint tavaly novemberben, a szolnoki Pelikán Bevásárlóközpont 2. emeleti parkolójában úgy megvert egy másik férfit, mert az túl közel parkolt a kocsijához, hogy eltört az orrcsontja. 

A Szolnoki Járásbíróság 2020. március 6-án egy hónapra elrendelte annak a húszas éveiben járó fiatalembernek a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2020. február 17-e és 28-a között több társával csaknem 30 idős, többségükben szolnoki embertől összesen több mint 50 millió Ft-ot próbáltak kicsalni. 

A gyanú szerint kiszemeltjeiket vezetékes telefonon hívták fel, majd magukat az idős emberek unokáinak, gyermekeiket kiadva azt állították, hogy baleset érte őket, ezért pénzre van szükségük, és számos esetben a kért összeget is megjelölték.

Pályázási határidő

97.E/2021. (IV. 22.) OBHE határozat

Pályázati kiírás a Szolnoki Törvényszéken

egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Szolnoki Törvényszéken egy polgári ügyszakos törvényszéki bírói (45. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2021. május 31. napja.

Pályázási határidő

150.E/2024. (IV. 5.) OBHE határozat 

pályázati kiírás a Szolnoki Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Szolnoki Törvényszéken egy civilisztikai ügyszakos törvényszéki bírói (5. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2024. május 15. napja

A Szolnoki Járásbíróság 2016. június 9-én meghozott ítéletével egy 32 éves szolnoki férfit rablás bűntette miatt 3 év börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélt. 
 
Az ítélet nem jogerős. Az ügyész a vádlott terhére súlyosbításért, míg a vádlott és védője enyhítésért jelentettek be fellebbezést. Az ügy másodfokon a Szolnoki Törvényszéken folytatódik majd.
 
A Szolnoki Járásbíróság 2016. szeptember 2-án az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el annak az 59 éves veresegyházi férfinak a vonatkozásában, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 30 éves, szintén veresegyházi férfi társával a 2016. augusztus 2-áról 3-ára virradó éjszakán betört a Szolnok főutcáján található Munkaruházati és Védőeszköz Szaküzletbe, ahonnan társával mintegy 4 és fél millió Ft értékben készpénzt, számítógépeket, illetőleg ruházati termékeket vittek el.

A Szolnoki Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 4 év börtönre ítélte és 4 évre eltiltotta a közügyektől azt a 42 éves többszörösen büntetett előéletű férfit, aki 2022. január 29-én este nyolc óra körül az egyik jászkiséri kereszteződésben egy másfél méter hosszú 5 centiméter vastag akácfa ággal fejen ütött egy másik férfit, aki ennek hatására hanyatt esett, és elvesztette az eszméletét. A kórházba szállítását követően derült ki, hogy koponyatörést és életveszélyes agysérülést szenvedett.

A Szolnoki Törvényszéken 2020. február 4-én, 11-én, 13-án és 20-án további sértettek tanúkénti kihallgatásával folytatódik az ún. Kun-Mediátor ügy tárgyalása. A bíróság, ahogyan eddig is valamennyi napra egész napos tárgyalást tűzött ki, melyekre összesen 10 tanút idézett meg.